2024. április 19., péntek

Jövőre nemzeti borintézet nyílik

Igor Mirović tartományi kormányfő szombaton Čortanovcin bejelentette, hogy jövőre megkezdi tevékenységét a Nemzeti Szőlőtermesztési és Borászati Intézet. Mirović ezt a Fruška gora Wine Show elnevezésű, a hazai borok márkaneveinek népszerűsítése céljából megszervezett rendezvény megnyitóünnepségén közölte. Az intézet ötletének formába öntése, azaz az átalakítás már októberben megtörténik, a tartományi és a szerbiai kormány közös projektumaként.

 – Január 1-jétől átalakított formában fog működni a karlócai Nemzeti Szőlőtermesztési és Konyhakertészeti Intézet. A jövőben szeretnénk a mostaninál jóval több pénzzel támogatni a borkészítést, a kutatásokat, a laboratóriumok felszerelését. Ennek köszönhetően a bortermelők még jobb minőségű borokat dobhatnak piacra a jövőben – emelte ki a tartományi kormányfő.

A bejelentett felszerelés beszerzését megkönnyítő kormánytámogatás pályázatokon keresztül valósul meg a jövő év folyamán is, de az eddiginél nagyobb összegekben. A kormányfő említést tett arról is, hogy nagy összegű útépítési beruházásokat is megvalósítottak a Fruška gorán, így remélhetőleg fellendül ennek az ismert bortermesztő vidéknek az idegenforgalma.

A čortanovci borszemlét, amelynek megnyitóján ott volt Branislav Nedimović mezőgazdasági és erdészeti miniszter is, annak érdekében szervezték meg, hogy népszerűsítsék a Fruša gorát mint bortermelő régiót. Negyven borászat képviseltette magát az eseményen, az ezekben készülő boritalokra ráragasztják a Srem- Fruška gora eredetvédelmi címkét.