2024. április 19., péntek

Családi vasárnap a VM4K-ban

Pünkösdi rózsa, varázspálca címmel tartottak tegnap családi napot a szabadkai Vajdasági Magyar Képző-, Kutató- és Kulturális Központ (VM4K) székházában. Családi vasárnapot, azaz családi napot eddig két alkalommal szerveztek, ám ez volt az első tematikus jellegű – emelte ki lapunknak nyilatkozva Szakács Tamás, a VM4K munkatársa. Mint hozzátette, programjaival a VM4K a vallási ünnepek témáját is igyekszik megjeleníteni, hogy a gyerekek minél fiatalabb korukban ismereteket szerezhessenek ezekről, illetve megismerkedhessenek a kapcsolódó népszokásokkal. Mint kiemelte, igyekeztek az oktató jellegű programokat ötvözni a szórakoztató jellegűekkel. „Azt szintén fontosnak tartjuk, hogy a szülőket is bevonjuk egy-egy programba, hiszen ez a családi nap egyik lényege” – fogalmazott Szakács Tamás.

Fotó: Pesevszki Evelyn

Fotó: Pesevszki Evelyn

Délelőtt a pünkösdi népszokásokkal és hagyományokkal ismerkedhettek meg a gyerekek, illetve a szüleik, és ugyanakkor tartották meg a Juhász zenekar közreműködésével a táncházat és a hangszerbemutatót. Szintén délelőtt a lányok dalokat és körtáncokat tanultak, valamint megválasztották a pünkösdi királynét, a fiuk pedig a pünkösdi királyt választották meg. Délután bohócokat, lufiszobrászokat, lufihajtogatókat és bűvészt vártak a VM4K székházába. Mindemellett tematikus kézműves-foglalkozással készültek a szervezők. A gyerekek kötetlenül választhattak a programok közül, mindenki addig vett részt egy-egy programban vagy foglalkozáson, amíg kedve tartotta. A családi vasárnapot a Kosztolányi Dezső Színházban tervezték zárni a kora esti órákban, itt a kishegyesi Cselefendi néptáncegyüttes várta az érdeklődőket