2024. április 20., szombat

Használt és új egy helyen

Megtartották a II. BabaExpót Zentán

Az elmúlt hétvégén a zentai sportcsarnok zsúfolásig megtelt kismamákkal, anyukákkal és gyerekekkel, ott tartotta ugyanis a Zentai Baba-mama Klub a II. BabaExpót. Mindenféle használt gyerekholmit, gyermekjátékot kínáltak ott, de nemcsak börzézni lehetett, hanem új dolgokat is lehetett venni, hiszen sok volt a kiállító is. Újszülöttkortól egészen tizenéves korig be lehetett vásárolni a gyerekeknek jó áron, hiszen a használt holmikért legtöbb esetben csak pár száz dinárt kértek. Mindenki arra törekedett, hogy túladjon a kinőtt ruhákon, lábbeliken, és megvehesse a nagyobb méreteket. Kabátokat már négyszáz-ötszáz dinárért is lehetett venni, és a csizmák, magas szárú cipők árai is ott kezdődtek, ami – valljuk be – jóval kevesebb, mint ha bementünk volna egy üzletbe újat vásárolni. Persze ezek használt holmik voltak, de nagyon sok jó állapotban lévőt lehetett találni, sőt olyan példányokra is rá lehetett futni, amelyeket úgy nőtt ki a gazdájuk, hogy egyszer sem vette fel, és most túl kellett rajta adni. Nemcsak ruhából és lábbeliből volt mértéktelen kínálat, hanem minden egyéb gyerekholmiból is. Aki akart, vehetett babakocsit, bébicsőszt, autósülést, rollert vagy görkorcsolyát és különféle lábbal lökhető műanyag gyermekjárgányokat is.

Akiknél több a gyermek otthon, több az eladnivaló is (Fotó: Gergely Árpád)

Akiknél több a gyermek otthon, több az eladnivaló is (Fotó: Gergely Árpád)

Picikre és nagyobbacskákra is lehetett ruhát találni (Fotó: Gergely Árpád)

Picikre és nagyobbacskákra is lehetett ruhát találni (Fotó: Gergely Árpád)

Puzzle, csörgő, tolltartó, mesekönyv, hátizsák és még sok más apróság megtalálható volt, ami valakinek otthon már feleslegessé vált. Volt, akinek már annyira felszaporodott otthon a kinőtt, megunt gönc, hogy kombival érkezett a rendezvényre, és több asztalon is kínálta a portékáját. Sokan voltak olyanok is, akik a környező településekről jöttek át eladni a holmijukat. Temerintől egészen Szabadkáig akadtak résztvevők. Vásárlók is voltak vidékiek és helyiek is, látszott, hogy hiányzott már egy ilyen jellegű rendezvény. Nemcsak használt holmit kínálók érkeztek a babaexpóra, hanem kiállítók is, akik olyan dolgokat gyártanak, készítenek, forgalmaznak, amelyek kapcsolatban vannak a gyermekneveléssel, az öltözködéssel, az egészségmegőrzéssel és a szépségápolással. Így illóolajakat, újonnan varrt babaruhákat, gyerekruhákat, kézzel horgolt, valamint fából készült gyermekjátékokat is kínáltak. A szervezők a börzén unatkozó gyerekekre is gondoltak, így amíg a szülők nézelődtek és válogattak a tömérdek áru között, addig a nagyobbacska csemeték a kézműves sarokban szórakozhattak.

Jól be lehetett vásárolni a zentai BabaExpón (Fotó: Gergely Árpád)

Jól be lehetett vásárolni a zentai BabaExpón (Fotó: Gergely Árpád)

Mintegy kétszázötven árus és kiállító volt jelen a rendezvényen (Fotó: Gergely Árpád)

Mintegy kétszázötven árus és kiállító volt jelen a rendezvényen (Fotó: Gergely Árpád)

Még babafotózás is volt, a sportcsarnok bejáratnál egy igényes kis stúdiót állítottak fel, ahol meg lehetett örökíteni a családot. A fotózásra előre bejelentkezett családok érkeztek.

Mindenki a csizmákat kereste (Fotó: Gergely Árpád)

Mindenki a csizmákat kereste (Fotó: Gergely Árpád)

Az őszi dekorációt is be lehetett szerezni (Fotó: Gergely Árpád)

Az őszi dekorációt is be lehetett szerezni (Fotó: Gergely Árpád)

Tomić Birkás Edina, a Zentai Baba-mama Klub elnöke elmondta, hogy összesen 250-en jelentkeztek be a BabaExpóra árusként vagy kiállítóként.

Horgolt figurákat több helyen is kínáltak (Fotó: Gergely Árpád)

Horgolt figurákat több helyen is kínáltak (Fotó: Gergely Árpád)

– Nagyon elégedettek voltunk a létszámmal, ez is azt mutatja, hogy van igény a rendezvényre. A sportcsarnok igazán jó helyszínnek bizonyult, ezért a tavaszi babaexpót is itt szeretnénk megtartani. Köszönjük mindenkinek, aki vásárolt tombolát, és ezzel hozzájárul a Zentai Baba-mama Klub működéséhez, valamint ahhoz, hogy a székházunk felújítását mielőbb be tudjuk fejezni. Ahogyan már korábban beszámoltunk róla, a Népi Technika épületében kaptunk két termet, ott alakítgatjuk a székhelyünket. A nagyobb kőművesmunkálatokkal már készen vagyunk, még a padlózatra, a nyílászárók cseréjére és a belső meszelésre gyűjtünk, és erre fordítjuk a börzén befolyt pénzt is – mondta a klub elnöke.

A megunt játékok is új gazdát kerestek (Fotó: Gergely Árpád)

A megunt játékok is új gazdát kerestek (Fotó: Gergely Árpád)

(Fotó: Gergely Árpád)

(Fotó: Gergely Árpád)

A BabaExpó megszervezésében Zenta község önkormányzata és a VMSZ női fóruma is segítette a Zentai Baba-mama Klubot. A rendezvényt tavaszra is megtartják, akkor is a zentai sportcsarnokban.