2024. május 10., péntek

A gyerekek biztonsága a legfontosabb

A közlekedési beruházásokat támogatja a tartományi titkárság – Készül a vajdasági fejlesztési stratégia

Az önkormányzatok több mint 51 millió dinár támogatásra pályázhatnak a Tartományi Energetikai, Építkezés- és Közlekedésügyi Titkárság azon kiírásán, melynek célja a közlekedésbiztonság fejlesztése Vajdaság területén – ismertette a lehetőséget Fehér Szabolcs segédtitkár. A közlekedési mérnöktől azt is megtudtuk, hogy Szerbiában jelentősen javult a közlekedés biztonsága az elmúlt években, ennek ellenére még mindig van mit tenni e téren, hogy elérjük az európai átlagot.

A titkárság évek óta szorgalmazza az oktatási intézményeket körülövező közlekedési útvonalak rendezését, de támogatta már a villanyrendőrök kihelyezését és körforgalmak tervdokumentációinak kidolgozását is. Decemberben csaknem 38 millió dináros támogatást osztottak ki a közlekedés fejlesztésére – emlékeztetett Fehér Szabolcs.

– Az önkormányzatok az idén is különböző befektetésekre pályázhatnak: a titkárság támogatja a települések be- és kijáratánál elhelyezett forgalomlassító küszöbök kihelyezését, a sebességkorlátozásra figyelmeztető fényjelzések felszerelését, illetve a villanyrendőrök felállítását a településeken. Ugyanakkor tervdokumentációk kidolgozására is pályázhatnak az önkormányzatok, amelyek az említett befektetéseken kívül kiterjednek a megfigyelőrendszerek felszerelésére is – sorolta a segédtitkár. Kiemelte, hogy a vissza nem térítendő támogatás mértéke elérheti a projekt értékének 80 százalékát is.

FEJLESZTENI ÉS FEJLŐDNI KELL!

Fehér Szabolcs kérdésünkre elmondta, hogy az elemzések szerint az elmúlt évtizedekben a közlekedési balesetek áldozatainak száma folyamatosan csökken országunkban; 1981-ben 1810 halálos közúti balesetet jegyeztek, 2020-ban ez a szám 492-re csökkent.

– 2014 óta az autósiskolák is teljesen átálltak arra, hogy a diákoknak komolyabb felkészülést nyújtsanak. Meglátásom szerint nagyon fontos az első kontaktus a vezetéssel. Jó irány tehát az, hogy az elméleti és a gyakorlati felkészítés is kötelező. Az áldozatok számának folyamatos csökkenéséhez azonban egy csomó más dolog is hozzájárult: a pályázatok, amelyek eszközöket biztosítanak az iskolaövezetek biztonságának növeléséhez éppoly jelentősek, mint a megfelelően kihelyezett jelzőtáblák vagy az utak javítása. Ugyanakkor a sajtónak is nagy szerepe van a közlekedésbiztonság növelésében: az esőre, jégesőre vonatkozó figyelmeztetések eljutnak az emberekig, és tudatosítják bennük a megfelelő követési távolság jelentőségét. De ez csak egy példa a sok közül. A hosszú utazásra való felkészülésről éppúgy jelennek meg írások, mint a téli közlekedés viszontagságairól. Emellett az sem elhanyagolható, hogy az utóbbi években kimondottan figyelnek országunkban arra, hogy az utak hóban és fagyban is járhatók legyenek.

A közlekedésbiztonságra vonatkozó nemzeti stratégiai tervek előirányozták, hogy a 2020-ban a közlekedési balesetek áldozatainak számát 365-re csökkentsék országunkban: ezzel szemben 492 halálos kimenetelű balesetet jegyeztünk. Az sem biztató, hogy a közbiztonság tekintetében országunk 33 százalékkal az európai átlag alatt van – ismertette a hivatalos adatokat a közlekedési mérnök.

