2022. szeptember 24., szombat

Magyarnak maradni kötelességünk is!

Szajánban tartották meg a vajdasági magyar elsős kisdiákok tanévkezdő központi ünnepségét

Potápi Árpád János, a Miniszterelnökség Nemzetpolitikai Államtitkárságának államtitkára, Pásztor István, a Vajdasági Magyar Szövetség elnöke, Hajnal Jenő, a Magyar Nemzeti Tanács elnöke és a közélet számos kiemelkedő személyisége jelenlétében nyitották meg tegnap délelőtt Szajánban a vajdasági magyar elsős kisdiákok tanévkezdő, központi ünnepségét a helyi Művelődési Otthon színháztermében. Potápi Árpád János gratulált az elsőbe induló diákoknak és szüleiknek, valamint kiemelte, hogy ez egy sorsdöntő pillanat az életükben.
– Azok a gyerekek, akik eddig az óvoda biztonságában éltek, most bekerülnek egy iskolába, ahol számukra minden ismeretlen. A szülők, a nagyszülők, illetve a tanítók fontos szerepet játszanak a tanintézményekbe való beilleszkedésükben és abban, hogy a kisdiákok könnyen vegyék az eléjük gördülő akadályokat. A magyar kormány igyekszik segítséget nyújtani, például úgy, hogy iskolatáskát és tanszercsomagot adunk át a tanulóknak, ezzel is jelezve azt, hogy a szülők mellett állunk abban a törekvésükben, hogy a gyermekeiket magyar nyelven taníttassák tovább. Azért építettünk óvodákat, hogy minél több magyar óvodás legyen, akik majd magyar iskolákban tanulnak tovább. Számunkra az a legfontosabb, hogy biztosítsuk a jövőt, ezt pedig úgy tudjuk megtenni, hogy a gyermekeinknek biztonságot, megfelelő oktatást, egészségügyi ellátást, és ezáltal biztonságos magyar jövőt kínálunk – fogalmazott az államtitkár.

Negyvennyolc kisdiák vette át a beiskolázási csomagot (Fotó: Gergely József)

Az eseményen minden első osztályba induló magyar kisiskolás tanszercsomagot és iskolatáskát kapott, amellyel az iskolakezdéssel járó gondokat szeretnék enyhíteni. A csomagot Magyarország Kormánya, a Miniszterelnökség Nemzetpolitikai Államtitkárság támogatta, a Bethlen Gábor Alap közreműködésével, a Rákóczi Szövetség biztosította az iskolatáskát, a tanszercsomagot pedig a Magyar Nemzeti Tanács állította össze. A központi ünnepségen a szajáni, a csókai, a tiszaszentmiklósi, a padéi, a nagykikindai és a kisoroszi általános iskola összesen 48 elsőse vette át az új felszerelést.
Potápi Árpád János kiemelte azt is, hogy elsősorban azokkal kell foglalkozni, akik úgy döntöttek, hogy továbbra is Vajdaságban szeretnének élni és kiemelte, hogy a magyar kormány is ezt a törekvést támogatja és minden segítséget megadnak ahhoz, hogy az itt élő emberek magyar jövőt tudjanak elképzelni és megvalósítani Vajdaságban.

Potápi Árpád János és...

...Pirityiné Szabó Judit az elsősök csomag- és táskaosztásán

– Támogatjuk a határon túli magyarságot, fontos számunkra az, hogy a magyar intézményrendszert folyamatosan fejlesszük. Gondolok itt az óvodákra bölcsődékre, valamint az általános iskolákra, középiskolákra és a felsőoktatásra is. Az óvodafejlesztési program, amely 2016-ban indult útnak, a statisztikák szerint sikeres, mivel a magyar iskoláskor előtti intézményekből a legtöbb gyerek magyar nyelven kezdi meg az általános iskolai tanulmányait. Meg kell tartanunk a magyar nyelvet, a kultúrát, és ezt tovább kell adnunk a fiataloknak. A magyar kormány továbbra is támogatni fogja az oktatási és nevelési munkát, egészen a bölcsődétől a felsőoktatásig – mondta Potápi Árpád János.

