2022. július 4., hétfő

Segítség a leendő elsőéveseknek

A VaMaDisz aktivistáihoz fordulhatnak az újvidéki felsőoktatási intézményekbe jelentkezők

A Vajdasági Magyar Diákszövetség a Help4U program keretében az idén is segít a felvételire jelentkező egyetemistáknak. Keddtől csütörtökig az egyetemi városban két helyszínen, a műszaki kar előtt, illetve a természettudományi kar előtt várják az eligazításra szoruló diákokat. A program célja, hogy azok a vajdasági magyar végzős középiskolás diákok, akik az Újvidéki Egyetem karaira szeretnének bekerülni, tájékoztatást kapjanak a felvételire való jelentkezéssel, magával a felvételivel, illetve az iratkozással kapcsolatban.

Fotó: Ádám Jennifer
Fotó: Ádám Jennifer

– Segítünk tájékozódni a nem újvidéki diákoknak, megmutatjuk, mi merre van, segítséget nyújtunk a szükséges dokumentáció kitöltésében, és egyéb ügyintézésekben is. Igyekszünk válaszolni mindenféle felsőoktatással kapcsolatos kérdésekre is. Leginkább az olyan jellegű dolgokban kérik a segítséget, ami a szerb nyelvhez köthető, tehát a befizetőlapok, az űrlapok kitöltésében – mondta Rapos Emma, VaMaDisz oktatásügyi referense, illetve a program főkoordinátora.

Mint hozzátette, az évek alatt bebizonyosodott, hogy nagy szükség van a segítségükre, hiszen sok fiatal az egyetemi felvételikre való jelentkezés alkalmával találkoznak első ízben a hivatalos dokumentáció kitöltésével, amit ráadásul szerb nyelven kell elvégezniük.

Fotó: Ádám Jennifer
Fotó: Ádám Jennifer

A diákok az útbaigazítást követően egy szerencsejátékban is részt vehettek, mely keretében bögrét, jegyzetfüzetet, golyóstollat, kulcstartót, kártyatartót és egyéb ajándékot nyerhettek.