2024. április 27., szombat

Vészhangzik Európa

A kívülállók többsége egy nagy orosz offenzívára számít(ott). Arra, hogy Oroszország lerohanja egész Ukrajnát, de legalábbis a felét. Az utóbbi időben ugyanis ez a fő téma a világpolitikában.

Hónapok óta sorjáznak a hírek az orosz haderő gyülekeztetéséről az ukrán határok mentén. Meg az ottani hadgyakorlatokról, amelyeket Moszkva szerint már régen megterveztek. Azokra a helyszínkere, ahol éppen zajlanak, és éppen annyi katona részvételével.

Szóval a Kremlből nézve nincs ebben semmi különös, csak a szokásos erőpróbákról van szó. Hol az ellenség elrettentésének, hol meg terroristák, külső gonoszok elriasztásának begyakorlása.

A nagy igyekezet azonban ezúttal különös módon Ukrajna határai közelében öltött testet a leginkább. Olyannyira, hogy az idegen kémműholdaknak is feltűnt a félelmetes haderőkoncentráció. De hát ez „csak” az ukránokat zavarja, meg a NATO-t, az EU-t, az Egyesült Államokat és még jó néhány országot.

Mondogatják is hetek óta, hogy valami nagyon nincs rendben és alighanem óriási vihar készülődik. A gyakorlatozók lőporfüstjétől máris fuldoklik a környezet, s félő, hogy hamarosan az embereknek és a lakókörnyezetüknek is túl sok jut belőle.

A nyugati média nemrég már az Ukrajna elleni orosz katonai támadás napját is beharangozta (február 16-ra). Térképek, ábrák jelentek meg a lehetséges támadás várható irányairól, a haderők eloszlásáról, az egymással szembenállók harcértékéről és a csapatok létszámáról. Több vezető külföldi politikus pedig hol ekkorra, hol akkorra jósolta az invázió megkezdését.

Ám eddig mindig „mellé lőttek”, bár néhányan közölük igyekeztek lebeszélni Vlagyimir Putyin orosz elnököt csapatai túlzott gyakorlatoztatásáról. És persze Ukrajna megtámadásáról.

Elvben ez sikerült is, hiszen a megszólított és környezete rendre tagadta, hogy invázióra készülne. Az ellentétes állításokat pedig rémhírkeltésnek, információs terrorizmusnak, nyugati hisztériakeltésnek szándékosan szított militarista pszichózisnak, vagy épp mesterséges feszültségkeltésnek minősítették.

Nemrég még Kijev is igyekezett csillapítani a kedélyeket, s azzal hitegette a saját lakosságát, hogy nem készül átfogó ellenséges offenzíva, és különben is az ország már 2014, vagyis a Krím-félsziget orosz annexiója óta háborúban áll. Az egyre növekvő feszültség, illetve a romló biztonsági helyzet miatt azonban az Egyesült Államok és több szövetségese óvintézkedésként sorra szólítja fel állampolgárait Ukrajna mielőbbi elhagyására. Az oda készülőket pedig eltanácsolják az utazástól. Az orosz külképviselet személyzete is csomagol. Több ország már bezárta a nagykövetségét is, vagy jobb esetben Kijevből ideiglenesen áthelyezte egy távolabbi városba. A drámaira fordult helyzet miatt, amelyet az orosz haderő felvonulása okozott.

Pedig a rendkívül elmérgesedett válság következményeként már hetek óta folyamatosak a magas szintű diplomáciai egyeztetések a kérdésben. A cél az orosz hadigépezet féken tartása. Felsorolni is nehéz, hogy csak az utóbbi időben hány tárgyaló kapcsolódott be a háborús veszély elhárításába, és hány ország fenyegette meg Moszkvát bénító hatású szankciókkal arra az estere, ha megtámadja Ukrajnát.

Az igyekezet hiábavalónak bizonyult, hiszen a múlt héten „váratlanul” lőni kezdtek. A kelet-ukrajnai Donyec-medencében, ahol két megyét (helyi szóhasználatban népköztársaságot, Luhanszkot és Donyecket) 2014 óta részben az ott élő Moszkva-barát orosz szakadárok ellenőriznek. Kijev és külföldi támogatói szerint a Kreml segítségével és megbízásából, amit persze az érintettek tagadnak. A két területet, amelyen az ott élők önhatalmúlag saját államot hoztak létre, egyik oldalról Oroszország határolja, a másikon pedig egy demarkációs vonal, amely mentén ukrán katonák állomásoznak.

