2022. július 4., hétfő
CÍMLAPTÖRTÉNET

Akarat, elszántság és kitartás

Mészáros Árpád: Mindig is csapatmunkáról álmodoztam, nem tudok elég hálás lenni, hogy ilyen kollégáim vannak

Mészáros Árpád, az Újvidéki SzínházSterija-díjas színésze már régóta elnyerte a közönség tetszését. Tehetségét az Urbi et Orbi, a NeoplantaA csárdáskirálynő, a Bánk bán, vagy a Hegedűs a háztetőn című darabban is megmutatta. A nagy sikereket elért Anna Kareninában Vronszkij grófot alakítja, de láthatjuk a Demokrácia című darabban, valamint a nemrég bemutatott III. Richárdban is. Árpád több alkalommal is kiérdemelte a legjobb férfi színésznek járó díjat a szakma értékelése és a közönségszavazatok alapján is. Nemcsak Újvidéken, hanem Belgrádban és Budapesten is állandó jelenléttel bír. Az utóbbi években pedig több hazai film és sorozat szereplőjeként is feltűnik. A színészt jelenlegi munkáiról és terveiről kérdeztük.

– Elkezdtük a Machbet próbáit, ami egy koprodukció az Újvidéki Színház, a Szerb Nemzeti Színház, a Belgrádi Drámai Színház és a Budva Teatar összefogásában. Az előadás első bemutatója augusztus 16-án lesz Budván, szeptemberben Belgrádban is bemutatjuk, október folyamán pedig a darabot Újvidéken is megnézheti a közönség. Az előadást Nikita Milivojević rendezi, de a próbafolyamat még a kísérleti fázisában van.

Több sorozatban is szerepelsz, hogyan kerültél a filmes világba, valamint miben más ez, mint a színpadi szereplés?

– Mindig úgy kezdődik, hogy jön egy telefonhívás, hogy van egy szerep, amiben rám gondoltak. Ezután elmegyünk egy próbafelvételre, ahol kiderül, én vagyok-e a legalkalmasabb. Nem túl sűrűn történt ez meg velem. Az utóbbi néhány évben vált úgymond rendszeressé. Az első nagyobb egész estés film az U ime naroda volt Darko Bajić rendezésében, ahol egy királyi törvényszéki ügyészt játszottam. Ezzel egyidejűleg jött a Banović Strahinja című film Stefan Arsenijević rendezésében, amelyben egy határőrt alakítok. A film premierjei most zajlanak világszerte. Tavaly ősszel jött a Tajne vinove loze című sorozat második évada, ahol Sándort alakítom. Jelenleg pedig forgatjuk a Žarko Tomić és Gvozden Đurić rendezésében készülő Libertát, melyből egész estés film is lesz, de egy hatrészes sorozat is készül belőle. A film bemutatója júniusban várható Péterváradon. A filmsorozat pedig valamikor újév tájékán lesz a tévében. Itt egy mocsárban megbúvó, haramiák élén álló Harambasát alakítok.

A filmes szereplés nagyon eltér a színpadi fellépéstől. Más miatt nehéz. A színház egy sokkal élőbb forma, a pillanat művészete, a film esetében viszont egy adott pillanatban kell nagyon ügyesnek lenni, nagyon jónak és nagyon hitelesnek. Aztán vagy sikerül, vagy nem. Többször megtörtént, hogy mikor visszanéztem a filmet, akkor megjegyeztem, hogy egy másik jelenetet tettem volna be, mert emlékeztem, hogy az jobban sikerült, de ezt nem én döntöm el.

Az Újvidéki Színház legtöbbet díjazott előadása az Anna Karenina. A te alakításodat is számos elismeréssel jutalmazták, szerinted miben rejlik a darab sikerességének titka?

– Elsősorban ez egy olyan világirodalmi klasszikus, ami nagyon sok embert érint, érdekel, valamilyen szinten maga is átélt hasonlót, vagy legalábbis egy ismerőse biztosan. Úgy gondolom, nagyon jó adaptációt készítettünk belőle. Kemény egyhónapos asztali munkával kezdődött. Szó szerint azt vettük ki a műből, ami nekünk kellett, amire nekünk szükségünk volt, ami minket érdekelt, amiben láttunk fantáziát, amit tovább tudtunk gondolni és álmodni. Nem ráerőszakolás történik, hanem saját választás volt. Ilyenkor pedig mindenféle nyűg és erőlködés nélkül tudnak születni nagyszerű dolgok. Dejan Projkovski, a rendező azt csinálta, hogy addig tartott minket az asztalnál, míg szó szerint ki akartunk csattanni az alkotási vágytól.