Az ünnepség résztvevői

Tóth Zoltán tartományi segédtitkár, a szajáni helyi közösség elnöke kiemelte, hogy az Észak-Bánságban élők tudják, mekkora kincs a gyermek, és milyen fontos az, hogy a gyermekek magyar nyelven tanuljanak. Hozzátette, hogy az identitás megőrzésének egyik alappillére a magyar szellemben való nevelés, valamint a kultúra átadása.
Az ünnepségen Pásztor István köszönetet mondott a jelenlévő családoknak, emellett megköszönte az MNT munkáját, valamint a magyar érdekeltségű oktatási szakpolitikának is kifejezte háláját.

A szajániak alkalmi művelődési műsora

– Szeretném megköszönni a magyar kormánynak a folyamatos támogatást, amely már egy évtizedes múltra nyúlik vissza. Együtt értük el azt, hogy az oktatásról kimondott mondatok mögött valós és látható cselekedet legyen. Ez eredményezte mindazt, hogy ma itt ünnepi eseményen gyűltünk össze. Egy kicsit szeretnék áttérni a számokra és elmondani azt, hogy a 2021/22-es tanévben 1375-en jártak Vajdaságban iskolaelőkészítőbe. Ebből 1247-en magyar nyelvűbe, 128-an pedig vegyes tannyelvű előkészítőbe. A most induló tanévben 1278 diák kezdi meg tanulmányait első osztályban. Ez azt bizonyítja, hogy amilyen nyelvű óvodába járt a gyerek, azon a nyelven kezdi majd el az általános iskolát. Amikor a magyar nyelvű oktatásról gondolkodunk, akkor azt a bölcsődei képzésnél kell kezdeni. Az idei évben a beiskolázottak száma mintegy százzal kevesebb, mint tavaly. A mostani elsősök 2015-ben születtek, és ne felejtsük el, ez volt az az év, amikor Vajdaságban az a közhangulat uralkodott, amelyik arra hegyezett ki minden mondatot és minden közszereplésbeli megnyilvánulást, hogy ez a föld nem élhető és innen el kell menni, és hogy aki valamire való, az nem itt fogja megalapozni a saját és a gyerekei jövőjét. Mondták ezt azok, akik mások innen való eltelepítéséből üzletet csináltak és jól kerestek ezen, valamint azok, akik máshol élnek, de itt adják ki folyamatosan a könyveiket, és ezáltal befolyásolják az embereket. Ezek az erőfeszítések, amiket ezek az emberek elkövettek, azt eredményezték, hogy mára 100 elsőssel kevesebb van, mint tavaly volt. Mi mindent megteszünk annak érdekében, hogy a kis létszámú osztályok megnyílhassanak, még ha csak egy gyerek is van, akkor ő is magyar oktatásban részesülhessen, valamint, hogy osztályt ne kelljen becsukni és tanárt ne kelljen elbocsájtani. A cél az, hogy elérjük, több diák induljon a következő években, mint eddig. Azt látjuk itt Vajdaságban, hogy előny ma magyarnak lenni és nem hátrány. Azon kell gondolkodnunk, hogyan fejlesszük tovább a magyar nyelvű oktatást, hogyan tegyük versenyképessé az itt megszerzett tudást és ilyen szempontból fontos a középtávú fejlesztési koncepció kidolgozása – fogalmazott Pásztor István.

Az ünnepségen Pásztor István köszönetet mondott a jelenlévő családoknak

Az eseményen Jenován Flórián, az MNT szajáni származású ösztöndíjasa zongoraelőadását hallhatták a jelenlévők, továbbá a helyi tanulók a Zsiráf a fényképésznél című színdarabot adták elő. Valamint a műsorban felcsíki táncokat is láthatott a közönség.