2024. március 28., csütörtök

Szili Katalin: Fontos, hogy utódaink is a szülőföldjükön tudjanak boldogulni

Cikkünkhöz fotógaléria is kapcsolódik.

A szülőföldön történő boldoguláson túl a magyar kormány számára az is fontos, hogy fenntartható legyen a fejlődés, helyesen használjuk fel az erőforrásokat, és utódaink ugyanígy tudjanak megmaradni és boldogulni a szülőföldjükön – hangsúlyozta Szili Katalin miniszterelnöki megbízott hétfőn Újvidéken a XXII. Apáczai Nyári Akadémia megnyitóján.

A vajdasági pedagógusok kezdeményezését méltatva kijelentette, hogy a Kárpát-medencei magyarság identitásának a megőrzése, illetve az identitástudat fejlődése mellett szükség van arra, hogy a pedagógusok felkészültek legyenek a mai világ kihívásaira.
Szili Katalin kiemelte azt az alaptörvényben is megfogalmazott elvet, hogy Magyarország felelősséget visel a határon kívül élő magyarságért, és hozzátette: fontos azonban az is, hová helyezzük magunkat ebben a világban.
Mint mondta, „a rendszerszerű kihívásokra rendszerszerű válaszokat kell adni a gazdasági, a társadalmi, a szociális és az ökológiai vagy környezeti kérdések összefüggéseiben". Hozzátette: „ott, ahol fontos számunkra az emberek jóllétének a biztosítása, ott a gazdaság elsősorban eszköz, az erőforrások pedig korlátot jelentenek, hiszen ma 1,6 bolygót használ a világ, holott egyetlen egy bolygó áll rendelkezésünkre". Mint mondta, ezért kulcskérdés, hogy hogyan lehet a rendelkezésre álló tudást átadni a következő generációknak.
A miniszterelnöki megbízott rámutatott: a fiatalok körében végzett közvélemény-kutatások szerint a megkérdezettek egyharmada erőteljesen szorong a klímaváltozás miatt, és 84 százalékuk szeretne több tudást kapni a témáról az iskolában. Szili Katalin kiemelte: fontos, hogy ezt a nemzetet egészséges fiatalok alkossák, akiknek olyan jövőt tudunk biztosítani, amelyben szorongás nélkül tudnak élni.
Hozzátette: mára felértékelődött a béke és a biztonság, így egy kormány feladata ennek a megőrzése, illetve az is, hogy csökkentse azokat a tényezőket, amelyek ezt a kitettséget erősítik.