– Az Unióban egymillió lakosból 51 ember veszíti el életét közlekedési balesetben, Szerbiában viszont 77 áldozat jut egymillió lakosra. Vajdaságban ez az arány 80 a millióhoz. Országunk tehát európai viszonylatban a grafikon csúcsán helyezkedik el, Lengyelország és Horvátország között. Az európai országok közül kiugróan rossz a helyzet Bulgáriában és Romániában, ahol 90, illetve 96 áldozat jut egymillió lakosra. Figyelemfelkeltő az is, hogy 2010-től 2019-ig az Unióban 23 százalékkal csökkent a halálos kimenetelű balesetek száma, Szerbiában viszont 19 százalékkal lett kevesebb. Ugyanebben az időszakban az Unióban 4 százalékkal csökkent a sérültek száma, Szerbiában viszont 0,2 százalékkal növekedett. Érdekes, hogy Vajdaságban ugyanakkor 14 százalékkal kevesebb sérültet jegyeztek – sorolta a fejlesztések szükségességét alátámasztó adatokat a segédtitkár.

EGY ÉLET IS SOK, HA A MIÉNK

Fehér Szabolcs kiemelte, hogy területeinken a közúti balesetek áldozatai legtöbb esetben a gyalogosok és a kerékpárosok. A 2020. évi adatok szerint az utainkon történt 6195 balesetben 133-an vesztették életüket, köztük 25 fiatal és 4 gyermek.

– Gyermekáldozatból egy is nagyon sok. Kis odafigyeléssel sok mindenen változtathatunk, hisz az elemzések szerint a közlekedési balesetek oka elsősorban az emberi mulasztás. Ezért fontos, hogy a közvélemény folyamatosan tájékozódjon. Ezt a feladatot látják el az önkormányzatokban működő közlekedésbiztonsági tanácsok, amelyek külön hangsúlyt fektetnek a gyerekülés helyes használatának népszerűsítésére. Ugyanakkor időközönként mélyelemzéseket is végeznek arról, hogy mely helyeken történnek sűrűbben balesetek, és ezeken a területeken milyen eszközökkel lehet növelni a biztonságot. Ezt szorgalmazza a nemrégiben megalakult Tartományi Közlekedésbiztonsági Tanács is.

Az említett tanács a héten tartotta meg első ülését, amelyen szintén prioritásként emelték ki az iskolák és óvodák környékének rendezését. Jelenleg 500 iskolai övezet felülvizsgálata van folyamatban, és 300 új zónát szándékoznak kialakítani a gyermekek biztonságának növelése érdekében – hangzott el az ülésen. Ugyanitt kiemelték annak a tanulmánynak a jelentőségét, amely Vajdaság közlekedésbiztonsági jellemzőiről szól. Ez képezi ugyanis a tudományos és szakmai alapot a Vajdaság Közlekedésbiztonsági Stratégiájának elkészítéséhez – magyarázta Fehér Szabolcs, aki az elmúlt időszakban több vajdasági településre is ellátogatott.

– Egyeztettem már a szabadkai vezetéssel, de Kúlán, Csókán, Óbecsén, Topolyán és Zentán is találkoztam a helyi közlekedésbiztonsági tanácstagokkal. Jövő héten Adára látogatok el: itt is felmérjük a terepet, egyeztetünk a szükségletekről és a fejlesztési lehetőségekről. Közös célunk ugyanis, hogy utaink minél biztonságosabbak legyenek, csökkentve ezzel a halálos kimenetelű balesetek számát Vajdaságban – utalt a nemrégiben megalakult tanács jelentőségére a segédtitkár.

A Tartományi Energetikai, Építkezési és Közlekedési Titkárság 2017 óta csaknem 150 közlekedési infrastrukturális beruházást támogatott több mint 220 millió dinárral – hangzott el a fejlesztésre való törekvést alátámasztó adat a vajdasági közlekedésbiztonsági tanács első ülésén.