2024. március 29., péntek

Rossz minőségű az idei nád

Ludason megkezdődött a téli aratás

Megkezdődött Ludason a téli aratás. Így nevezik errefelé a nádvágást. A nemzetközi védelem alatt lévő tó szélén minden évben ki kell vágni a nádat, hogy az megújulhasson. Idén az időjárás nem kedvez ennek a munkának, hiszen nincs igazi tél. Márpedig a nádat csak akkor lehet vágni, ha a tó jege meghízik annyira, hogy elbírja a nádvágókat és eszközeiket.

Borsos Gábor kétfős csapattal fogott hozzá a szokásos helyen a nádvágáshoz. Arra panaszkodik, hogy idén nem jó minőségű a nád.

– Egy-két héttel ezelőtt volt az a jeges eső és rárakódott a jég, a nádat letörte és most nagyon rossz vele dolgozni, meg nagyon sokat el kell dobni, mert nem tudjuk kihasználni, nem tudjuk kévébe kötni. Amikor dolgozunk, akkor 50–60 kéve nádat tudunk kivágni és rendbe tenni naponta – mondta a tapasztalt nádvágó.

A Ludasi-tó és környéke természevédelmi terület, ezért engedélyhez kötött a nádvágás is. Dobó Márta, a Palics–Ludas Közvállalat igazgatója elmondta, már több évtizedes bejáródott gyakorlat, hogy a nádvágókkal szerződést kötnek, ami tartalmazza a Tartományi Természetvédemi Intézet által megfogalmazott feltételeket is. Ezek szerint a nádvágásra január elsejétől február 28-ig kapnak engedélyt a nádvágók azzal, hogy március közepéig még lehetőségük van a terület tisztításának befejezésére.

A hasznosítható nádat a ludasiak értékesítik. Boros Gábor szerint akkora a kereslet, hogy bármennyit el tudnának adni, de sajnos egyfelől az időjárás miatt nagyon keveset tudnak a tavon dolgozni, másfelől nincs is, aki nádat vágjon.

– Régen a ludasi emberek télen csak ezt csinálták, semmi mást. Minden férfi ezzel foglalkozott, a nádvágással, a kitermeléssel. Utána még volt munkájuk vele, elő kellett készíteni, kitisztítani, levágni, aztán vagonírozni és vitték külföldre. Nagyon sokat szállítottak külföldre. Ma már nem ez a helyzet. Nagyon kevés a nádvágó, nagyon sokan elmentek, meg sokan nem is akarnak vele bajlódni – mondja Gulyás Oldal Tibor.

Egy-egy téli aratás alkalmával 5–10 hektár nádat sikerül levágni, de természetesen a mennyiség mindig az időjárás függvénye.