2024. április 26., péntek

MagyarZó Pistike messéi

Tudom, hogy kicsi vagyok, és nem sokat számít a véleményem, ennek ellenére elmondom. Egy ideje úgy látom, hogy a nagyok vesztüket érzik. Nem elég nekik a zorosz–ukrán viszály, és egy lehetséges atomháború réme, Tajvan kapcsán is óriási a feszültség a világban, az amcsik és a kínaiak tesztelik egymás türelmét, az örmény és az azerbajdzsáni erők is újra összecsaptak Hegyi-Karabah térségében, és hát Kozovóban is napokig állt a bál. Zerencsére, úgy tűnik, legalább felénk egyelőre csillapodtak a kedélyek. Lehet másra koncentrálni.

– Hétfőn megalakult az új összetételű parlament, és megdrágult a gáz – ismerteté atata.

– A kettőnek mi köze egymáshoz? – kíváncsiskoda a muter.

– Már hogy ne lenne?! – értetlenkede az öreg. – A világban minden összefügg mindennel! Az, hogy már aznap, amikor megalakult az új parlament, ilyen drágulás történt, rossz ómen: félő, hogy a most megalakult parlament fennállására a sorozatos drágulás lesz majd jellemző!

– Nemcsak a gáz ára ment fel, hanem a záramé is – közlé az éppen betoppanó Zacsek.

– Téved, zomzéd – így amama –, a villany zeptember elsejétől drágul meg 6,5 százalékkal.

– Mire fizetni kell, lesz abból a 6,5-ből 8,3 százalék is – legyinte a fater –, különben meg a zomzédnak van igaza, már az augusztusi villanyzámláért több bankót kell majd leszámolni, mert emelkedett a megújuló energiaforrások ösztönzésére fizetendő összeg.

– Így van! – erősíté meg a Zacsek. – A zöldilleték megdrágulása miatt egy átlagos fogyasztó zámlája ezen a címen 166 dinárral emelkedik majd meg.

– Néha az az érzésem – spekulála az öreglány –, hogy a Zerbiai Villanygazdaságban csak zuperintelligens matematikusok dolgoznak, csupa Gaussok, Keplerek és Bolyaik, ezért van az, hogy a villanyzámlán zereplő tételeken kizárólag matekos lángelmék mennek el.

Az elhangzottak kapcsán atatának egy találós kérdés jutott az eszébe.

– Mi a különbség a politikus és a matematikus életmódja között?

– A politikus halmozza az élvezeteket, a matematikus pedig élvezi a halmazokat!

– Visszatérve a parlamenthez – mondá a Zacsek –, most, hogy a zellenzék is visszatért a parlamenti padokba, mit gondolnak, lesz ismét érdemi vita a tisztelt házban?

– Hamarosan kiderül – sejtelmeskede a muter. – Mindenesetre Vladeta Janković korelnök már az első napon mondott érdekeseket, többek között azt, hogy „a tisztességes választásoktól megfosztott Zerbia nem lehet tiszteletnek örvendő ország”, „tisztességes választások pedig addig nem lehetségesek, amíg a nemzeti médiatér nem érhető el mindenki számára”.

– Azon kellene eltöprengeni, hogy mi a köztévé küldetése – töprenge az öreg. – Az egyik népszerű kvázi kulturális műsorban valaki nemrég arról énekelt, hogy elvesz majd egy gazdag sváb nyanyát, abban bízva, hogy ha majd az asszonyság meghal, megörököli a nyugdíját.

– Ez lehet majd a szingli gastarbeiterek jövendőbeli himnusza – élcelőde amama.

– Biztos megnézték a nézettségi mutatókat – találgata a Zacsek –, s úgy voltak vele, tenni kell valamit, hogy felvegyék a versenyt a zuperlaza műsort kínáló kereskedelmi csatornákkal.

– De a köztévének uopste nem ez a feladata – hörtyene fel a fater –, hanem az, hogy szavatolja a jogunkat ahhoz, hogy mindenről tudjunk! Káo ezért fizetünk neki külön illetéket!

– És azt is azon a fránya villanyzámlán keresztül hajtsák be! – bosszankoda az öreglány.

– A közszolgálati tévé vezetői biztos szeretnének a többség kedvében járni – okoskoda továbbra is a Zacsek –, kiszolgálni a közízlést.

