2024. április 18., csütörtök

Miniszteri látogatással fűszerezett községnap

Négy napon át ünnepel Magyarkanizsa

Cikkünkhöz képgaléria kapcsolódik, amely ITT érhető el.

Maja Gojković miniszterelnök-helyettes, művelődésügyi miniszter asszony szerdai látogatásával kezdődött meg a községnapi ünnepségsorozat Magyarkanizsán, ahol négy napon át program programot ér.

Magyarkanizsa község évek óta sikeresen szerepel a szerbiai művelődési minisztérium Városok a fókuszban elnevezésű pályázatán. Idén a magyarkanizsai Művészetek Háza és a Dobó Tihamér Képtár szellőzőrendszere épült ki az elnyert támogatásból, a beruházás összértéke hétmillió dinár. Ezt tekintette meg Maja Gojković miniszterelnök-helyettes, művelődésügyi miniszter asszony. Előtte Fejsztámer Róberttel, Magyarkanizsa község polgármesterével folytatott tárgyalást a városházán, ahol nemcsak a befejezett munkálatokról, hanem a tervekről is szót ejtettek, amelyek a magyarkanizsaiak számára nagyon is kecsegtetőek lehetnek. A tárgyalást követően a városon átsétálva Maja Gojković a Cnesa Oktatási és Művelődési Intézményhez érkezett Fejsztámer Róbert polgármesterrel és munkatársaival, ahol az intézmény igazgatója, Sarnyai Károly mutatta meg a pályázatból megvalósított újításokat.

Maja Gojković miniszterelnök-helyettes, művelődésügyi miniszter asszony látogatásával kezdődött meg a községnapi ünnepségsorozat (Puskás Károly felvétele)

Maja Gojković miniszterelnök-helyettes, művelődésügyi miniszter asszony látogatásával kezdődött meg a községnapi ünnepségsorozat (Puskás Károly felvétele)

Sarnyai Károly elmondta, hogy a község harmadízben pályázott a Művelődési és Tájékoztatási Minisztériumnál a Városok a fókuszban projektre.

– Először négymillió dinárt kaptunk a színházfotelek felújítására, második évben a tűzvédelmi rendszer felújítását tudtuk elvégezni hatmillió dinárból, és most ötmillió dinárt kaptunk klímaberendezések telepítésére a Dobó Tihamér Képtárban és a színházteremben – mondta az igazgató.

Maja Gojković a helyszínt körbejárva örömmel állapította meg, hogy a tervezett munkálatok mindegyike befejeződött.

– Örömmel jöttem Magyarkanizsára, és megelégedettséggel tölt el, hogy a minisztérium és a magyarkanizsai önkormányzat együttműködése ilyen sikeres volt, és minden tervezett munkálatot elvégeztek. A Városok a fókuszban elnevezésű pályázat révén ez a magyarkanizsai intézmény is szebbé és jobbá válhatott. Három év alatt tizenötmillió dinár került Magyarkanizsára a pályázat jóvoltából, hiszen láttuk, hogy nagyon jó ötleteik vannak, és azokat meg is tudják valósítani – mondta a miniszter asszony.

Fejsztámer Róbert polgármester a miniszterelnök-helyettessel folytatott egyeztetés kapcsán elmondta:

– A megbeszélésen nemcsak az elmúlt évek beruházásairól volt szó, hanem arról is, hogy milyen formában tudnánk együttműködni továbbra is a minisztériummal. Számos olyan projektje van Magyarkanizsának, amely a kultúrából indul ki, a kulturális és infrastrukturális fejlesztésekhez kapcsolódik, részben az idegenforgalmi fejlesztéseket is megcélozza, ami a községben prioritást képez. Felvetődött a magyarkanizsai kispark rendbetétele és a városközpont kulturális övezetté alakítása, melyben a városházát a Cnesával összekötő rész új tartalmakkal megtöltve szépítené a várost. Szóba került a magyarkanizsai Vigadó is, de nem csak magyarkanizsai témákról volt szó, mert a horgosi Kárász-kastélyról, az örökösökkel való együttműködésről is szót ejtettünk, illetve mivel megannyi bronzkori lelőhely van a községünkben, ezt sem szeretnénk figyelmen kívül hagyni – mondta a polgármester.