2024. május 8., szerda

Játékfilmet forgatnak „Tito atombombájáról”

Többéves előkészületek és a forgatókönyv elkészítése után Belgrádban elkezdték forgatni Dragan Bjelogrlić szerb színész, filmrendező és producer Láncreakció (Lančana reakcija) című filmjét. A szerb–francia koprodukcióban készülő, megtörtént eseményen alapuló film a Vinča Nukleáris Intézetben 1958. október 15-én bekövetkezett tragikus incidens körülményeit és történéseit meséli el, amikor is a nukleáris reaktorban folyó kísérlet során hat fiatal tudós halálos dózisú radioaktív sugárzást szenvedett.

A film a hidegháború korszakába kalauzol el minket, amikor is vasfüggöny kettéosztotta Európát, a világot pedig két egymással szemben álló, nukleáris arzenállal rendelkező politikai és katonai szövetségbe tömörítette. Akkoriban a nukleáris háborútól való félelem miatt számos ország kétségbeesett kísérleteket tett arra, hogy elkészítse a saját atomfegyverét, illetve, hogy gyógymódot találjon a radioaktív sugárzással szemben.

A filmben a francia Alexis Mamenti, Jeremy Laert és Oliver Barthelemy mellett olyan szerb színészek is játszanak, mint Radivoje Bukvić, Predrag Miki Manojlović, Jovan Jovanović és Alisa Radaković.

Josip Broz Tito, Jugoszlávia elnöke és marsallja 1958. május 17-én, a Vinča Nukleáris Intézetben működésbe helyezte az akkori ország első atomreaktorát. Azonban öt hónappal később meghibásodás történt a reaktoron belül, aminek következtében hatalmas dózisú sugárzás érte a kutatókat, akiket akkoriban még nem tudtak kezelni az ország területén, és ezért rögtön másnap egy párizsi klinikára szállították, ahol a gyógyászat történetében először rajtuk végeztek el csontvelő-átültetést. A műtétet a hat kutató közül öten túlélték és felépültek, egy közülük viszont belehalt az őt ért sugárzásba. Mivel akkoriban a nukleáris kísérletek államtitoknak minősültek, így a kutatóintézetben bekövetkezett incidensről mindössze szűkszavú hírek jelentek meg az akkori médiumokban, s ezért olyan híresztelések, összeesküvés-elméletek is elterjedtek a baleset kapcsán, hogy a tudósok, Josip Broz Tito utasítására, Aleksandar Leka Rankovićtyal, Tito titkosszolgálata főnökének és Jovo Kapčićnak, az Állambiztonsági Hivatal (UDBA) egykori tábornokának a vezetésével valójában egy atombomba kifejlesztésén dolgoztak, az incidenst követően viszont Jugoszlávia leállította az atomfegyverkezési programját.

A játékfilm bemutatóját 2023 őszére tervezik.