2024. május 10., péntek
FORMULA–E

Győzelem a romok közül

Az első sorozat, amely meghódította New York utcáit, a Formula–E a hétvégén visszatért Brooklynban, ahol a bajnokság hajrájára fordulva két versenyt is lebonyolítottak – melyek közül az első egészen kaotikus, már-már szürreális körülmények között ért véget, hiszen az autójával a falba csapódó Nick Cassidyt hirdették ki győztesként.

A zűrzavar már az időmérőn megkezdődött, amikor olyan váratlan esőfelhők érték el a pályát, amelyeket a radarok sem jeleztek a csapatok számára. Mindez azt hozta magával, hogy a négy bajnokesélyes közül csak Stoffel Vandoorne jutott be a kvalifikáció kieséses szakaszába, ahol végül második lett Cassidy mögött, míg Edoardo Mortara, Mitch Evans és Jean-Éric Vergne a mezőny sűrűjébe kerültek. Utóbbi kettő össze is akadt a szárazon startoló verseny első körének tolongásai során, aminek eredményeként Vergne idén először pont nélkül maradt. Az élen Cassidy első győzelme felé haladva is kordában tudta tartani maga mögött a rutinos Lucas di Grassit, a verseny pedig akkor került más mederbe – szinte szó szerint –, amikor hirtelen újabb jelentős esőmennyiség zúdult a pályára. A versenyzők és az univerzális, bármilyen időjárás mellett használható Michelin gumik egy ideig képesek voltak megküzdeni a körülményekkel, ám amikor az egyik egyenesben vízátfolyás alakult ki, pillanatok leforgása alatt az első, a második és a negyedik helyezett is elveszítette az irányítást az autója felett, így Cassidy, Di Grassi és Vandoorne egymás után csúsztak a falba és egymásba egy éles balkanyar előtt. Az élbolyból csak Robin Frijns tudott befordulni, akit Mortara is csak letört első szárnnyal követett. A bukássorozat és a nehéz körülmények miatt belengették a piros zászlót, amikor még hét és fél perc volt hátra a versenyből. Több mint negyedóra eltelt, mire a versenyigazgató meghozta a döntést a következő lépésről: nem indítják újra a versenyt, így a leállítás előtti kör eredményét veszik figyelembe a végeredménynél, vagyis azt, amikor a balesetezők még versenyben voltak. Cassidyt már a garázsban vigasztalták, Di Grassi pedig dühöngött, mielőtt közölték velük, hogy mégis felállhatnak a dobogóra. A Virgin új-zélandi pilótája, aki korábban Japán versenysorozataiban tette le a névjegyét, ilyen rendhagyó közjáték után szerezte meg első győzelmét a Formula–E-ben, a csapat pedig Frijns révén kettős pódiumnak örülhetett. A negyedik helyezett Vandoorne végzett legelőrébb a vb-esélyesek közül, ezzel zárkózott Mortarára, különösen úgy, hogy az először ötödikként értékelt svájcit egy büntetés végül a kilencedik pozícióig száműzte.

A New York ePrix végeredménye, 1. verseny: 1. Nick Cassidy (új-zélandi, Virgin) 35:04,095, 2. Lucas di Grassi (brazil, Venturi) +1,1 másodperc hátrány, 3. Robin Frijns (holland, Virgin) +1,6, 4. Stoffel Vandoorne (belga, Mercedes) +3,6, 5. Sébastien Buemi (svájci, Nissan) +5,5 stb.

A világbajnokság állása, pilóták: 1. Mortara 142 pont, 2. Vandoorne 137, 3. Vergne 128, 4. Evans 124, 5. Frijns 96. Csapatok: 1. Venturi 226 pont, 2. Mercedes 214, 3. DS 203, 4. Jaguar 161, 5. Virgin 140 pont.

WRC

Rovanperä a saját ligájában

A rali-világbajnokság észtországi fordulójáról hiányoztak a részmunkaidős legendák – Sébastien Ogier például éppen New Yorkban, a Formula–E hétvégéjén vendégeskedett, ahol lehetőséget kapott az autó kipróbálására is –, így Kalle Rovanperänak könnyebb dolga volt, hogy ismét uralma alá hajtsa a mezőnyt, és az idei hét versenyből már az ötödiket nyerje meg. Bár a pénteki nyitónapot még csapattársa, Elfyn Evans kezdte jobb formában, a nap végére megérkezett az eső, az ilyen körülmények között pedig már a finn bizonyult magabiztosabbnak, aki innentől fokozatosan kényelmes előnyt épített ki, és végül egyperces előnnyel nyerte meg a versenyt Evans előtt. A hazai sztár, Ott Tänak a Hyundaijal nem tudta tartani a Toyoták tempóját, ráadásul egy tíz másodperces időbüntetést is kapott, amiért nem tisztán elektromos hajtással haladt egy olyan szakaszon, amelyen ez kötelező az idei új technikai szabályok nyomán. Titkos esélyesnek számított az egyre jobb formában lévő Craig Breen a Forddal, aki az elmúlt két évben második lett ezen a versenyen, az ír pedig meg is nyerte az első szakaszt, ám később eltalált egy betonoszlopot, ami szertefoszlatta dobogós reményeit.

Az Észt Rali végeredménye: 1. Kalle Rovanperä (finn, Toyota) 2:54:29,0, 2. Elfyn Evans (brit, Toyota) +1:00,9 perc hátrány, 3. Ott Tänak (észt, Hyundai) +1:55,7, 4. Thierry Neuville (belga, Hyundai) +3:53,3, 5. Takamoto Katsuta (japán, Toyota) +4:13,4 stb.

A világbajnokság állása: 1. Rovanperä 175 pont, 2. Neuville 92, 3. Evans 79, 4. Tänak 77, 5. Katsuta 73 stb.