2024. április 27., szombat
ZENGETŐ

Mint kilőtt nyílvessző

Ha nyitott szemmel járunk a világban, nem tudjuk elkerülni, hogy időről időre szemben találjuk magunkat egy-egy olyan történettel, ami borús gondolatokat szülve tereli el figyelmünket a mindennapi munkánkról. Nemrég újra ez történt velem. Egy történet kapcsán vészterhes gondolatok kerítettek hatalmukba, arra sarkallva, hogy újraértékeljem a világot, amiben élek. Nemcsak a világot, hanem az embereket is, akikkel együtt élek. Azokat az embereket, akik a közelemben élnek, és azokat is, akik több száz kilométerre. Újra szembesülnöm kellett azzal, amiről azt hittem, már rég túlléptem. Az együvé tartozásba vetett hitemben próbáltak megrendíteni. Tették ezt nemcsak a hagyományápolás terén, hanem a művészetek apropóján is. Igen, szokták külön is említeni. Határon inneni és határon túli. Bár jómagam azt gondolom, ezek mondvacsinált érvek, amelyeket önmagunk igazolására és megnyugtatására hoztunk létre. Szomorú, hogy még mindig magyarázkodásra kényszerítenek bennünket, ha ez szóba kerül. Ki hová született. Mintha az a virtuális piros vonal önmagában valamit szét tudna választani. Mintha valódi éket tudna verni közibénk. De mielőtt túl mélyre merülnék keserűségem bugyrába, gyorsan visszaevezek a saját, megszokott terepemre. Maradjunk a magyar néphagyománynál. Hitem szerint ezt a hagyományt egy egységes kultúra teremtette.

Szerencsémre ez alkalommal is szembejött velem egy idézet, egy olyan gondolat, ami oldó és iránymutató mivoltával, ha nem is végérvényes, de részleges enyhülést adott ebbéli gondolataimra.

„A magyar művelődés egy test, egy egységes eszme, akár bévül a határokon, akár a diaszpórában szolgálja a magyarságtudatot” (Veress Sándor levele Demény Jánoshoz)

Nem most vetették papírra, és nem is új keletű probléma, amit feszeget a fenti idézet. A vele kapcsolatos megosztó vélemények viszont csak napjainkban csúcsosodtak ki ilyen mértékben. Úgy látszik, egyre erősebbek azok az erők, amelyek gerjesztik körülöttünk ezt a méltatlan és bomlasztó hatást. Valakiknek még mindig első helyen van a megosztani mindenáron vezérmondat. Nálam sokkal avatottabb gondolkodók is igyekeztek ennek ellenkezőjéről meggyőzni a kételkedőket. Nemcsak a régmúltban, hanem a közelmúltban is. Vegyük most példának Bodor Anikót, a neves zentai népzenekutatót, aki így ír erről egyik kötetének előszavában:

„Ezúttal is olyan hagyomány bemutatására törekszünk, mely szövegeiben, dallamaiban méltán képviseli nemcsak a vajdasági, hanem az egész magyarság értékeit.”

A Vajdaságban gyűjtött dallamokról mint kivételes értékű anyagról beszél. Ezek a dallamok teljes jogú részét képezik zenei anyanyelvünknek, méltó módon arra, hogy beépüljenek a magyar népzene egészébe.

Miért kéne kételkednünk szavaiban? Jó ismerője és tudója volt a paraszti szellemnek és léleknek, amit fáradhatatlanul igyekezett mindannyiunk számára megörökíteni és bemutatni. Remélem, méltó utódjára lelünk majd fiatal és lelkes követői, avagy tanítványai között.

Úgy néz ki, nem tudjuk elkerülni, hogy újra és újra olyan idézeteket keressünk elő, amelyekről méltán hisszük, hogy építő jellegükkel hatni tudnak mindennapjainkra, ezáltal ránk is. Ezen sorok és idézetek hatását felmérni nem tudjuk, talán nem is lehet. Ha azonban túl sokáig hallgatunk, és halogatjuk mondanivalónk kimondását, az óhatatlanul a némaság tengerébe vész. De bízzunk a kimondott szó erejében! Mert olyan az a számunkra, mint a nyílvessző, amit kilőttek. Az oldás utáni pillanattól kezdve már nem tudunk rá hatni. A vessző járja a maga útját, és előbb vagy utóbb, de teljes erőből becsapódik a célba.

Kodályi gondolattal zárom mai írásom. A magyar néphagyománnyal és zeneoktatással kapcsolatban már több ízben használtuk különféle gondolatait. Mai idézetünk elsődleges mondanivalóján túl sokkal többről és sokkalta mélyebb dolgokról rántja le a leplet, mint azt elsőre gondolnánk. A népi dallamanyagról és a vele együtt járó kifejezésmódról a következőket mondja:

„Köze van még az élethez, mindannyiunk mai életéhez. Megvan benne a magja, terve egy nagy nemzeti zenekultúrának. Ennek kifejlesztése, teljessé tétele a művelt réteg dolga. De csak a néppel való lelki egységben lesz rá ereje. Hogy nemzetté lehessünk, előbb újra néppé kell lennünk.” (Kodály Zoltán)

Legyen ez a mai idézet is mindannyiunk épülésére és okítására. Még ha nem is talál rögtön célba.