– Jobban tennék, ha azon lennének, hogy feljavítsák azt! – moroga atata. – Mert lassan igaz lesz az a meglátás, miszerint a televíziót csak azért találták ki, hogy a funkcionális írástudatlanoknak is legyen okuk szemüveget hordani.

– Halljátok, mi sose tudunk valami könnyed nyári témáról beszélgetni? – kérdé a muter.

– Sajnos nem olyan időket élünk, zomzédasszony, ami engedélyezné a gondtalan csevegést – sóhajta a Zacsek –, a napokban visszatért a kánikula, ami igazából csak egy-két napos miniszünetet tartott. A zakértők szerint az idei termésnek kaputt! Elképzelni sem tudom, hogy az aszály folytán őszre mennyire felmennek majd az amúgy sem olcsó élelmiszerárak.

– Egy cseppet se aggódj, Tematild – jegyzé meg furfangosan kacsintva az öreg –, kitaláltam, mi lesz! Majd szépen kipöttyenünk, és elviszlek Belegrádba a parlamentbe kajálni. Olvastam a zinterneten az ottani árakat: a kávé 14, az almaszörp 16, a kóla pedig 20 dinár, a pipileves 66, a sonkás rántotta 57, a sült krumpli és a vitaminsaláta 45, a baklava pedig 79 dinárba kerül. Hát van ennél olcsóbb kajálda az országban?!

– Igazán csábító árak, Tegyula – állapítá meg amama –, de vajon minket beengednek oda?

– Már miért ne engednének be?! – csodálkoza a fater. – A helyet Népképviselőháznak hívják, és mi is a népből vagyunk, nem?!

– Lehet, hogy a hangsúly nem a népen, hanem a képviselőn van – vakará a fejét a Zacsek –, bár, szó mi szó, én is szívesen megkóstolnám a 203 dináros kajmakos pljeskavicát.

– Elmehetünk, zomzéd, a lészkováci rostélyosfesztre, oda biztos beengednek, és ott is lesz mindenféle finomság – ötlete az öreglány –, sőt, ha nem nehezedik el túlságosan a gyomra, még a Karleusa Jelena koncertjét is megnézheti.

– Feltéve, ha fellép – fűzé hozzá atata. – A helyi civilek ugyanis gyűjtésbe kezdtek, hogy összeszednek neki húszezer eurót, csak ne énekeljen. Állítólag ennyit kap majd a fellépéséért.

– Különös, hogy egyáltalán vállalta a fellépést ezen a népünnepélyen – gondola bele a Zacsek –, korábban brutálisan kiosztotta a húsfogyasztókat.

– Az orra alá is dörgölték most – kuncoga a muter –, mire azt válaszolta, hogy ő nem a húsnak meg a kolbásznak, hanem az embereknek megy énekelni.

– Engem inkább az érdekelne, hogy az ilyen jellegű fesztiválok, amelyekkel teli van a nyári időszak, mennyire kedveznek a koronavírus terjedésének – agyala az öreg.

– Helyénvaló az észrevétele, zomzéd – bólogata a Zacsek –, akármerre fordulok, mindenfelé köhögő meg tüsszögő emberekkel találkozni: utcán, boltban, autóbuszban.

– Nem biztos, hogy minden esetben koronásokról van szó – világosítá fel amama –, lehetnek allergiások is, hiszen megkezdődött a parlagfű-szezon.

– Az összes nehézség mellett, még csak pont az hiányzott! – dünnyöge a fater.

– Azt hallottam, hogy bár valószínűleg zeptember folyamán tovább növekszik a fertőzöttek száma – messéle a Zacsek –, a diákok elsejétől menni fognak iskolába.

– Ne is emlegesse, zomzéd! – hüledeze az öreglány. – Előtte azonban meg kell vásárolni a megdrágult tankönyvcsomagot, majd venni még iskolatáskát, füzeteket, tolltartót, vonalzót, gyurmát, temperát, faszínest, rajzblokkot, tornafelszerelést, cipőt, patikát, nadrágot, pólót…

– Bármennyi is legyen, sokkal jobb, mint az online oktatás! – szögezé le a muter.

Amiről a Zacseknak a következő vicc jutott az eszébe.

Magyarórán a tanító néni megkérdezi Mórickától.

– Miért úgy hívjuk, hogy anyanyelv?

– Azért, mert apa szóhoz sem jut.

Pistike, olcsó kajáról ábrándozó kisokos