2024. április 26., péntek

Vidáman pusztulunk ki

Adam McKay: Ne nézz fel!

Adam McKay előző két művében már bizonyította, hogy fokozott érdeklődéssel viseltetik az életünket befolyásoló közéleti kérdések iránt. A Nagy dobásban (The Big Short) a 2008-ban kitört gazdasági világválság kapcsán a Wall Street még megmaradt kevés tekintélyét döntötte romba, az Alelnökben (Vice) pedig azt mesélte el sajátos stílusban, hogyan vált Dick Cheney az Amerikai Egyesült Államok történelmének legbefolyásosabb alelnökévé. Ne nézz fel! (Don’t Look Up!) című legújabb szatírájában többé-kevésbé hasonló eljárást alkalmaz, mint az előző két művében, azzal, hogy ezúttal eggyel tovább lép, a globális pénzügyi összeomlásnál és Amerika háborús ámokfutásánál is súlyosabb kérdést feszeget: az emberiség megmaradását.

A film középpontjában két michigani tudós, Randall Mindy (Leonardo DiCaprio) csillagász professzor, és tanítványa, Kate Dibiasky doktorandusz (Jennifer Lawrence) állnak, akik véletlenül felfedeznek egy bolygónk felé haladó üstököst. Számításaik szerint, amennyiben nem térítik el pályájáról, a Mount Everest méretű égitest hat hónap múlva összeütközik a Földdel, és kipusztítja az emberiséget. A tudósok először a Fehér Házhoz, majd a nyilvánossághoz fordulnak, megrökönyödésükre azonban riasztó hírük egyik helyen sem tudja megütni a cselekvésre ösztönző vészjelzőt.

Az elnök asszony (Meryl Streep) érdeklődését éppen egy bíró kinevezése és az időközi választás köti le, s egyébként is sokkal jobban foglalkoztatja őt saját népszerűségi mutatója a bolygó sorsánál, a média világában pedig az apokaliptikus jelentéstétel egészen egyszerűen beleveszik a napi hírdömpingbe, mivel a politikai vezetőkhöz hasonlóan a média döntéshozói is képtelenek megítélni a vészjósló információ súlyát. A modern médiadoktrína szerint egyébként is minden témának viccesnek és meghatónak kell lennie, még a rossz híreket is lazán kell tálalni a médiafogyasztónak. Nem csoda tehát, hogy a Cate Blanchett és Tyler Perry által alakított népszerű műsorvezető páros levakarhatatlan mosollyal siklik át az emberi létet veszélyeztető bejelentés felett. Kit érdekel, hogy a dinoszauruszokat elpusztító űrkőnél jóval nagyobb üstökös süvít felénk, amelynek a becsapódása kb. egymilliárd hirosimai atombomba robbanásának felel majd meg, amikor éppen szakított egymással az egyik celebpár?!

Reflexióként a társadalmi valóságra, különféle kihívásokkal szembesülő világunkban az utóbbi időben elszaporodtak a disztópiák. A Ne nézz fel! világvége-története abban különbözik a legtöbb hasonló tematikájú alkotástól, hogy nem az embernek a fennmaradásért folytatott hősies küzdelmét tárja elénk, hanem az üstökös becsapódásának veszélye fajtánk szűklátókörűségét, önzőségét és kisstílűségét szemlélteti. A közelgő vész még akkor sem ösztönzi összefogásra az embereket, beleértve a felelős tisztségeket betöltő vezetőket is, amikor már mindenki számára egyértelművé válik a fenyegetettség, csupán az önjelölt messiásként viselkedő milliárdos mohóságát kielégítő politikai játszmákat segíti, újabb muníciót biztosítva a megosztó hitvitához. Hasztalan állítja ugyanazt egymástól függetlenül számos szakember, amikor megjelenik a képben a Mark Rylance játszotta excentrikus tech-guru, aki értékes anyagot vél felfedezni a közeledő üstökösön, a vészhelyzet kezelése hirtelen fordulatot vesz.

