2024. március 29., péntek

Száznégy sikeresen megvalósított program

Az Óbecsei Ifjúsági Szervezet (Bečejsko udruženje mladih – BUM) 2010-ben alakult meg, jelenleg mintegy kétszáz tagot számlál. A szervezet a járványügyi helyzet és a különféle korlátozások ellenére is egy igen tartalmas évet tudhat maga mögött. Több mint száz programot valósítottak meg a 2021-es év során.

– Ha visszatekintünk a múlt évre, azt kell mondanunk, hogy a 2021. év számunkra izgalmas és kihívásokkal teli volt. Már az idei évünket tervezgetjük. A sikeresen megvalósított programok és tevékenységek között vannak jótékonysági akciók, ifjúsági és egyéb foglalkozások, társasjátékok esténként, valamint mintegy 30 műhelymunka és szeminárium. A múlt év során kiadtunk három kiadványt, valamint a helyi önkormányzattal együttműködve kidolgoztunk öt szabályzatot és egyéb dokumentumot Óbecse község munkájának és átláthatóságának javítása érdekében – mondta Olivera Marić, az Óbecsei Ifjúsági Szervezet tagja.

Olivera Marić hozzátette, hogy az Óbecsei Ifjúsági Szervezet többéves kezdeményezésének köszönhetően tavaly megalakult Óbecse község Ifjúsági Tanácsa. 2021-ben elindult a Polgári szék elnevezésű akció, amelynek célja a polgárok, a polgári egyesületek és a helyi önkormányzat közötti kommunikáció javítása a döntéshozatali folyamatokban, valamint a helyi önkormányzati döntések átláthatóságának a korrekciója.

A szervezet emellett szorgalmazta az óbecsei községi képviselő-testület hiányzó testületeinek a megalakítását a nemek közötti egyenlőség terén, ilyen például a Nemek Közötti Egyenjogúsággal Foglalkozó Bizottság és Tanács is.

– A múlt évben a közösség tájékoztatásán, valamint a munkaadók, a szakszervezetek és az önkormányzat hálózatépítésén is dolgoztunk, amelynek végső célja Óbecse község Társadalmi és Gazdasági Tanácsának megalakítása lesz – közölte a szervezet tagja.