2024. április 27., szombat

Aszály! Viszály! Muszáj?

A „stand-uposok őse”, a legendás humorista, Hofi Géza mondta egyszer, hogy a mezőgazdaságnak három ellensége van: az aszály, a viszály és a muszáj. Akkor még derültünk ezen, most azonban a helyzet cseppet sem humoros! Ha viszont már a cseppnél tartunk, sajnos sok helyen hónapok óta egy csepp sem esett, és ennek az igazán súlyos következményeit csak ezután érezzük meg. Ilyen esetek nem igazán voltak eddig, példátlanul súlyos a helyzet. Hasonló esetekben szokás volt számadatokkal példálózni, hogy hány milliárd a terméskiesés, mihez viszonyítva mi hány százalék stb. Sajnos azonban azon kívül, hogy azt mondanánk, nagyon nagy a baj, értelmetlen számadatokkal illusztrálni azt, ami meg sem termett, mert az ára, akárcsak az energiahordozóké, akár a sokszorosára is nőhet már a közeljövőben.

Ha sorba vesszük a fogalmakat, az aszály már megvan, sajnos a viszály is. Muszáj ilyen esetekben valamit tenni, de az egyébként is korlátozott mozgástér szűkülőben van, rövid távon sokat nem tehetünk. Az aszályos területek kezelése, a talajvíz szintjének gyors csökkenése, a szűkös készletek, az arzénkérdés és más vízügyi gondokra azonban muszáj lesz valamilyen megoldást találni. Korábban az volt a törekvés, hogy minél hamarabb meg kell szabadulni a víztől. Mindent lecsapoltunk, rövid távon ez tűnt jó megoldásnak. Mivel nincs párhuzamos valóság, vagy ha van, mi nem látjuk, hogy ott mi történik, mi történt volna, ha nem csapolunk le mindent, nem vágjuk ki az összes fát, ha nem hisszük azt, hogy a természetet leigázhatjuk, ahelyett, hogy próbáltunk volna alkalmazkodni, szimbiózist kialakítani. A települések vízhálózata többnyire elavult, a csatornahálózat sok helyen ki sem épült, süllyed a talajvízszint. Amikor pedig mégis esik, hektikus eloszlásban sok esik, az árvizek okoznak gondot. Ezekre a gondokra is muszáj lesz megoldást találni, ha élhető világot szeretnénk magunknak és utódainknak.

EURÓPA KISZÁRAD

(Fotó: Gergely Árpád)

(Fotó: Gergely Árpád)

A mostani szárazság, az aszály nem csak vidékünket, de talán az Alpok vidékét és Skandináviát kivéve minden országot érint Európában. Emberemlékezet óta nem volt ilyenre példa. Az orosz–ukrán háború sok mindenért okolható, de az energiaárak és a terményárak emelkedtek már a konfliktus kirobbanása előtt is. Egyszerűbb most mindent arra fogni, és valóban, valószínűleg ilyen méretű drágulás azért nem lett volna, ha nincs a konfliktus. A globális mezőgazdasági árak 30 százalékkal emelkedtek az invázió kezdete óta. Ez tükröződik az élelmiszerek fogyasztói árában is. Félő azonban, hogy az aszály következtében a közeljövőben ennél fokozottabb drágulás veszi kezdetét az élelmiszerek piacán. Amire azonban szintén oda kellene figyelni, az, hogy a természeti erőforrásaink megóvása mellett a gazdák versenyképességét is meg kellene őrizni. Mert ha befagyasztják, mesterségesen lenyomják a terményárakat, az nem csak a versenyképesség rovására megy, de már a következő ciklus megalapozása is kérdésessé válik. Következetesen mindent meg kellene tenni a klímaváltozás hatásainak mérséklése érdekében. A vízzel pedig felelősen kellene gazdálkodnunk, a termőföld tápanyagtartalmát meg kellene őriznünk. Sajnos így leírva ez egyszerűnek és világosnak tűnhet, míg a gyakorlati megvalósítás – ha nem is lehetetlen – mindenképp összetett, nehéz feladat. Egész Európában pusztító a szárazság, a becslések szerint az európai mezőgazdasági területek 46 százalékát, vagyis majdnem minden második hektárt érint. Szűkebb pátriánkban viszont július közepére a területek döntő többségén súlyos vagy nagyfokú aszály alakult ki. A tavasszal elvetett kapásnövényeknél van olyan hely, ahol felesleges lesz learatni, mert semmilyen termésre nem lehet számítani. A kukoricaállomány sok helyen lényegében megsemmisült. Nem csak a növénytermesztőket veszélyezteti az aszály. A takarmányhiány közvetlenül kihat az állattenyésztésre. A termények mellett a rétek, legelők is rossz állapotban vannak. Kiégett a fű, nincs mit legelniük az állatoknak, kaszálni pedig szinte lehetetlen.

