2024. április 20., szombat

A tökéletesség iránya?

Feledhetetlenül izgalmas olvasmányként szolgáltak bő fél évszázaddal ezelőtt Jules Verne regényei, mondjuk, a Nemo kapitány vagy a Grant kapitány gyermekei. Érdemes lenne újraolvasni őket, talán nem is igazán a mesterien szőtt cselekmények miatt, hanem azt kellene nyomon követni, hogy miként váltak valóra Verne fantasztikus elképzelései a világról. Száz esztendő sem telt el a művek megírásától, és máris lett televízió, atombomba és űrhajó; máig állítólag a regényeiben szereplő száznyolc elképzelt találmányból hetven megvalósult, vagy mondhatnánk úgy is, hogy a fantázia szülte ötletekből ennyi lett találmány. Eddig javarészt ifjúsági regényeknek tekintettem a hatalmas népszerűséget kiváltott műveit, amelyeket általában nem szokás az irodalom élvonalába helyezni, csak az újabb böngészéseim alkalmával derült ki számomra, hogy irodalmi körökben sem tekintették jelentéktelen alkotónak, ha már a nagyok közé sorolható kortársai közül az idősebb és a fiatalabb Dumas, Zola, Balzac vagy Gorkij is elismerte tehetségét. A tudomány területéről pedig tisztelői közé sorolják Mengyelejevet, Gábor Dénest, Szilárd Leót vagy Teller Edét. Ők bizonyára inkább a tudományosan megalapozott fantasztikus ötleteit értékelték igazán.

Az olvasók jogosan vélhették őrültnek vagy egyszerűen mesebelinek a műveiben felsorakoztatott találmányokat, de a sci-fi beteljesülésének javát alighanem örömmel látták volna a kortársai.

Azt nem tudom, hogy Yuval Noah Harari történészt és filozófust, akit Prófétának is neveznek, jósnak vagy tudományos-fantasztikus szerzőnek kell-e tekinteni, mindenesetre azt írják róla, hogy művei a sikerlisták élén állnak, a befolyása világszerte hatalmas, az egyik legfelkapottabb történész és filozófus. Ő is a jövőt pásztázza, miként tette egykor Verne, ám a regény alapja mégiscsak az irodalmi fikció, Harari egyetemi és egyéb előadásai viszont a tudományos kategóriába esnek. Ezért riasztóak. Meg azért is, mert a csodálatos technológiát nem az ember szolgálatába állítandónak látja, hanem azt vizionálja, hogy az emberből kreál a jövő valamilyen robotféleséget. Arról ír és beszél, hogy a mesterséges intelligencia döntően átformálja a világot, mert képes önálló döntéseket hozni. A génjeiben manipulált emberben nanorobotok működnek majd. (A nagyságukat persze akkor sem tudjuk elképzelni, ha megemlítjük, hogy egy nanométer három aranyatom nagyságának felel meg.) Elképzelhető, hogy ennek az elméletnek a hatására utasították vissza némelyek a koronavírus elleni vakcinát, mondván: chipet is adnak be vele. Ott még talán nem tartunk, miközben észre sem vesszük, hogy a tömegek manipulálása régóta tart: az internetes (és műholdas) világban már tudják, hogy mit írsz, mit olvasol, mivel szórakozol a gépeiden, melyik a bankod, hol tartózkodsz, merre jársz az úton...

Így jön létre a transzhumán ember, aki már nem is teljesen ember. Sőt, a mesterséges intelligencia útját tovább járva valóban istenné válhatunk. („Istenné válásunk" máris szemmel látható a természet legyőzésében aratott diadalunkon.) Helyes út ez, ha nem a mindenhatóságunk elérése, hanem az emberiség fölszámolása a cél.

Az értelmes embert leváltja a robotizált változata, de mi lesz a rengeteg hasznavehetetlennel? Erre bizonytalanul azt mondja a történész-filozófus, hogy esetleg a drogok és a számítógépes játékok kombinációja lehet az elfoglaltságuk.

Arról is beszél, hogy számára a történelem tanulásának (tanításának) a lényege, hogy megszabaduljunk a múlttól. És ha múlt már nincs, csak jelen, ha nem tudjuk, honnan jöttünk, kit érdekel hát, hogy hová megyünk. Ugye, nem ezeket az ösvényeket kezdik már kitaposni?

Verne fejlődést jósolt, Harari vészt és megsemmisülést a „tökéletességben". Már megy a hozzászoktatás.