Szombaton véget ért a Kínai Kommunista Párt egy héten át tartó XX. kongresszusa, melyen többek között elfogadták a párt Központi Bizottságának (KB) új összetételét, a szűkebb pártvezetés tagjainak listáját, valamint meghatározták a következő öt év politikai programját.
Az ötévente megrendezésre kerülő kongresszus a Kínai Népköztársaság politikai életének legfontosabb eseménye. A 93 milliós párttagság 2300 fős küldöttsége érkezett Pekingbe, hogy megszabja az elkövetkező évek politikáját. És mivel a világ legnépesebb országa a jelenlegi többpólusú világrendünk egyik központi szereplője – amely az Amerikai Egyesült Államok ellenében igyekszik katonai és gazdasági befolyását növelni bolygónkon –, érdemes részletesebben is foglalkozni a kongresszuson történtekkel. Túlzás nélkül állítható, hogy a XX. kongresszust a jövendőbeli történelemkönyvek is emlegetni fogják, hiszen itt Hszi Csin-ping olyan hatalomra tett szert, amelyet Kína Mao Ce-tung óta nem tapasztalt. Persze, aki követi a világpolitikai eseményeket, annak ez nem volt nagy meglepetés, hiszen a jelenlegi kínai elnök és pártfőtitkár évek óta módszeresen építi ki és betonozza be pozícióját az ország és a párt élén. A kongresszus azonban még így is bővelkedett meglepetésekben és emlékezetes pillanatokban.
A Kínai Kommunista Párt múlt heti összejövetele kétségkívül azért vonul be a történelembe, mert Hszi Csin-ping, szakítva az évtizedes hagyományokkal, immár harmadszorra is a párt főtitkárává választatta meg magát. Pedig 1982-ben Teng Hsziao-ping, a kínai gazdasági reformok úttörője még két ciklusos limitet vezetett be az államvezetés részére. A köztársasági elnök esetében e korlát még az alkotmányba is bekerült. Mindezt azért tette, hogy elkerülhetővé váljon egy, a Mao Ce-tungéhoz hasonló korlátlan uralom kialakulása. A limitet Teng Hsziao-ping utóda, Csiang Cö-min, majd Hu Csin-tao is betartotta. Sőt Hu Csin-tao bizonyos értelemben hatalmát még tovább korlátozta azzal, hogy az államvezetésben kollektív vezetési modellt vezetett be. Így az állam- és pártügyekben nem egy személy, hanem kis csoportok hozták meg a döntéseket, amelyekben a párt különböző frakciói képviseltették magukat.
Hszi Csin-ping 2012-es hatalomra jutásával azonban módszeres visszarendeződés kezdődött el. Először is a korrupció elleni harc ürügyén a pártban megszabadult legfőbb politikai ellenlábasaitól. 2017-ben aztán a párt XIX. kongresszusán a párt küldöttei megszavazták, hogy a párt működési szabályzatába beiktatják „Hszi Csin-ping gondolatait”. E lépést már akkor sokan a kínai elnök és pártfőtitkár hatalmának Mao ce-tung szintjére való emeléseként értelmezték, ugyanis „a nagy kormányos” idejében volt utoljára példa rá, hogy a pártállam vezetőjének magvas gondolatai a hivatali idejében, a saját neve alatt jelenjenek meg az alapdokumentumokban. De még itt sem volt megállás. A következő évben, 2018-ban került sor az alkotmány módosítására, amelyben eltörölték az elnöki ciklusra vonatkozó kétmandátumos korlátozást. Ez akkor még csak a lehetőséget teremtette meg Hszinek, hogy élete végéig elnök maradhasson, most, hogy újra pártfőtitkárrá választották, ez a lehetőség immár valósággá vált. Igaz, hogy az elnöki beiktatásra 2023 márciusában az Országos Népi Gyűlésen kerül sor, de mivel a kínai pártállam gyakorlata szerint a pártfőtitkár és a köztársasági elnök személye ugyanaz, kétség sem férhet hozzá, hogy jövőre immár harmadik ötéves ciklusra is Hszi Csin-pinget választják majd.
A fenti irányváltás jelképes mozzanata volt, amikor szombaton a döntő szavazás előtt biztonsági őrök kísérték ki a Hszi Csin-ping mellett ülő 79 éves Hu Csin-taót a kongresszusról. A kínai médiában úgy magyarázták az esetet, hogy a hajlott korú egykori elnököt rosszullét miatt kellett kivezetni a teremből. A nyugati híradások azonban arról számoltak be, hogy Hu Csin-tao valószínűleg ellenezte a jelenlegi hatalomkoncentrációt, és ezért távolították őt el a szavazás előtt. Bárhogy is legyen, az eltávolítás néhány másodperces képsorai remek szimbolikus összefoglalóját képezik az egész egy heti kongresszusnak. A küldöttek ugyanis megválasztották a 205 állandó taggal bíró KB, a 25 tagú Politikai Bizottság (Politbüro) és a kínai pártállam legfelsőbb hatalmi szervének, a hétfős Állandó Bizottságnak a tagjait is. Korábban e testületekben megtalálhatóak voltak a Hu Csin-tao és a Csiang Cö-ming frakciójához tartozó politikusok is. Most mindegyiket kizárólag Hszi Csin-ping hívei népesítik be. Nagy meglepetésre az Állandó Bizottságba még a jelenlegi kínai miniszterelnök, a gazdasági reformer hírében álló Li Ko-csiang sem került be. Ilyen összetételű testületek mellett Hszi Csin-ping hatalmának szinte semmi sem szab gátat.
A XX. kongresszus fejleményei nem pusztán azért riasztók, mert azt jelentik, hogy az amúgy is szigorú kínai egypárti diktatúra tovább keményedik Kínában, hanem azért is, mert a világ egyik atomhatalmánál, amelynek komoly területi vitái vannak más távol-keleti országokkal, és amelyik szemben áll az Egyesült Államokkal, minden döntéshozatal most már jóformán egy ember kezében összpontosul. Különösen aggasztó az a tendencia, miszerint ahogy nő Hszi Csin-ping hatalma, a pártfőtitkár úgy üt meg egyre fenyegetőbb hangnemet Tajvannal kapcsolatban. Kongresszusi nyitóbeszédében is arról beszélt, hogy Kína eltökélt, hogy ellenálljon a Tajvan függetlenségét célzó szeparatista akcióknak. „A Tajvan függetlenségét célzó elszakadási tevékenységekre, a Tajvan ügyeibe beavatkozó külső erők komoly provokációira válaszul határozottan nagyszabású harcot folytatunk az elszakadás és a beavatkozás ellen” – fenyegetőzött, és megjegyezte, hogy Kína békés újraegyesítésre törekszik Tajvannal, de nem mond le a katonai akció lehetőségéről a probléma megoldására. Leszögezte, hogy a nemzeti újraegyesítés mindenképpen megtörténik.
A jelenleg is zajló orosz–ukrán háború példája jól mutatja, milyen óriási veszélyekkel jár, ha egy nagyhatalom vezetője a birodalomépítés bűvkörében élve gyakorlatilag korlátok nélkül hozhat döntéseket. Reméljük, hogy az újraválasztott kínai elnök jóval bölcsebb és megfontoltabb orosz kollégájánál.
