2024. április 20., szombat

MagyarZó Pistike messéi

Megtörtént a csoda! A Sólyom névre hallgató gyorsvonat 33 perc alatt megérkezett Belegrádból Noviszádra. Háború ide, korona oda, napokig a zerb zupersebesvonat pályára állításáról szóló hír uralta a médiát, a sajtó történelmi jelentőségűnek minősítette az eseményt.

– Egy európai ország két legnagyobb városa közt a 21. század harmadik évtizedében közlekedik a vonat, és még gyorsabb, mint a busz. Ez aztán az attrakció! – élcelőde atata.

– Ne gáncsoskodjál, Tegyula! – szóla rá az öreglány. – Igenis fontos, hogy közlekedjen a vonat. Nem láttad a tévében, hogy ezrek mentek el megtekinteni a Sólyom érkezését?!

– Dehogynem láttam – bólogata a fater. – Egy volt katonatársam jutott róluk eszembe, aki a kaszárnyába való érkezésekor meghatódottan messélte mindenkinek, hogy ő vonattal jött! Másról sem beszélt egy álló éven át.

– Én is szeretnék mozdonyokról és vagonokról szóló történeteket hallgatni – epekede az éppen betoppanó Zacsek zomzéd –, a zanyósom két éve azonban csak a koronavírusról beszél. A héten is el kellett vinni tesztelésre. Hallják, a Covid-rendelőben tapasztaltak alapján uopste nem úgy tűnt, hogy lecsengőben lenne a járvány! Bármennyire is háttérbe szorult mostanság a médiában, a koronavírus továbbra is itt van köztünk. Úgy vélem, túl korán letettük a maszkot.

– A zilletékesek biztos úgy voltak vele, hogy nyakunkon a választások, s hamarosan úgyis maguktól is lehullnak a maszkok – csipkelőde az öreg.

– Bizony, dúl a választási kampány – erősíté meg amama –, olyannyira, hogy az egyik videoklipben már a frizsiderből is a Vučko lép elő, hogy elmondja a tudnivalót a fejlődésről!

– Az asszony szerint – fűzé hozzá a Zacsek –, ha az árak továbbra is a jelenlegi ütemben hasítanak fölfelé, akkor lassan teljesen kiürülnek a hűtőszekrényeink, és odajutunk, hogy legfeljebb majd tényleg csak a szebb jövővel kecsegtető politikusainkat tudjuk elraktározni bennük.

– Az ominózus klipnek köszönhetően most már legalább azt is megtudtuk, hogy az utóbbi időben miért hord folyton rolkát avagy garbót a Vučko – heccelőde atata. – A frizsiderben meglehetősen hideg van!

– Egy másik klip is jócskán felkeltette a zemberek érdeklődését – jegyzé meg a muter –, mégpedig az idei Eurovíziós Dalfesztiválon a Zerbiát képviselő szám videója. Az előadó Konstrakta kezeit mosva Meghan Markle egészséges hajának a titkán töpreng, s közben azt üzeni In corpore sano című énekében, hogy a művésznőnek egészségesnek kell lennie!

– Teljesen váratlanul érte az itteni közvéleményt egy ennyire alternatív dal győzelme – állapítá meg a Zacsek. – Már hetek óta firkászok, szociológusok, kulturológusok elemzik a jelenséget, arra a kérdésre keresve a választ, hogyan tudta az egészséges művésznő háttérbe szorítani az alulöltözött péválykákat meg a püffedt szájú sztárlétákat!

– Szerintem nem is a Sólyom, hanem a Konstrakta a valódi csoda! – adá hangot véleményének a fater. – Lehet, hogy a hosszas járványidőszak alatt a zemberek felfogták, mennyire fontos az egészség. Nem csak a testi, hanem a lelki-szellemi is! Mert itt nemcsak a koronavírus, hanem a giccs és az ízléstelenség okozta járvány is évek óta tombol!

– Az a lényeg, hogy egy teljes outsider nyert – nyugtáza az öreglány. – Mégpedig úgy, hogy közben rekordszámú szavazat érkezett rá. Egyesek ennek kapcsán azonnal rebesgetni kezdték, hogy valami hasonló az előttünk álló választásokon is megtörténhet.

