2024. április 26., péntek

A közösség jövőbe vetett hite

A délvidéki magyarság mindig is közösségben gondolkodott, és a nagy tragédiák után mindig talpra tudott állni, tenni tudott anyanyelvéért, hagyományaiért, kultúrájáért. Amikor pedig szilárd a jövőbe vetett hite, akkor tud igazán kibontakozni tenniakarása, amely művelődési életében és más tekintetben is megmutatkozik.

Egy rendhagyó, minden tekintetben rendkívül jelentős esztendő köszöntött ránk, a 2022-es esztendőben ugyanis egymást érik majd a különböző szintű és jellegű választások.

Nem tudom, hogy vannak-e még, akik emlékeznek a mögöttünk maradt, több mint két évvel ezelőtti választásokra (köztársasági, tartományi, helyhatósági), amelyeken a Vajdasági Magyar Szövetség lelkes tagjai, nem kis meglepetésre, olyan eredményt értek el, amelyre büszkék lehetünk, és azok is voltunk! Történelmi esemény volt az, hangoztatták sokan.

A párt vezetése, évek óta, mélységes elkötelezettséggel igyekszik az állandóan bővülő, erősödő párt tagságának belső, erkölcsi és szellemi magatartását szilárddá kovácsolnia, hogy ily módon a Vajdasági Magyar Szövetség egy szilárd, kollektív cselekvésre képes közösséggé váljon!

S hogy a szövetségnek ez a törekvése sikerrel járt, azt az említett választási siker egyértelműen igazolja. S egyúttal mint egy kollektív, cselekvésre képes közösség készül a közelgő választásokra itt, a szülőföldjén, és kettős állampolgárságának köszönve az anyaországban is. S nemcsak remélem, hanem hiszem is, hogy a Vajdasági Magyar Szövetség tagjai itt is, és ott is, immáron egy kollektív cselekvésre képes közösség tagjaiként adják majd le voksukat. Amikor ezt igyekszem hangsúlyozni, úgy érzem, hogy a szövetség tagjait itt is, és ott is egy olyan belső tartás, töretlen hit kíséri majd az urnák elé, mint amilyen elődeik magatartását is meghatározta, amikor sor került egy-egy választásra, egy olyan időszakban, amely remélhetőleg soha többé nem tér vissza.

Amikor az elődök magatartását említem, akkor engedtessék meg nekem, hogy egy példával igazoljam elődeink hősi helytállását a legválságosabb pillanatokban is, hiszen valami fanatikus elhivatottság, meg nem alkuvó határozottság jellemezte. Tudom, hogy kevesen vannak már, akik még emlékeznek mindarra, amit a délvidéki magyarság 1944 őszén és telén átélt. Nem szeretnék most részletekbe bocsátkozni. Talán nincs is erőm, hogy személyes tapasztalatomra hivatkozva említsem azt a letaglózó, döbbenetes fájdalmat, amelyet egyszerűen nem lehet és nem is szabad elfelejteni. Talán az lenne a leghelyesebb, hogy az egymást követő nemzedékek elolvasnák Matuska Márton A megtorlás napjai című könyvét.

Azért említem az 1944-es eseményeket, mert mindaz, ami utána történt, a vajdasági, délvidéki magyarok erkölcsi erejét igazolja, és ez az a példa, amely az utódok számára is tanulságként kell, hogy szolgáljon. Napilapunk, a Magyar Szó segítségét veszem igénybe. Ugyanis, a Magyar Szó 1950. április 4-ei számában a nagyra becsült Sulhóf József írónk Harmadszor is Kikinda nyerte meg a vajdasági magyar műkedvelő egyesületek versenyét című írását olvashattuk. Az említett írást idézem:

„Lezárult a vajdasági amatőrszínházak és műkedvelő egyesületek idei nagy versenye. Hetek és hónapok sok izgalommal járó versengése után szombaton és vasárnap tartották meg Zentán a befejező előadásokat, a döntő versenyt. Kilencvennél (!!!!) több műkedvelő együttes vett részt a nemes megmérettetésben.” Alig néhány évvel a bennünket letaglózó döbbenet után. És említsem meg mindjárt azt is, hogy azt a kilencvennél is több társulatot nemcsak a hálás, a hűséges közönség ünnepelte, igen, ünnepelte, hanem a műkedvelőket önzetlenül támogatta a pedagógus társadalmunk, a különböző egyházak, egyházi személyiségek.

Tudom, manapság más a helyzet. A Vajdasági Magyar Szövetség történelmi választási sikere mellett még két olyan eseményre is kitérnék, amelyek a maguk módján megszépítették körülöttünk a világot. Az első ilyen történelmi esemény az volt, amikor 2010. május 26-án a magyar Országgyűlés 98 százalékos többséggel elfogadta az állampolgársági törvény módosítását, ami a határon túli magyarság számára megteremtette az egyszerűsített honosítás lehetőségét. A másik történelmi esemény az a tény volt, mely szerint a magyar és a szerb nemzet, közel száz év után, megtalálta az egyfelé vezető utat, és pontot téve a múltra, elhatározta, hogy ezután mindig csak egymás kezét kell keresnünk, mert a jövőt, jövőnket csak a kézfogások határozzák, határozhatják meg.

Választások előtt állunk. Rendkívül jelentős választások előtt. A magyar választók felelősségtudata mellett a nemzettudat jelentőségéről sem szabad megfeledkezni. Nem szabad! Ugyanis a ránk váró választások mindegyike a jövőről, a jövőnkről szól.