2024. március 29., péntek

Kétszer annyi kutatásfejlesztésre és innovációra

Magyarország a jelenlegi GDP-arányos 1,6 százalékról 2030-ig 3 százalékra növeli a kutatásfejlesztésre és innovációra szánt forrásokat – mondta Csák János kultúráért és innovációért felelős miniszter a 31. Ifjúsági Tudományos és Innovációs Tehetségkutató Verseny díjainak átadásán hétfőn Budapesten.

Kiemelte, a polgári magyar kormány tisztában van azzal, hogy az ország jövőjének egyik kulcsa az innovációs kultúra és a kultúra innovációja.

A Magyar Innovációs Szövetség (MISZ) 31. Ifjúsági Tudományos és Innovációs Tehetségkutató Versenyének díjátadóján a kiemelkedő pályamunkákat is bemutatták. A bírálóbizottság 3 első, 3 második és 4 harmadik díjat ítélt oda, 12 pályázatot kiemelt dicséretben, további 27 pályázatot pedig dicséretben részesített.

A miniszter szólt arról is, hogy az innovációhoz fontos egyebek mellett a kíváncsiság, a kreativitás, a jótékony kockázatvállalás, valamint az együttműködés, és utalt arra, hogy a pályázatra a nyertesek mintegy fele csoportban végzett munkát adott be.

Csák János elismeréssel szólt a tudomány és az innováció területén dolgozók munkájáról, és köszönetet mondott a felkészítő tanároknak és a szülőknek.

Pakucs János, a MISZ tiszteletbeli elnöke hangsúlyozta, hogy a szövetség a versenyen a kreatív fiatalokat keresi, a résztevők maguk határozzák meg az innováció témáját.

Kollár László, a rendezvénynek helyet adó Magyar Tudományos Akadémia főtitkára felhívta a figyelmet az akadémia középiskolásoknak indított programjára, amelyben a tudományos gondolkodást népszerűsítik.

Jakab László, a BME professzora, a bírálóbizottság elnöke színvonalasnak értékelte a beérkezett munkákat, és elmondta, hogy a verseny egyben nemzeti válogató is, itt választják ki a tudományos és innovációs nemzetközi ifjúsági versenyeken induló magyar fiatalokat.

György László innovációért felelős államtitkár a felkészítő tanárok és a legeredményesebb innovatív középiskolák díjazása kapcsán a pedagógusok és az intézmények szerepét hangsúlyozta a közösségek kialakulásában, a tudásvagyon fejlesztésében.

Szabó Gábor, a MISZ elnöke a szellemi tulajdon védelmének fontosságára, a tanulás szükségességére, a kitartásra hívta fel a fiatalok figyelmet.

A 31. Ifjúsági Tudományos és Innovációs Tehetségkutató Versenyen első díjat kapott Kovács Viktóriának és Tóth Reginának, a Szegedi Radnóti Miklós Kísérleti Gimnázium tanulóinak új rákdiagnosztikai eszközfejlesztése, Barna Benedek Lászlónak, a Budapesti Szent István Gimnázium diákjának élettani és gyógyszertudományi kutatása, valamint Kovács Nóra Annának, a kolozsvári János Zsigmond Unitárius Kollégium diákjának Rusty névre keresztelt robotja. Kovács Nóra Anna a Magyar Innovációs Szövetség legjobb határontúli fiatal pályázónak járó ösztöndíját is megnyerte.

Az első helyezettek képviselik Magyarországot 2022. szeptember 13-a és 18-a között a Leidenben megrendezendő 33. EU Contest for Young Scientists európai döntőben.

A Magyar Innovációs Szövetség tájékoztatása szerint a 31. Ifjúsági Tudományos és Innovációs Tehetségkutató Versenyre 122 pályázat érkezett, ebből 10 határon túli magyar fiataloktól. A zsűri 63 pályázatot fogadott el és javasolt kidolgozásra, határidőre 53 pályamunkát dolgoztak ki.

Az Európai Unió 1988 óta szervezi meg a Fiatal Tudósok Versenyét, hogy előmozdítsa a 14 és 20 év közötti fiatal tudósjelöltek együttműködését, és hozzájáruljon az ígéretes fiatal tehetségek fejlődéséhez. Az 1991/92. évi I. Országos Ifjúsági Tudományos és Innovációs Verseny megrendezésével Magyarország számára lehetőség nyílt arra, hogy – Közép-Európából elsőként – csatlakozzon az EU versenysorozatához.