2024. április 18., csütörtök

Magyarkanizsa jól teljesített a fogathajtón

Berényi Ákosék az élvonalban az országos fogathajtó-bajnokságon

Minden tekintetben jól teljesített Magyarkanizsa a vasárnapi országos fogathajtó-bajnokság második fordulójában. Szervezőként a helyi közösség és a Komunalac Közvállalat, amely a vásárteret előkészítette és rendelkezésre bocsátotta, valamint részvevőként a magyarkanizsai versenyző, Berényi Ákos fogathajtó is, aki kiváló eredményt ért el.

– Nemhogy szép, hanem nagyon szép a pálya, a verseny, annyira, hogy még nincs is kedvem hazamenni – mondta az első magyarkanizsai fogathajtó-bajnokság végeztével Stipan Gršić szabadkai nemzetközi bíró. Ez azt bizonyítja, hogy tényleg színvonalas rendezvény résztvevői lehettek azok, akik vasárnap délután a magyarkanizsai vásárteret választották. Pálfi Ervin, a helyi közösség és a Komunalac elnöke is elégedettségét fejezte ki a rendhagyó esemény lebonyolítása kapcsán. Abbéli reményének is hangot adott, hogy bár a mostani volt az első, de nem az utolsó, ugyanis visszavárják a versenyzőket, akik vasárnap oly szépen megadták a módját a versenyzésnek, hogy a néző szinte arisztokratikus miliőbe csöppenve érezhette magát. A délben megkezdődött parádén a testközelben lévő versenyhangulatot a közvetlenség jellemezte, ugyanis a sétalovaglás sem maradt el, majd délután kezdődött az akadálypályán való páros fogathajtás a vásártéren, az előírásoknak megfelelően kialakított terepen. A helybeliek még itthon ilyen megmérettetést nem láthattak, ezért is volt különleges, meg nem mellesleg azért is, mert Berényi Ákos személyében magyarkanizsai fogathajtó is szerepelt, akit párja, Orosz Kata is erősített a mezőnyben. Látványban mindenképp, hisz olyan csinos öltözéket, amit a fogathajtók viseltek, szinte csak kosztümös filmek jeleneteiben lehet látni. A hat részvevő közül végül a következők végeztek a fogataikkal az élen: elsők lettek Bunford Olivérék, a második helyen végeztek Berényi Ákosék, harmadikak pedig Keresztes Terézék lettek.

A szabadkai Imperial lovasklubból, a Bunford ménestelepről érkezett a győztes Bunford Olivér.

– Nagyon izgultam, hisz egy évet kihagytam, de nagyon örülök, hogy Szabadkához közel kialakult még egy versenyhelyszín. Remélem, hogy ahogy hallottuk, talán kétnapos versenyek is lehetnek. A mostani, magyarkanizsai verseny kiválónak értékelendő minden szempontból – nyilatkozta Bunford Olivér.

A hazai pályán futó, Magyarkanizsát képviselő fogathajtó, Berényi Ákos nem okozott csalódást, habár természetesen mindenki az első hellyel elégedett teljes mértékben, ám ehhez most egy kis szerencse hiányzott.

– Kissé talán furcsán hangzik, de idegen terep volt, hogy itthon voltunk, mert mindig máshová utazunk versenyezni, és teljesen másképp viselkednek a lovak, amikor edzünk, és egyedül vagyunk itt. Kicsit meglepte őket a többi fogat, a színpad, de így is három érmet kaptunk. Az egyik a díjhajtás, a másik az akadályhajtás és az összetett eredmény. A szerb bajnokságon leginkább az összetett eredmény számít. Az első fordulóban nyertem, a másodikban második lettem, és majd ősszel dől el, hogy a harmadikon hogyan teljesítünk – mondta Berényi Ákos.

Az országos bajnokság második fordulója, amely Magyarkanizsán zajlott, a résztvevők és a közönség szerint is folytatásért kiált!