– No de tudjátok hogyan fejeződik be a nóta?! – veté fel a kérdést atata, és azonnal válaszol is rá. – A következő mondattal: „És mihez kezdünk most?” Attól tartok, nehogy választások után politikai körökben is ez legyen a sláger!

– Azok, akiknek nem megfelelően alakulnak a választási eredmények, a most hétvégi óraátállításra foghatják majd a kudarcot – rosszmájúskoda a Zacsek. – Mivel egy éjjel egy órával kevesebbet aludtak, ezért egész héten át kialvatlanok és nyűgösek voltak a pártszimpatizánsok, és téves számot karikáztak be.

– Észrevettétek, hogy a mai lányok is olykor el szokták nézni az általuk viselt nadrág számát – töprenge a fater. – Felhúzzák a köldökükig, és kilátszik a bokájuk. Most ez a szép?

– Ne aggódjon a női divaton, zomzéd – vidítá az öreget a Zacsek –, azt olvastam, hogy idén nyáron újra divatba jön a miniszoknya.

– Tényleg?! – lelkesede amama. – Szerinted, Tegyula, nekem jól állna?

Atata diszkréten megvonta a vállát, ám nem szólt semmit, hallgatása azonban többet mondott ezer szónál. A muter sem feszegette a kérdést, inkább témát váltott.

– Ha hiszitek, ha nem, én egy kerek hónap után sem értem egészen, miért is folyik ez a hitvány orosz–ukrán háború – csóvála a fejét az öreglány. – Egyre inkább úgy tűnik azonban, hogy a történelmi jog lett a vezető érv a nemzetközi kapcsolatokban, a nemzetközi jogot pedig egyre inkább megmosolyogják, merthogy mindig az erősebb kutya… izé… értitek…

– Tény, hogy a zorosz erők nagyon keményen lőnek, sőt még zuperzonikus rakétát is bevetettek, ami üzenetértékű – mondá a Zacsek –, de úgy vélem, hogy a Putyin elszámolta magát ebben a politikai játszmában. Ahelyett, hogy megosztotta volna, egyesítette mind az európaiakat, mind a zukránokat, ellenben megosztotta a saját népét.

– Egy ideje azt rebesgetik a sajtóban, hogy a zorosz elnök mentális problémákkal küzd, dühkitörései vannak – spekulála a fater. – Addig nem is foglalkoztattak ezek a hírek, amíg nem kezdték el őket egyre többen cáfolni… És ha valamit sokat ismételgetnek, kezd gyanússá válni.

– Az a legzörnyűbb, hogy ez a vacak konfliktus sok mindenre kihat – sóhajta amama. – Az értelmetlen romboláson túl globális inflációval, élelmiszerdrágulással és az energiahordozók hiányával riogat a sajtó, sőt a napokban olvastam, hogy a német építőipar is gondban van. Az összetűzés miatt félő, hogy elfogy a zországban a csavar meg a szög, és le kell majd állnia!

– Még csak az hiányzott, hogy a búza-, a gáz-, a benzin-, a liszt- meg az étolajhiány mellett szöghiány üsse fel a fejét! – hüledeze a Zacsek.

– Odajutunk, hogy nem lesz szögünk! – szögezé le zomorúan az öreg. – Régi rozsdás szögeket fogunk kalapáccsal egyenesítgetni. Engem édesapám megtanított a régi lécekből harapófogóval kihúzgálni a szögeket, majd egy síndarabon egyenesre kalapálni őket. Én ezt játszottam gyerekkoromban. Nem volt okosteló, meg pléjsztéjsön! Aztán a kiegyenesített szögekkel kiszögeltem a rajzaimat nagyapám műhelyében.

– A nagydidis néniket ábrázoló poszterek közé? – kuncoga a Zacsek, és elmesséle egy idevágó viccet.

A politikus készíttetett magáról egy festményt, és fel szeretné tenni a falra. Vesz egy szöget, a fémrudacska fejét a falhoz illeszti, kalapáccsal pedig ütögetni kezdi a hegyes végét, de bármennyire is igyekszik, a szög csak nem akar bemenni a falba! Csalódottan politikustársához fordul.

– Haver, ez a szög nem jó! – mutatja.

A társ megnézi a szöget, és annyit mond:

– Mekkora balek vagy, hát nem látod, hogy ez a szög a szemközti falra való!

Pistike, a szöges kérdések kikalapálója