2022. szeptember 29., csütörtök

Két szállodaavató egy nap alatt

A kézifék nem opció: folytatódik az anyaország határon túli gazdaságfejlesztési programja – Az idegenforgalmon a hangsúly

Az elképzelések, tervezések és kivitelezések után mostanra elérkezett a pillanat a Prosperitati Alapítvány idegenforgalmi támogatási rendszerében a kiemelt fontosságú beruházások átadásának is. A turisztikai jellegű gazdasági fejlesztések ünnepélyes bemutatása során csütörtök délelőtt Újvidéken és Szabadkán is szállodaavatót tartottak, utóbbi helyen az Artist Hotelt, a tartományi székváros központjában pedig a Queen Hotelt bocsátották a vendégek rendelkezésére a vajdasági magyar és magyarországi politikai vezetők jelenlétében.

A Prosperitati Alapítvány már bő hat éve látja el az anyaországi támogatások vajdasági lebonyolítását célzó feladatokat, két lényeges, kiemelt fontosságú beruházás fejeződött most be, ezért tegnap az idegenforgalmi támogatásrendszer keretében átadták Újvidéken a Queen Hotelt. A Prosperitati Alapítvány 43 millió dinár vissza nem térítendő támogatással járult hozzá a 108 milliós befektetés kivitelezéshez, a többi pénzt pedig a ProCredit Bank hiteléből és tőkeerős cégek támogatásából teremtették elő. A szállodában 21 szobát alakítottak ki 50 vendég számára.

Szabadka egyik szecessziós gyöngyszemét két év munkával sikerült megmenteni. A XIX. század végén épült épület anno szanatóriumként működött (Fotó: Molnár Edvárd felvétele)
Szabadka egyik szecessziós gyöngyszemét két év munkával sikerült megmenteni. A XIX. század végén épült épület anno szanatóriumként működött (Fotó: Molnár Edvárd felvétele)

Az ünnepélyes megnyitón Magyar Levente, Magyarország Külgazdasági és Külügyminisztériumának miniszterhelyettese arról beszélt, hogy az Európában tapasztalható válság ellenére is folytatódnak majd az anyaországgal közösen megvalósuló projektumok, a magyar kormány nem tervezi „behúzni a kéziféket”, hisznek az elképzelések kivitelezésének sikerében.

Magyar Levente elismerően szólt arról a családi erőfeszítésről, amely e konkrét projektum létrehozása mögött áll, kitartásra és erőre volt szükség egy ilyen kiemelkedő szállodaipari beruházásnak a létrehozásához, emelte ki. A tulajdonosról, Nagy Sándorról szólva elmondta, családjának vállalkozói szelleme valódi sikertörténetet jelent, s ilyen sikertörténetekre van továbbra is szükség térségünkben, főleg most, hogy egyre nehezebb a gazdasági helyzet, s egészen biztosra vehető, hogy egy Európát sújtó nagyobb válság szemtanúi lehetünk hamarosan. Magyarország és a Prosperitati Alapítvány, ennek ellenére, haladni kívánnak tovább az úton, s ennek az elszántságnak köszönhetők az efféle eredmények is, értékelte Magyar Levente.

MAGYAR SZÁLLODA ÚJVIDÉK SZÍVÉBEN

Pásztor István, a Vajdasági Magyar Szövetség elnöke úgy fogalmazott, eleve dübörgő sikerességre ítéltetett ez a vállalkozás, egy jelentős eredménynek számít az, hogy magyar szálloda nyílhatott Újvidék szívében. Visszaemlékezett azokra az évekkel ezelőtti megbeszélésekre, amelyek előrevetítették egy olyan támogatási rendszer kialakítását, amely megélhetést, itthon maradást, boldogulást adhat a magyar közösség tagjainak Vajdaságnak. Mint mondta, soha nem fogja elfelejteni azokat a pillanatokat, amikor már teljesen világossá vált, hogy megvalósulnak az elképzelések, s lesz határon túli gazdaságélénkítő programja a magyar kormánynak. Pásztor köszönetet mondott ez alkalommal is azért, hogy a vajdasági támogatási program lehetett az első és legjelentősebb programja az anyaországnak.

Pásztor István, Nagy Veronika, a szállodakivitelezés mindenese és Magyar Levente az újvidéki Queen Hotel ünnepélyes avatóján(Fotó: Ótos András felvétele)
Pásztor István, Nagy Veronika, a szállodakivitelezés mindenese és Magyar Levente az újvidéki Queen Hotel ünnepélyes avatóján(Fotó: Ótos András felvétele)

EGY ÉPÍTETT ÖRÖKSÉG FELÉLÉNKÍTÉSE

A Prosperitati elérte azt, hogy a közösség ismét kitörési lehetőségeket keressen, a terveinek a megvalósításán gondolkozzon, s ez olyan energiákat szabadított fel, amelyeknek köszönhetően a mai napig tartanak a különféle avatók, projektumok eredményeinek bemutatásai, húzta alá beszédében Pásztor. A Queen Hotel esetében, tette hozzá, az is lényeges, hogy egy épített örökségnek, régi épületnek a modern tartalommal való feltöltése ment voltaképpen végbe, megmutatta a magyarság azt, hogy ilyen eredmények megvalósítására is képes.

