2024. április 16., kedd

Fókuszban a zene

Hangszerbemutatót tartottak a törökkanizsai általános iskola kisdiákjainak

A Padéi Innovációs Központ szervezésében Törökkanizsán a héten magyar népi hangszereket mutattak be szóban és zenében Micsik Béla közreműködésével a törökkanizsai könyvtárban. Egyszerűbb és komolyabb népi hangszereket, hangkeltő és hangutánzó eszközöket mutattak be, mint például a dorombok, a körtemuzsikák, a nyenyere, a pásztorfurulyák, a cserépsípok és nádsípok, a trombita, a tambura, a citera stb. Az előadásra az általános iskola alsós kisdiákjai és tanítói látogattak el, akik nagy érdeklődéssel kísérték az előadást.
Micsik Béla elmondta, hogy minden évben két-három rendhagyó zeneórát és hangszerbemutatót szoktak szervezni.
– Az egyik előadás mindig Észak-Bánát egy apró településén valósul meg, a másik kettőt pedig egy nagyobb városban, faluban tartjuk meg. Idén Feketetón, Törökkanizsán és Szabadkán tartunk bemutatót. 13-14 hangszerrel érkeztem Törökkanizsára az előadásra, és egy interaktív, közvetlen, érdekes és vicces bemutatót tartottam a gyerekeknek. A tanulók is bekapcsolódtak, és a szájukkal, a kezükkel próbáltak bizonyos hangokat utánozni, például a galambét. A hangutánzás jól ment nekik, és a gyerekek közvetett módon részt vettek az előadásban. Mindannyian jól szórakoztunk, én a gyerekeken, ők pedig rajtam és az egész bemutatón. Nagyon ügyesek és fegyelmezettek voltak az egyórás foglalkozás alatt. Két évet tanítottam Törökkanizsán, így a régi ismeretségeket megújítottam az egykori diákjaimmal. Nagyon jól sikerült a program, és átjárt bennünket az újratalálkozás öröme – mondta Micsik Béla.
Az előadás után frissítővel és egy kis rágcsálnivalóval lepték meg a tanulókat, aminek mindenki nagyon örült.