Az emberi butaság okozza majd a Föld vesztét. Ezt az elszomorító tételt fejti ki közel két és fél órás szatirikus tanmeséjében Adam McKay, páros lábbal szállva bele a közéletet uraló témákba. A filmbeli valóság ugyanis a megszólalásig hasonlít a miénkre, amit kihasználva a rendező-forgatókönyvíró számos napjainkat meghatározó kérdést felvet, amelyeken legtöbbször csak fanyarul mosolyoghatunk. Szinte kiált az áthallás a klímaváltozás és a koronavírus okozta válsághelyzet kezelésével kapcsolatban, s mint tapasztaljuk, mindkét területen a tudomány vesztésre áll a politikával, még pontosabban fogalmazva: a kapitalizmussal szemben! Srećko Horvat filozófus tavaly megjelent Apokalipszis után (After the Apocalypse) című kötetében megállapítja, hogy a jelenlegi világjárvány közvetlen kapcsolatban áll a globális kapitalizmussal és az éghajlatváltozással. A gazdasági prosperitás érdekében minél jobban pusztítjuk a környezetet, annál több vírus jön létre, minden apokalipszis hátterében igazából politikai okok húzódnak meg, s ahogy a fim is jól mutatja, világunk az önpusztításban is a profitforrást keresi. Hiába figyelmeztetnek már évtizedek óta a tudósok a bolygónkra leselkedő veszélyre, a döntéshozó politikusok és pénzemberek nem hajlandóak a magasabb cél érdekében lemondani a kiváltságos helyzetet biztosító pozícióról és haszonról. Sajnos mindig lesznek plutokraták, akik további gazdagodási lehetőséget szimatolnak meg az általános katasztrófában, és a remélt nyereség mellett az óvintézkedés háttérbe szorul. Ehhez természetesen a korrupt politikai vezetés opportunista magatartására is szükség van, hiszen, mint napról napra tapasztalhatjuk, egyre kevésbé az eszmei célkitűzések, és sokkal inkább az ideológia-semleges pillanatnyi érdekek határozzák meg a politikai cselekvés menetét.

A Ne nézz fel! Adam McKay előző két filmjéhez hasonlóan az állítólag a közjót szolgáló intézmények működésének a hátterébe nyújt betekintést, az ott uralkodó szervezetlenséget, szellemi felkészületlenségről árulkodó hozzáállást, erkölcsileg kifogásolható magatartást boncolgatja. A legelrettentőbb a filmben az, hogy a legtöbb szereplőre könnyen ráismerünk a szűkebb és tágabb környezetünkből: a vezető politikusokra, a poltronokra, a mindenható szerepében tetszelgő pénzemberekre, a médiamogulokra, a bulvárt uraló sztárokra, a józan észt sutba vágva a vezért vakon is követő párthívekre, nem utolsósorban a tudományos tételeket megkérdőjelező „virtuális bölcsekre”. Tudniillik, az emberek egyre kevésbé hisznek a szakértőknek, és sokkal nyitottabbak az internetportálokon kerengő összeesküvés-elméletekre, vagy ami még lesújtóbb, teljes mértékben hidegen hagyják őket a hírek, s inkább az „önmagukat adó” celebek magánéletével foglalkoznak.

Ha pusztán a filmnyelvi megoldásukat tartjuk szem előtt, akkor az előző két művéhez viszonyítva a Ne nézz fel! Adam McKay gyengébb alkotása. A sztárokkal teletűzdelt filmnek több minden is felróható, egyenetlen a ritmusa, akadnak benne klisészerű mozzanatok, szájbarágó megfogalmazások is elhangoznak, a világvégi melankólia nem meggyőző, és a színészi játék is itt-ott kifogásolható. Jennifer Lawrence remekül alakítja az idealista, indulatos doktoranduszt, akárcsak Leonardo DiCaprio a kiábrándult, gyógyszerfüggő egyetemi tanárt. Mark Rylence bizarra formázza a napjaink több tech-guru milliárdosát megidéző karakterét. A halkan beszélő, frusztrációt és önbizalomhiányt sugárzó pénzmogul tenyérbemászó lénye mögött erős jellem lakozik, motyogásának ijesztő hatása van. Az elnök asszony fiát és kabinetfőnökét játszó Jonah Hill túltolja a szerepét, ripacskodó játékával az általa megformázott hős veszít ellenszenves jelleméből, arról nem beszélve, hogy karaktere sok mindent kimond, ami kimondatlanul is egyértelmű lenne. Sajnos Meryl Streep nem sokat tesz hozzá a komikusok által kifigurázott Trump-féle karakterhez. Hollywood nagyasszonya túlságosan bohóckodóra vette az amerikai elnök személyét. Lévén, hogy filmszatíráról van szó, némileg ez rendben is van, azonban itt érvényes a mondás, hogy a kevesebb több lett volna.

A felsorolt hibák ellenére filmnézés közben nehezen tudunk elvonatkoztatni az átvitt értelemben nagyon aktuális témától, és attól a közegtől, amelyet kikarikíroz a film, arról nem is beszélve, hogy a témájában tömegfilmnek aligha nevezhető alkotás – nyilván szerzői szándék szerint – külsőségekben talán éppen azért igyekszik annyira annak tűnni, hogy azokat is megszólítsa, akiket a más jellegű művek aligha tudják. A Ne nézz fel! jobbra-balra osztogatva a pofonokat, szórakoztat és elgondolkodtat, s mindeközben igyekszik minél világosabban közvetíteni az üzenetét, ami nem más, mint az, hogy ha cselekszünk, ma még tehetünk valamit bolygónk jövője érdekében, holnap lehet, hogy már késő lesz.