Színpadra akartunk állni, és elkezdeni a próbákat. Tulajdonképpen annyira világossá vált az egész folyamat, hogy az első beállító próbák kilencven százalékban meg is maradtak a bemutatóig. Szerettünk ezen az előadáson dolgozni, és nem mellékes, hogy a rendező is egy nagyon kifinomult személyiség, pontosan tudja, hogy mikor kell, hogy békén hagyja a színészt, nem akar ráerőszakolni semmit. Aztán pedig ugyanez a munka folytatódott a III. Richárd esetében is.

Az említett darabban te játszod a címszerepet. Milyen kihívásokkal kellett szembenézned, mennyire tudtál azonosulni Richárd negatív karakterével?

– Minden emberben ott bujkál valami ördögféle is, ami olykor elő akar jönni, és nincs annál jobb, mikor színpadon, megengedett körülmények között az ember kidobhatja ezt magából. Az viszont kicsit elgondolkodtató, hogy az utóbbi két évben akár a filmes, akár a színpadi szerepeket nézve, szinte kizárólag csak negatív figurákat alakítottam. Kezdetben kicsit tartottam attól, hogy nagyon kilóg Richárd, mint figura a többi, úgymond normálisabb ember közül, de a próbafolyamat körülbelül kétharmadánál megérkezett Olga Pango, aki hozott egy sajátos elrugaszkodott mozgásvilágot, gesztusrendszert a többi szereplőnek is, amelytől teljesen egyensúlyba kerültünk. A III. Richárd esetében már megvolt az az előnyünk, hogy nem ismeretlen rendezővel dolgoztunk, hanem pontosan tudtuk, hogy mire számíthatunk egymástól. Tudtam azt, hogy a rendezőre teljes mértékben rábízhatom magam.

Fotó: Ótos András
Fotó: Ótos András

Van olyan szerep, amit a közeljövőben szívesen játszanál, amiről úgy gondolod, hogy testhezálló lenne?

– Nem tudom mikor múlt ez el, de valójában rájöttem, hogy az embert, a színészt, az alkotót előbb vagy utóbb meg fogják találni a dolgok. Legalábbis nálam ez a mai napig így működik. Pontosan emlékszem, hogy utoljára akadémista koromban álmodoztam arról, hogy de jó lenne egyszer eljátszani a Machbetet, erre most a Machbettel foglalkozunk. Ami érdekes volt, hogy a III. Richárdról nem álmodoztam, hogy ezt milyen szívesen eljátszanám. Aztán jött, és az történt, ami már máskor is megtörtént a Shakespeare szövegekkel. Ha az ember egyszer ráérez arra az ízes nyelvezetre, amelyre a szövegek le vannak fordítva magyarra, elkapja a dallamot és a ritmust, akkor nagyon bele lehet szeretni a műbe.

Mikor a színészi pályát választottad, erre az életre vágytál?

– A csapatmunkáról áradoztam, és nem tudok eléggé hálás lenni azért, hogy ez nekem megadatott. Ezekkel a kollégákkal nem munka a munkánk, hanem a hobbink, amit szeretettel csinálunk, és élvezzük minden pillanatát. Óriási előny az, amikor egy társulat szeretetben dolgozhat egy adott produkción. Abban az esetben élvezet az egész munka, valójában az ilyen próbafolyamatokért éri meg ezzel a szakmával foglalkozni.

Van olyan cél, amit mindenképpen szeretnél még megvalósítani?

– Nem vagyok nagyravágyó. Onnantól kezdve, hogy az ember gyakorlatilag állandó jelenléttel bír mind Belgrádban, mind Budapesten, ugyanis a magyar fővárosban is játszom. A privát életemet is figyelembe kell venni, és talán az nem tudna elviselni több elfoglaltságot és szakmai kalandot. Nagyon meg vagyok elégedve azzal, ami most van. Megpróbálom megbecsülni, megőrizni és boldognak lenni benne.

Az itteni magyarság száma állandóan csökken, állandóan fogyatkozunk. Nem szeretem, ha valaki azzal jön, hogy itt nincs semmilyen esély, kilátástalan a helyzet, nincs munka, innen el kell menni. Nyilván nem kényszeríthetek senkit sem maradásra, de én hiszek abban, hogy nem véletlenül születettem magyarként éppen ide. Az én esetem egy élő példa arra, hogy ebben a környezetben, adott körülmények között is lehet érvényesülni. Szilárd meggyőződésem, hogy ha az emberben van akarat, elszántság és kitartás, akkor bárhol tud érvényesülni.