2024. május 8., szerda
FOCIMIX

Megegyeztek Lewandowski átigazolásáról!

A Bayern és a Barcelona megegyezett Robert Lewandowski átigazolásáról a Bild című német lap szerint. Oliver Kahn, a bajor klub elnöke megerősítette, hogy megszületett a szóbeli megállapodás, de hangsúlyozta, hogy a részletek kidolgozása még hátravan. Az újság úgy tudja, hogy a Nemzetközi Labdarúgó-szövetségnél 2020-ban és 2021-ben is az év játékosának választott lengyel támadóért 45 millió eurót plusz 5 millió euró bónuszt fizetnek a katalánok. Lewandowski a hírek szerint 2026-ig ír alá új klubjához. A 33 éves csatár korábban már többször jelezte, hogy távozni szeretne a német bajnoktól, de az egyesület vezetősége korábban kijelentette, hogy nem eladó.

A Sportbuzzer nevű portál már pénteken arról írt, hogy Lewandowski nem vesz részt a szombati csapatbemutatón az Allianz Arénában, és a jövő héten nem utazik el a gárdával az egyhetes amerikai túrára sem. Egybehangzó médiaértesülések szerint már szombaton Barcelonába repült, hogy aláírja a szerződését.

A Bundesliga hétszeres gólkirálya 2014 nyarán a dortmundi Borussiától érkezett a Bayernhez, amellyel azóta minden évben bajnokságot nyert. Egyszer a Bajnokok Ligájában, háromszor pedig a német kupában ünnepelhetett a csapattársaival, és számos gólrekordot megdöntött. Ezek közül talán a legemlékezetesebb, hogy a 2020/21-es idényben 41 találatot elérve megjavította Gerd Müller megdönthetetlennek hitt, csaknem fél évszázados Bundesliga-csúcsát.

Ide kapcsolódik, hogy a Bayern három évvel meghosszabbította Serge Gnabry szerződését. Az új megállapodás értelmében a válogatott támadó 2026-ig kötelezte el magát a bajor klubhoz, melynek 2017 óta a tagja, bár első évét a Hoffenheimnél töltötte kölcsönben. Gnabry korábbi szerződése 2023 nyaráig volt érvényes.

A 27 éves válogatott játékos kulcsszerepet játszott az elmúlt évek sikereiben, a bajorokkal négy bajnoki cím mellett két német kupát és három német szuperkupát nyert, 2020-ban a Bajnokok Ligájában, a klubvilágbajnokságon és az európai szuperkupában is a legjobbnak bizonyult társaival. A münchenieknél 171 mérkőzésen 64-szer volt eredményes.

Gnabry szerződésének meghosszabbítását hosszas egyeztetés előzte meg, a nemzetközi sajtóban többször felmerült annak lehetősége is, hogy külföldre távozik.

A Milan hosszabbít Ibrahimovićtyal

Zlatan Ibrahimović a következő idényben is a Milan labdarúgója lesz. A Gazzetta dello Sport olasz sportnapilap vasárnap közölte, hogy a milánói együttes egy évvel meghosszabbítja a 40 éves svéd csatár június végén lejárt szerződését. Hozzátették: a megállapodást hétfőn írhatják alá, de a hivatalos bejelentésre csak kedden kerül sor.

Ibrahimović 2020 januárjában kezdte meg karrierjének második időszakát a Milannal, amellyel 2011 után idén másodszor lett bajnok. A támadó májusban térdműtéten esett át, amelyet követően hét-nyolc hónapos kihagyást jósoltak számára. A 121-szeres svéd válogatott klasszis a legutóbbi szezonban mindössze 23 mérkőzésen lépett pályára, ezeken 8 gólt szerzett és 3 gólpasszt adott.

A Napoliból erősített a Chelsea

A Chelsea leigazolta a Napoli szenegáli hátvédjét, Kalidou Koulibalyt, aki négy évre szóló szerződést kötött a londoni klubbal. A brit média szerint a Chelsea körülbelül 32 millió fontot fizetett a 31 éves játékosért, aki az egyesület második nyári igazolása Raheem Sterling után.

Koulibaly 2014-ben, a belga Genktől igazolt Olaszországba, azóta 317 alkalommal lépett pályára a Napoliban, és a Serie A egyik legjobb védőjévé vált. Négyszer került be az idény álomcsapatába, a 2018/19-es szezonban pedig kiérdemelte a legjobb hátvédnek járó elismerést.

A Chelsea – amelynek Lőw Zsolt a másodedzője – harmadik lett a Premier League előző idényében, az új bajnoki szezont pedig augusztus 6-án az Everton otthonában kezdi.

Bernardeschi Torontóba igazolt

Az olasz válogatott Federico Bernardeschi a Toronto csapatában folytatja a pályafutását. A 28 éves Bernardeschi szerződése június végén lejárt a Juventusnál, így ingyen szerezte meg a kanadai együttes, amely a honlapján közölte, hogy 2026-ig szóló megállapodást kötött az olasz szélsővel.

Bernardeschi öt szezon után távozott a Juventustól, amellyel három bajnokságot és két-két olasz kupát, valamint olasz szuperkupát nyert, de teljesítménye elmaradt a várakozásoktól, 183 mérkőzésén 12 gólt szerzett, 24 gólpassza mellett. A 38-szoros válogatott Bernardeschi a nemzeti együttesben hatszor volt eredményes, tagja volt a tavalyi Európa-bajnokságon aranyérmes csapatnak.

A torontói alakulat a napokban már más neves olasz játékosokat is megszerzett: a 31 éves Lorenzo Insigne a Napolitól, a 35 éves Domenico Criscito a Genoától érkezett. Előbbi jelenleg is tagja a válogatott keretének, utóbbi 26 alkalommal szerepelt a nemzeti együttesben.

A Toronto FC az észak-amerikai profiliga (MLS) alapszakaszában húsz mérkőzésen 19 pontot gyűjtött, ezzel a keleti főcsoportban a 13., utolsó előtti helyen áll.