2024. március 29., péntek
BAJNOKOK LIGÁJA

Egyetlen balszerencsés mozdulat

Egy félidőn át zsebben érezhette a győzelmet és a BL-főtáblás szereplést a Crvena zvezda, Dejan Stanković csapatának azonban végül meg kellett elégednie az Európa-liga csoportkörében. A haifai Maccabi elleni rájátszás visszavágóján Belgrádban Katai agresszív labdaszerzése után Pešić juttatta vezetéshez a Zvezdát (27.), negyed órával később pedig szépen végigvitt akcióból a gólszerző asszisztált a bal felsőbe tüzelő Ivanićnak. Amennyire jól indult azonban a meccs a házigazdának, olyan rossz irányba kezdett haladni az első félidő hajrájától. Srnič tizenhatosbeli kezezése miatt ugyanis – videózás után – még az első játékrész hosszabbításában tizenegyeshez jutott az izraeli gárda, amit ugyan Haziza kihagyott, az akció folytatásából azonban Sundgren bevágott egy lapos bombát Borjan kapusnak. A folytatásban a Maccabi tudott valamivel kezdeményezőbb focit játszani, és a 4:4-es összesítéssel fél órás ráadásra álltak a felek – mindaddig, amíg egy balszerencsés mozdulat meg nem pecsételte a Zvezda sorsát. A 90. percben ugyanis a felszabadítani igyekvő Pavkov tette bele a lábát egy izraeli beadásba, a játékszer pedig a felső léc alá vágódott, kiegyenlítve az állást (2:2) és összesítésben végzetes hátrányba hozva a piros-fehéreket.

Eredmények, BL-selejtező, 4. (utolsó) forduló, visszavágók: Benfica–Dinamo (K) 3:0 (bejutott a Benfica 5:0-val), Crvena zvezda–Maccabi (H) 2:2 (bejutott a Maccabi 5:4-gyel), Plzen–Karabag 2:1 (bejutott a Plzen 2:1-gyel). Konferencia Liga, selejtező, 4. (utolsó) forduló, visszavágó: APOEL–Djurgarden 3:2 (bejutott a Djurgarden 5:3-mal).

A Zvezda játékosainak volt okuk keseregni a lefújás után… (Fotó: Beta)

A Zvezda játékosainak volt okuk keseregni a lefújás után… (Fotó: Beta)

EURÓPA- ÉS KONFERENCIA LIGA

Két magyar lehet főtáblás

Az alacsonyabb rangú kupák selejtezőjében kétségkívül a Fehérvár áll legközelebb az egyik legnagyobb meglepetéshez, miután a Köln elleni Konferencia Ligá-s rájátszás első, németországi felvonását 2:1-re megnyerte, ráadásul olyan játékkal, ami adhat okot a bizalomra a ma esti visszavágót (19 óra) illetően, még ha továbbra is a bundesligás gárda a párharc favoritja. Ha a Fehérvár főtáblára jut, és a Ferencváros sem betlizi el az El-kvalifikációban a Shamrock vendégeként a Groupama Arénában megszerzett négy gólos előnyét, akkor a második és harmadik rangban is lesz kikért izgulniuk a magyar szurkolóknak.

Hasonló helyzetben lehetnek a szerbek, akik a Zvezda BL-búcsúja – és automatikus EL-csoportköre – mellett jó eséllyel a Partizan csoportkörére is számíthatnak, hiszen a belgrádi fekete-fehérek 4:1-es vezetés birtokában utaznak Máltára a Hamrunhoz.

Sacchi kapja az UEFA-különdíjat

A Milan legendás vezetőedzője, Arrigo Sacchi kapja idén az Európai Labdarúgó Szövetség (UEFA) elnöki különdíját. A szervezet bejelentése szerint a 76 éves korábbi tréner ma, a Bajnokok Ligája csoportkörének sorsolásán veszi majd át az elismerést.

A Milan Sacchi irányításával, az általa bevezetett letámadásra épülő taktikának köszönhetően 1989-ben és 1990-ben is megnyerte a BL elődjét, a BEK-et, 1988-ban a Serie A-ban szerzett aranyérmet. Az olasz edző előbb négy éven át, majd később még fél évig irányította a milánóiakat, 1991 és 1996 között pedig az olasz válogatottat vezette, 1994-ben világbajnoki ezüstérmet nyert a csapattal. Sacchi 2001-ben vonult vissza.