2024. április 25., csütörtök

Szlavóniai magyar iskolák

A Julián-iskolák és a Julián-tanítók sorsa (10.)

Szikrázó szemek és a vasvillák

A Szlavóniai Magyar Újság 1911. február 19-i számában „saját tudósítójának”, K. Gy.-nek Magyar bál Slatinán, ablakbeveréssel címmel közölt beszámolójában azután minden korábbinál elrugaszkodottabb magyargyűlöletről értesülhettek az olvasók. A K. Gy. jelzet Kristofics Győző helybeli Julián-tanító nevét őrizte meg,[1] aki döbbenetes képet rajzolt a magyar jótékonysági farsangi bál ellen fellépő horvát lakosság indulatairól. A falu és a környékbeli magyarság február 11-én táncestélyt szervezett, melyen az éjszaka során a 150 megjelent vendégre a falu horvát szélsőségesei rátörték az ablakokat. A támadók azonban nem elégedtek meg ennyivel, az éjszaka sötétjében végigdúlták a magyarok házait is. Kristofics Győző – aki bizonyos Keresztes iskolaszéki elnökkel együtt szervezte a magyarok ünnepét – még az ablakok csörömpölésének lármájában bejárta a környéket, útja során döbbenetes látványban volt része: „Első utam iskolánkhoz vezetett. Valósággal megdöbbentem azon a vandalizmuson, ami a szemem elé tárult. Az iskolai épületeken 40–50 bezúzott ablak. Négy tintával telt üveg szilánkjai hevertek a padok között, a tinta végig freccsentve falat, ablakot, asztalt, széket, padot [bemocskolt], szóval tintafolt az egész táncterem. Öklömnyi bazaltkő- és tégla-darabok hevertek itt-ott a padlón. Az utcán óriási tintafolt, magasan a falon. Most már kétségben és félve siettem lakásomra, hisz mindenki engem tartott a bál fő cinkosának, Keresztes iskolaszéki elnökkel, nincs-e baja a gyermekeimnek? Micsoda kímélet a többiekhez képest, csak 3 ablak van betörve. Tovább menve már messziről látszik egy-egy házon az óriási tintafolt”[2] – olvasható a szlatinai tanító beszámolójában. Útja során kárörvendő és sértő horvát kiáltásokat hallhatott a sötétben megbúvó „bátor éjjeli lovagoktól: „na most megkaptátok a magatokét, és mit tudtok tenni?!” Mások azzal fenyegették, hogy lesz ennél különb dologban is részük a magyaroknak. Abba bizonyos volt a Julián tanító, hogy a horvát hatóság most sem fogja megbüntetni a tetteseket.

Az esetnek a horvát sajtóban is volt visszhangja. Az ügy kapcsán az Obzor és a Pokret arról cikkezett, hogy „gazdasági úton fogja a horvátság és a szerbség egyetértve megmutatni (most egyszerre olyan jó barátok lettek?) az idegeneknek (értsd: a magyaroknak), hogy a hazában mégis csak horvát és szerb az úr.” Kristofics Győző beszámolója végén meghegyezte: „Hol volna ma Horvátország közgazdasága, ha a megvetett idegenség nem tanította volna meg a bennszülötteket az okszerű gazdálkodásra, s parlagon heverő földjeiket nem vette volna meg jó drágán.” Igazán tragikus színt az eseményeknek az adott, hogy harmadnap a hajnali vonattal érkező környékbeli magyar gyerekeket botokkal verték meg a helybeliek, miközben nyíltan megfenyegették veréssel a magyar tantestületet is.[3] Beszámolóját azzal zárta a tudósító: a magyarok elhatározták, hogy jövőre ismét tartanak magyar bált, mert a terrornak nem engednek.

(Folytatjuk)

[1]             K. Gy. [Kristofics Győző]: Magyar bál Slatinán, ablakbeveréssel; Szlavóniai Magyar Újság, 1911. február 19. 1. p.

[2]              Uo. 2. p.

[3]             Megjegyzés a slatinai esethez; Szlavóniai Magyar Újság, 1911. február 25. 1. p.