JÖNNEK A VISZÁLYOK

A történelmi tapasztalatok azt mutatják, hogy a szűkösség, az élelmiszer drágulása, de önmagában a vízhiány is viszályokat, konfliktusokat gerjeszt. Egyik tanulsága ugyanakkor a mostani helyzetnek, hogy ismét bebizonyosodott: a jól karbantartott földeken – az optimális határidőket betartva, jó minőségű vetőmagokat használva – kisebb a terméskiesés. Justus von Liebig német vegyész még a XIX. század közepén megfogalmazta a minimumtörvényt, mely szerint a növények növekedését, a termés mennyiségét és minőségét mindig az igényekhez képest legkisebb mennyiségben jelen levő tápanyag határozza meg, mert a növény ennek arányában veszi fel a többit is. Ha egy elemből hiány van a talajban, a növény fejlődését – a többi tényezőtől függetlenül – ez határolja be. A korlát most a víz mennyisége. A mostanihoz hasonló szárazság idején elsősorban a rendelkezésre álló víz mennyisége szab határt a tápanyagfelvételt illetően.

A tudósok még mindig vitáznak azon, hogy az emberi tevékenység mennyiben befolyásolja éghajlatunkat. Klímaváltozás ugyanis mindig is volt. Az emberi tevékenység következtében is, de „spontánul” is folyamatosan változik a klíma. Az évszakonkénti csapadékeloszlás szeszélyessé vált. A jövőben is szélsőséges időjárási körülményekre kell készülni. Olyanokra, amelyek hosszú távon a mostanság divatos nagyüzemi mezőgazdálkodás létjogosultságát is megkérdőjelezhetik. Sajnos a jövőben is a középhőmérséklet emelkedésével és csapadékhiánnyal kell számolni. Hacsak nem fordul át az egész egy újabb jégkorszakba. Mert az sem kizárt, hiszen tudjuk, hogy bolygónk éghajlatának alakulása bonyolult összefüggések következménye.

A kieső csapadékot öntözéssel lehet pótolni. Ehhez azonban nemcsak öntözőrendszerekre, hanem megfelelő infrastruktúrára is szükség van. Külön téma, hogy sok esetben sajnos az ivóvizet használják öntözésre, aminek nyilván lesz még böjtje.

Egy svéd kutatócsoport korábbi tanulmánya szerint a jövőben nem engedhetjük meg magunknak, hogy annyi húst együnk, mint most. A következő negyven évben le kellene mondani az állati eredetű ételekről, mert az állattartás vízigénye többszöröse a mezőgazdasági növénytermesztésének. Minden cseppre szükség lesz, hogy a növényekből globális szinten megtermeljük a szükséges minimumot. „Nem lesz elég rendelkezésre álló víz a termelés alatt álló területeken ahhoz, hogy megtermeljük az élelmet annak a 9–10 milliárd embernek, aki 2050-ben élni fog a Földön, ha folytatódnak a jelenlegi trendek a nyugati országok étkezési szokásaiban” — állapította meg a stockholmi székhelyű Nemzetközi Vízügyi Intézet tanulmánya.

2050-ig még sok minden történhet. Félő, hogy néhány kedvezőtlen folyamat is felfokozódik. A tudományos szemlélet hozhat valamilyen áttörést, vagy valóban a vegetáriánus étrendre térhetünk át? A műhús terjed el, mert olcsóbb lesz, mint valódi jószágot felnevelni? Ezekkel a dilemmákkal kell szembenézni és ezekre a problémákra is muszáj lesz megoldást találni a közeljövőben.