Az Újvidék szívében, a Njegoš utca 2. alatt található Queen Hotel is a korabeli időket idézi, ugyanakkor vitathatatlanul korszerű(Fotó: Ótos András felvétele)
Az Újvidék szívében, a Njegoš utca 2. alatt található Queen Hotel is a korabeli időket idézi, ugyanakkor vitathatatlanul korszerű(Fotó: Ótos András felvétele)

KÉT ÉV KEMÉNY MUNKÁJA

A szalag elvágása, a szálloda szimbolikus megnyitása előtti beszédében Nagy Sándor tulajdonos mindenekelőtt idősebb lányának, Veronikának mondott köszönetet az elképzelésért és a kivitelezés érdekében megtett munkájáért. Két év kemény munka áll a Hotel Queen megnyitása mögött, fogalmazott. Juhász Bálint, a Prosperitati Alapítvány ügyvezetője az idegenforgalmi projektumok megvalósulásának első nagy lépéseként határozta meg az ünnepélyes keretek között történt szállodaavatót, amelyen egyébként jelen volt Csallóközi Eszter szabadkai főkonzul is. Az új hotel a Katolikus porta mellett, a Njegoš utca 2. szám alatt található.

3,2 MILLIÓ EURÓS BERUHÁZÁS

A Szabadka központjának egyik csendes utcájában megnyitott Artist Hotel 30, egy-, két- és négyágyas szobával, valamint apartmannal, azaz 65–70 férőhellyel várja a vendégeket. Tamás Zoltán tulajdonos elmondása szerint a teljesen felújított szecessziós épületben kialakított négycsillagos szállodában tetőterasz, bár, reggeliző, udvari terasz, étterem, spa, borozó és konferenciaterem áll rendelkezésre. Mint azt lapunknak nyilatkozva hozzátette, 3,2 millió eurós beruházásról van szó, ebből 880 ezer euró támogatást a magyar kormánya biztosított.

Tamás Zoltánnak, az Artist Hotel tulajdonosának szenvedélye a művészet, így a szálloda falait az általa évtizedeken át gyűjtött kortárs alkotások díszítik(Fotó: Molnár Edvárd felvétele)
Tamás Zoltánnak, az Artist Hotel tulajdonosának szenvedélye a művészet, így a szálloda falait az általa évtizedeken át gyűjtött kortárs alkotások díszítik(Fotó: Molnár Edvárd felvétele)

A boutique hotel elnevezése nem véletlen, Tamás Zoltán elmondta, több évtizede szenvedélye a művészet, így a szálloda helyiségeiben az általa az említett időszakban összegyűjtött kortárs alkotások találhatók, több mint 200. Későbbi köszöntő beszédében abbéli örömének adott hangot, hogy a beruházással, illetve a két évnyi intenzív munkával sikerült megmenteni Szabadka egyik szecessziós gyöngyszemét. Az épület megépítésével 1899-ben dr. Sántha György – sebész főorvos, a Magyar Párt alapító elnöke – bízta meg Raichle Ferencet, annak idején szanatórium működött itt, emelte ki a tulajdonos.

LESZNEK ÚJ PÁLYÁZATOK

Magyar Levente a sajtónak nyilatkozva Szabadkán abbéli örömének adott hangot, hogy Vajdaság két legfontosabb városában egyaránt belvárosi boutique hotelt sikerült átadni. A turisztika területén a korábbi években nem voltak jellemzőek beruházások, ezzel a két szállodával, egyebek mellett azok igényességének köszönve, hozzájárultak ahhoz, hogy a vajdasági magyarság képviselői a turisztika területén is domináns szerephez jussanak, emelte ki, majd a gazdaságfejlesztési program sikerességét hangsúlyozta, mondván, ezt nem szavak, hanem számok igazolják.

– Európa jelenleg a II. világháború óta nem tapasztalt háborús konfliktussal szembesül. Az aktuális történések arra utalnak, hogy nem reménykedhetünk e konfliktus belátható időn belül történő befejezésében. A mindenkit érintő gazdasági válság feltehetőleg hosszabb ideig eltart. Ennek ellenére a jövőbe tekintünk, építkezünk és folytatjuk a programot. Noha a magyarországi állami költségvetésre nehezedő teher miatt nem tudnak olyan ütemben megvalósulni a támogatások, mint korábban, a programot folytatjuk, senki sem marad támogatás nélkül, aki azt már elnyerte. Türelmet kérek mindenkitől, lehetőségeinkhez mérten folyósítjuk a támogatásokat, majd új pályázatokat írunk ki – fogalmazott Magyar Levente.

VILÁGSZÍNVONALÚ TELJESÍTMÉNY

Az idei év végéig már négy jelentős szállodafejlesztést sikerül majd átadni, hangsúlyozta lapunknak nyilatkozva Juhász Bálint, a Prosperitati Alapítvány ügyvezetője. Mint arra rámutatott, tavasszal Zentán került sor hotelfejlesztés átadására, ezúttal Újvidéken és Szabadkán, majd év végéig Óbecsén adnak át hasonló beruházást. Vajdaságban szinte minden turisztikai tartalom adott, a borok, a gasztronómia, az épített örökség, természeti adottságok, sorolta Juhász Bálint, mondván, színvonalas szálláshelyre továbbra is szükség van. Az eddigiekben már több apartmanházat is átadtak rendeltetésének, ezek és a hotelek, kiegészítve a kezdő turisztikai vállalkozókkal, a már működő, ám kisebb, családi panziókkal, valamint a magyar ajkú idegenvezetők számának a megduplázásával, hozzájárulnak ahhoz, hogy a turisztikai terméket el lehessen adni, emelte ki. Szavai szerint a Queen és az Artist szállodák arról tanúskodnak, hogy a vajdasági magyarok a turizmus területén is világszínvonalú teljesítményre képesek.