2024. április 19., péntek

Alig emelkedett a méz ára

A tavalyinál jobb évet várnak a méhészek

Rendkívül rossz évet zártak tavaly a topolyai község területén tevékenykedő méhészek. Német István ismert topolyai méhész, a községi méhészegyesület elnökségi tagja elmondta, hogy esetében a sokévi átlaghoz képest mindössze 30–35 százalékos hozamokról beszélhetünk. Információi szerint hasonló a helyzet a többi méhésznél is. A kora tavaszi fagyok az akác virágzását akadályozták, illetve tönkre is tették, így elsősorban csak a másodvirágzásból sikerült a szorgalmas kis rovaroknak a vásárlók körében legértékesebbnek tartott akácmézet gyűjteni. A másik nagy mézelő növény, a napraforgó esetében pedig a szárazság okozta azt a jelenséget, hogy kevés volt a virágokban a begyűjthető nektár.

Német István valamivel kevesebb, mint 50 kaptárral rendelkezik. Helyhez kötött méhészkedésre van berendezkedve. Elmondta, hogy a közelmúltban átnézte a kaptárakat. Régi szokása, hogy ilyenkor valójában orvosi sztetoszkóppal meghallgatja, hogy mi zajlik a méhek lakhelyének a belsejében. Mindössze két kaptár esetében tapasztalt csendet, ami sajnos azt jelenti, hogy ezek a családok nem élték túl a telet. A többiből viszont ígéretes hangok hallatszottak. Ez a sokévi átlaghoz viszonyítva jó eredménynek tekinthető.

Sajnos, sok minden megdrágult világszerte, a mézért is többet kell fizetni. Német István elmondása szerint már tavaly emelkedett a méz ára, de messzemenően nem olyan mértékű az árnövekedés, mint amennyivel csökkentek a hozamok. Tavaly ősszel a topolyai Expo idején is már annyit kértek a mézért, mint most. Az akácméz kilogrammonként 1000–1200 dinárba kerül, a vegyes virágmézet 800 dinárért árulják a méhészek. A repceméz és a napraforgóméz kilogrammja 600 dinárba kerül. A tapasztalt méhész elmondása szerint azonban nincs akkora minőségi különbség a mézfajták között, mint amit az árak tükröznek. Az akácmézet általában talán azért kedvelik jobban, mert hosszú ideig nem hajlamos a kristályosodásra, vagy ahogyan sokan mondják, az ikrásodásra. A repceméz viszont már egy héttel a begyűjtés után képes ikrásodni.

Német István aktív tagja a községi méhészegyesületnek, kiveszi a részét a közös rendezvények megszervezéséből és egyéb aktivitásokból. Az egyesületről elmondta, hogy a mostani közel három évtizede létezik már, de régen is egyesületbe tömörültek a méhészek. A jelenleginek mintegy hetven aktív tagja van. Volt olyan időszak, amikor a fiatalok nem nagyon érdeklődtek ez iránt a sokrétű hasznot hajtó tevékenység iránt. Az utóbbi időben ismét vannak fiatalok is, akik belefognak. Hozzátette, hogy aki esetleg a közeljövőben szeretne kezdőként ezzel a nemes tevékenységgel foglalkozni, akkor ajánlása szerint öt-hat kaptárnál többet a kezdő ne vásároljon. Amikor az első évben ezt sikeresen tudja gondozni és megőrizni, akkor gondolkodhat esetleg a gazdaság bővítésén. Elmondta, hogy amennyiben tőle vásárol valaki kaptárakat méhcsaládokkal, akkor az első évben garanciát vállal értük, ami abban is megnyilvánul, hogy amikor a saját méhészetben végez valamilyen tevékenységet, akkor a vevőt is felkeresi, közösen ellátják a méheket, elvégzik a szükséges teendőket egészen a tél beálltáig, hogy így a kezdőnek alkalma legyen a szakma fortélyait elsajátítani. Elmondta, hogy idén is kaptáranként 800 dináros állami támogatás volt igényelhető, megkapta az értesítést, hogy jóváhagyták a kérelmét, és ilyenkor általában egy-két héten belül megtörténik a kifizetés is. Hozzátette, hogy emellett a topolyai község is a mezőgazdasági fejlesztési alap által kiírt pályázatokon keresztül támogatja a méhészeket. Legutóbb állatorvosi szolgáltatások társfinanszírozására és atka elleni szer vásárlására igényelt és kapott is községi támogatást.

Hamarosan virágba borul majd a repce (Tóth Péter felvétele)

Hamarosan virágba borul majd a repce (Tóth Péter felvétele)

Topolya községben nagy hagyománya van a méhészetnek. Két egyesület van a község területén: a Méhecske Méhészegyesület, amely a bácskossuthfalvi, a krivajai és a pacséri méhészeket tömöríti, valamint a Topolyai Méhészegyesület, amelybe topolyai, pobedai, gunarasi, njegoševói, bajsai és zentagunarasi méhészek tartoznak.