2024. április 20., szombat

Vučić: Az országért harcolok, nem Putyin vagy Biden érdekeiért

Aleksandar Vučić államfő egy gyáravatón vett részt ma, a rendezvény után nyilatkozott a médiának is. Elmondta, hogy október nyolcadikán sajtótájékoztatót tart, amelyen fontos témák kapcsán szól majd az emberekhez.

Hozzátette, hogy már péntektől fontos tárgyalásai lesznek az államvezetésnek, a többi között Szerbiába érkeznek az Európai Parlament képviselői, majd Bulgáriába mennek az állami tisztségviselők, ahol találkoznak Ursula von der Leyennel, de az elnök tárgyal majd Orbán Viktor magyar miniszterelnökkel is.

Mint mondta, a bejelentett sajtótájékoztatón beszél majd az energetikai válságról, az állami intézkedésekről, az élelmiszerellátásról, a fizetésekről. Vučić az ukrajnai helyzetről és Szerbia külpolitikájáról is szólt, arról, hogy nem vezetett be szankciókat Oroszországgal szemben. A nemzetközi nyomásgyakorlás kapcsán úgy fogalmazott, ő Szerbiáért harcol, nem Putyin, sem Biden érdekeiért – közli a B92.