2024. május 8., szerda

Szolgálati autó nélkül maradhatnak a miniszterek

Állítólag a rendőrség ellenőrzi majd a villogó jogszerű használatát

A Kurir napilap értesülései szerint Bratislav Gašić belügyminiszter és a BIA eddigi igazgatója a legutóbbi kormányülésen felháborodásának adott hangot amiatt, hogy a megkülönböztető fényjelzést, azaz a piros-kék villogót, olyan tisztségviselők is használják, akiknek a vonatkozó törvény értelmében erre nincs felhatalmazásuk. Gašić állítólag közölte, hogy a közlekedési rendőrség a jövőben szigorúan ellenőriz minden villogóval közlekedő járművet. Amennyiben kiderül, hogy valaki jogtalanul használta a villogót, szolgálati gépkocsiját elkobozzák és a továbbiakban saját autóval lesz kénytelen közlekedni – fenyegette meg a belügyminiszter a többi tárcavezetőt, valamint az összes többi érintett tisztségviselőt.

Emlékeztettek arra, hogy megkülönböztető fényjelzést a köztársasági elnök, a Szerbiai Képviselőház elnöke, a miniszterelnök, a külügyminiszter, a belügyminiszter, a védelmi miniszter, a vezérkari főnök, a rendőrség igazgatója, a magas rangú igazságügyi tisztségviselők, a BIA, a VBA és a VOA igazgatói, a magas rangú külföldi tisztségviselők, valamint külön engedéllyel egyéb tisztségviselők szolgálati kocsiját lehet használni.