2024. április 19., péntek

Megújuló miniszteri székek

Az SZHP huszonhárom tárcavezetőt javasol az új kormányba

Az elmúlt tíz évben megváltoztattuk Szerbiát, sok jót tettünk – hangsúlyozta Aleksandar Vučić, a Szerb Haladó Párt vezetője a párt elnökségének és főbizottságának vasárnapi ülése után, amelyen az aktuális politikai helyzetről, a kormány összetételéről és a politikai tevékenységekről egyeztettek. Vučić az ülést követő sajtótájékoztatón kiemelte: az elnökség egyhangúlag elfogadta Ana Brnabić javaslatát az új kabinet összetételéről.

A köztársasági képviselőház ugyanis már a péntek esti ülésén jóváhagyta, hogy az új kormány 25 minisztériumot működtessen, azaz négy tárcával többel végezze a munkáját. Több esetben az eddigi minisztériumok újraszervezéséről van szó, de egy új tárca is alakul. Az SZHP 23 tárcavezetőt javasol, közülük hatan megőrzik az eddigi funkciójukat, ketten pedig eddig is tárcavezetők voltak, de másik minisztériumnál. A többi helyet új nevekkel töltené be az SZHP.

A kormányfő Ana Brnabić marad, helyettese pedig továbbra is Ivica Dačić lesz, aki a külügyminiszteri funkciót is betöltheti – hangzott el a sajtótájékoztatón. A pénzügyminiszter Siniša Mali marad, az oktatási miniszter újra Branko Ružić, az igazságügyi miniszter pedig ismét Maja Popović lesz. A környezetvédelmi tárca élén sem áll be változás, Irena Vujović marad a miniszteri székben. A művelődési minisztériumot a jövőben is Maja Gojković vezeti, a vidékfejlesztési tárca élén pedig Milan Krkobabić lesz. Ketten új székbe ülnek át: Darija Kisić a családvédelmi és demográfiai minisztérium élére kerül. Korábban a munkaügyi, foglalkoztatási és szociális kérdésekkel megbízott tárcát vezette, de ezt most Nikola Selaković veheti át, aki az előző kormányban külügyminiszterként tevékenykedett.

Fotó: Beta

Fotó: Beta

A javaslat szerint Miloš Vučević a védelmi miniszteri tisztséget tölti be, Tomislav Momirović a kereskedelmi, Rade Basta pedig a gazdasági minisztérium élére kerül. A mezőgazdasági, erdészeti és vízgazdálkodási minisztériumot Jelena Tanasković vezeti majd. A bányászati és energiaügyi miniszter Dubravka Negre lesz, az építési, közlekedési és infrastrukturális tárcáért pedig Goran Vesić felel. Aleksandar Martinović az államigazgatási és helyi önkormányzati minisztérium élére kerül,
Tomislav Žigmanov pedig az emberjogi, kisebbségügyi és társadalmi párbeszédért felelős minisztérium vezetője lesz. A belügyminiszteri tisztséget Bratislav Gašić tölti be. Tanja Miščević lesz az európai integrációért felelős tárcavezető, Jelena Begović pedig a tudományos, technikai fejlesztési és innovációs minisztérium élére kerül. Husein Memić idegenforgalmi és ifjúsági, Danica Grujičić egészségügyi, Zoran Gajić pedig sportminiszter lesz. A tájékoztatási és telekommunikációs tárca, illetve az újonnan alakult, közberuházásokkal foglalkozó minisztérium vezető tisztségei még betöltetlenek.

A nyilvánosságra hozott javaslat alapján a tárcavezetők sorából többek között távozni fog Aleksandar Vulin és Zorana Mihajlović is, de a miniszteri széket elhagyja Nebojša Stefanović, Zlatibor Lončar, Branislav Nedimović és Anđelka Atanacković is.

A miniszterjelöltek ismertetése mellett Vučić a sajtótájékoztatón kiemelte: először alakul kormány globális válsághelyzetben. Szerbia nagy kihívások előtt áll, és egységre van szüksége – hangsúlyozta. Megerősítette az Európa Unió felé tanúsított hozzáállást is, amelyet a Szerb Haladó Párt alapításának 14. évfordulóján megtartott ünnepi beszédében említett. A pártelnök akkor is elmondta, hogy Szerbia „az önazonossági jogát megtartva halad Európa felé": kész a kompromisszumokra, de behódolni nem fog. „Mindent megteszünk azért, hogy minél több befektetés valósuljon meg, de az életbevágóan fontos nemzeti érdekek nem lehetnek vita tárgya" – mondta a párt elnöke az SZHP péntek esti ünnepélyén Leskovacon.