2024. április 20., szombat

Mazsorett, kortárs tánc és gyermekjóga

Az adai-moholi Venus+ DC az új székházuk felszerelésére jótékonysági tánctalálkozót tart Moholon

Főként a mazsorett és a kortárs táncok oktatásával foglalkozik az adai és moholi gyermekeket és fiatalokat összefogó táncklub, a Venus+ DC. Hamarosan elindítják a gyermekjógaórákat, valamint tervezik esküvői táncok betanítását és koreografálását, illetve igény alapján más, a gyermekek javát szolgáló foglalkozások szervezését is, miután új székházhoz jutott az egyesület Adán. Gordos Evelin, a Venus+ DC elnöke elmondta, hogy az önkormányzatnak köszönhetően elkapták a Lenin utca 102. alatt lévő, egykoron boltként és edzőteremként is szolgáló épületet, amelyet felújítanak. A székház megnyitóját szombaton tartják 9 óra és 10.30 között, amire várnak minden érdeklődőt. Továbbá vasárnap 17 órától jótékonysági tánctalálkozót tartanak Moholon a sportcsarnokban. A házigazda csapatokon kívül több egyesület is részt vesz a tánctalálkozón, amelyen a látogatók önkéntes adományaikkal támogathatják új székházuk felszerelését.

– A Venus+ DC civil szervezetként működik. A tánc élvez prioritást, de ezen keresztül tanítjuk a gyerekeket a helyes viselkedésre, fejlesztjük a testtartásukat, és összpontosítunk arra, hogy magabiztosabbá tegyük őket, valamint hangsúlyozzuk számukra a csapatmunka fontosságát is – magyarázta Gordos Evelin. – Eddig a mazsorett volt előtérben a bottal és a pomponnal, de az elmúlt időszakban belekóstoltunk több táncstílusba, és a kortárs tánc nagyon szimpatikus volt a gyerekeinknek, így ilyen jellegű koreográfiákat is készítettünk. Mindemellett rendszeresen vannak más jellegű foglalkozások is. A közelmúltban csapatépítő színházlátogatáson vettek részt a gyerekek. Egy újdonsággal is készülünk, amit már bevezető jelleggel bemutattunk a táncosainknak, de most a csapaton kívüli gyerekeknek is lehetőségük nyílik kipróbálni a gyermekjógaórákat. Különböző típusú gyermekjógaprogramok vannak. Fölmérjük, hogy Ada községben melyikre van a legnagyobb igény, és olyan jellegű jógaprogramokat fogunk tartani. Erre is nagyon jó lehetőség ad az új székházunk, ahol két teremben tudunk majd dolgozni. A nagyobb teremben a táncoktatást tervezzük, a kisebben pedig a fejlesztő foglalkozásokat tartjuk, köztük a jógát is. Ezenkívül bármire nyitottak vagyunk, ami a gyerekek javát szolgálja, és kereslet lesz rá – nyilatkozta a táncklub vezetője.

A Venus+ DC-ben zajló foglalkozásokról Gordos Evelin elmondta, hogy számos korosztályt igyekeznek bekapcsolni a munkában a kisgyerekektől a tinédzserekig.

– Igyekszünk figyelembe venni minden korosztály adottságát. Azt, hogy egy korosztály figyelme meddig köthető le, és mennyi időt tudnak hasznosan eltölteni egy-egy foglalkozáson. Teljesen más módon közelítjük meg minden egyes csapatnak az edzését, próbáját és előadását. Jelenleg öt csapatban dolgozunk több mint 70 gyerekkel, a 3 évesektől a 18 éves nagylányokig. Felelősségteljességre igyekszünk nevelni őket, ezért a legidősebb lányaink kapnak olyan feladatot, hogy tartsák össze a csapatokat, hogy ők maguk is vezessenek egy-egy edzést, természetesen felügyelet alatt. Azt tapasztaljuk, hogy ez nagyon jó lehetőség a tinilányoknak, hogy kipróbálják és fontosnak érezzék magukat, valamint komolyan vegyenek egy-egy feladatot. Mint minden egyesület életében, a miénkben is voltak hullámhegyek és hullámvölgyek. Miután az én korosztályom kiöregedett, nagyon lecsökkent a táncklub tagjainak létszáma, szinte csak szórakozásból jártunk össze gyakorolni. Viszont amikor észrevettük, hogy növekszik az érdeklődők száma, rájöttünk, hogy szükség lesz egy olyan helyiségre, ahol bármikor otthont tudunk nyújtani a próbáknak és a foglalkozásoknak. Ezért benyújtottunk egy kérelmet a helyi önkormányzatnak, hogy segítsenek találni egy helyet a gyakoroláshoz. Hála istennek, ez sikerrel járt, az idén felkerestek, hogy a Lenin utcában van ez az épület, amit a rendelkezésünkre tudnak bocsátani. Igaz, hogy felújításra szorul, de mi nagy elképzelésekkel léptünk be ide, és már nagy izgalommal vártuk, hogy elfoglalhassuk. A helyi cégeknek és a gyerekeink családjainak köszönhetően szépen halad a felújítás. Néhány édesapa jelentős mértékben kiveszi a részét a munkálatokból, más családok felszereléssel, berendezéssel és anyagiakkal segítik a folyamatot. A táncosaink is bejárnak, és kiveszik a részüket a takarításból, a pakolásból. Egy jótékonysági tánctalálkozót is tartunk október 30-án, vasárnap 17 órától Moholon a sportcsarnokban. Azt tervezzük, hogy az önkéntes adományokat az új székhelyünk felszerelésére és további fejlesztésére fordítjuk – mondta Gordos Evelin.