Az elmúlt nyolc évben hivatalosan ugyan tűzszünet volt érvényben, ám azt rendszeresen megsértették a szembenállók.

Hogy az utóbbi napokban lezajlott fegyveres összetűzésekben ki lőtt előbb, nem tudni. Mindkét fél a másikra mutogat, és előre eltervezett provokációt emleget. De ezúttal épp az ágyúzásokra és a 4-5 millió helyi lakos veszélyeztetettségére hivatkozva, valamint vezetőik és az orosz parlament javaslatára Putyin hétfőn független államként ismerte el a Luhanszki Népköztársaságot és a Donyecki Népköztársaságot, amelyeknek mindjárt katonai és egyéb segítséget is ígért. Csapatai valószínűleg azonnal útnak is indultak és egy részük bevonult Kelet-Ukrajna kijelölt területeire. (Hivatalosan ez nem történt meg, de szemtanúk szerint igen.) Moszkva ezt békefenntartó missziónak nevezi, mások agressziónak, Ukrajna ismételt, önkényes és erőszakos orosz átszabásának. Olekszij Reznyikov ukrán védelmi miniszter pedig úgy ítéli meg, hogy a Kreml újabb lépést tett a Szovjetunió felélesztése felé.

És egyáltalán nem biztos, hogy ezt nem követik újabbak, hiszen a két „népköztársaság” hivatalosan deklarált területének nagyobb (60-60 százalékát) nem a szakadárok serege ellenőrzi, hanem az ukrán haderő, amely ugyan (jóval) gyengébb, mint az orosz, de visszavonulásról hallani sem akar. Márpedig a szeparatisták követelik a korábban maguk kijelölte területeket, s ebben Moszkva is támogatja őket. Ha csapatai és a szakadár fegyveresek megindulnak a megszerzésükért, abból orosz–ukrán háború lesz.

A minapi orosz döntést Kelet-Ukrajnával kapcsolatban országok sora ítélte el, de csatlakozott hozzájuk a NATO és az EU is. És mindannyian egységesen támogatásukról biztosították az ország szuverenitását, területi épségét. A világ vezető hatalmai közben sorra szorgalmazzák, illetve vezetik be a szankciókat Oroszországgal és a szakadár ukrajnai területekkel szemben. Ezzel próbálják büntetni Putyinékat, akik köszönik szépen jól vannak és tovább fenyegetőznek, követelőznek. Részben jogos követelések (saját biztonságuk figyelembe vétele), részben ultimátumszerű ukázok teljesítését várják el Ukrajnától és szövetségeseitől. Miközben rendre felhozzák, hogy a szomszédjuk mondjon le NATO-csatlakozási szándékáról. Ez értelmetlen követelés, hiszen a NATO-ba problémás ország nem léphet be. Márpedig Ukrajna nagyon is az: többszörösen megcsonkított, kibékíthetetlennek tűnő vitája van az atomhatalom megcsonkítójával, ráadásul nem a joguralomról és demokratikus rendszeréről ismert, ami eleve lehetetlenné teszi számára a belépést a katonai szövetségbe.

Moszkvai szempontból az igazi gond vele alighanem mégis az, hogy túlságosan a Nyugat felé orientálódott. Egy hatalmas háborút talán nem ér meg Oroszországnak, de további darabolása (kisebb-nagyobb harcok árán), jobb esetben csak megleckéztetése és a feszültségkeltés körülötte érdekében állhat. Ezzel ugyanis ismételten demonstrálhatja, hogy fontos tényező(nek gondolja magát) az orosz-kínai összefogással megerősödött Kelet és a Nyugat között dúló kíméletlen dominanciaharcban. És közben jól megtömheti a zsebeit is, hiszen az Ukrajnához köthető zűrzavar miatt ismét jelentősen megdrágult a földgáz és a kőolaj. Az a két kulcsfontosságú energiahordozó, amelynek exportja az orosz állami bevételek jelentős részét adja. Ha a politikai feszültség marad, dől a pénz is a Kreml kasszájába, és lehet miből további hadgyakorlatokat tartani, sőt bőven marad másra is. Akár lojális „népköztársaságok” és csatlós államok finanszírozására az orosz birodalmi gondolkodás jegyében.

A nagy rivális Amerika meg csak bajlódjon a koronavírus következményeit nyögő gazdaságával, rekordmagas inflációjával. Persze az is lehet, hogy a háttérben már megállapodtak Ukrajna felosztásáról, s ez az egész csupán egy színjáték.

Ám akár az is elképzelhető, hogy a gerjesztett válság csak figyelemelterelés. Akár a Távol-Kelet térségéről. Esetleg azért, mert az Egyesült Államok legfőbb globális vetélytársaként Kína éppen valamire készül ott. Talán Tajvan „ügyében”. Talán épp olyan „békemisszióra” készül, mint amilyet Putyin szervezett Ukrajnának. Ebben az esetben az USA már két hidegháborúval is farkasszemet nézhet: az egyik helyszíne Európa (keleti fele), a másiké pedig a Dél-kínai-tenger.

Persze lehet, hogy ez csak képzelődés. Ám az már nem annyira, hogy Fehéroroszország beavatkozás nélkül is szinte teljesen Moszkva felügyelete alá került. Épp az ukrán válság árnyékában. Minszknek valószínűleg most nyújtotta be a számlát Putyin azért a segítségért, amelyet 2020-ban biztosított a fehérorosz rezsim megmentéséhez. Akkor ugyanis az elcsalt elnökválasztás miatt kirobbant tüntetések okozta zűrzavarban a megszorongatott Alekszandr Lukasenko jórészt Putyinéknak köszönhetően őrizhette meg a már több mint negyed évszázada birtokolt hatalmát. A mentőakcióért cserébe most kapott harmincezer orosz katonát, akik eredetileg hadgyakorlatra érkeztek, de olyan jól érzik magukat, hogy a február 20-i határidő befejeztével is maradnak inkább (az Ukrajnával szomszédos) Fehéroroszországban.

Alighanem ez is része annak a moszkvai törekvésnek, amelynek célja a hidegháború utáni világrend teljes átalakítása. És egy másik megteremtése, amelyben az USA és Kína is elismerné, hogy a volt szovjet térség immár véglegesen orosz érdekövezet (saját szabályok szerint), s abba mások nem avatkozhatnak be. Hogy Putyin ezért ellenszolgáltatásként mit kínálna, nem verte nagydobra, sőt tagadja, hogy ez lenne a szándéka. Azt azért tavaly decemberben közhírré tette (épp az ukrán válság kapcsán), hogy Washingtonnal és a NATO-val (ámde az EU mellőzésével) újra akarja tárgyalni az európai biztonsági rendszert, hogy az megfeleljen az orosz érdekeknek is. Mindezt szem előtt tartva, eléggé egyértelmű, hogy az ukrán vészhelyzet, illetve az ország körüli konfliktus messze nem csak Ukrajnáról szól. Európa is visszhangzik és remeg tőle. Merthogy az ő bőrére is megy a (történelmi) játék.

Ha ugyanis Putyinék bevonulnak Kijevbe és Ukrajna darabjaira hullik, felborul a rend az egyébként is megosztott ókontinensen. És az nem lesz jó. Ha másért nem, azért biztosan, mert az orosz birodalmi étvágyat majd új „falatokkal” kell csillapítani. Akár másutt is.

A menüre már felkerült Georgia (korábban Grúzia, ahol 2008-ban az ukrajnaihoz hasonló dolgok történtek), Kazahsztán (ahová a 2022-es januári zavargások miatt hivatalos kérésre átmeneti időre orosz békefenntartók is mentek), Azerbajdzsán és Örményország (a két ország közötti vitatott területre, Hegyi-Karabahba a 2020-as örmény-azeri háború lezárása után – közös megegyezéssel – orosz „békefenntartó kontingens” érkezett öt évre), továbbá Szíria (ide szintén a legfelsőbb állami szintről hívták az orosz beavatkozó haderőt 2015-ben, amely azóta is ott ügyködik). De a sor még folytatható. Csak kérni kell, s akkor egy-egy új „fogás” azonnal felkerül a Kreml étlapjára. Kérők pedig mindig akadnak, vagy ha mégsem, hát „valakik” mindig kerítenek.