2024. május 10., péntek
OROM

Citeraszó Oromon

Több program a téli szünetben

Az oromi Petőfi Sándor Művelődési Egyesület tagjai sem tétlenkednek a téli szünidőben, ám most nem csak gyerekeknek szerveznek programokat. Néhány tagjuk, Szabó Anikó és Vajda Izabella részt vettek a magyarkanizsai Ozoray Árpád Művelődési Egyesület által szervezett citeratanfolyamon, és feltett szándékuk, hogy a tudásukat továbbadják az oromi érdeklődőknek. Csütörtökön már tartottak is egy hangulatkeltő bemutatót, amikor az érdeklődők megismerkedhettek a citerával és a hangszer megszólaltatásának alapjaival. Gyerekek és felnőttek is voltak az érdeklődők között, ami nagy öröm, hiszen úgy látszik, reneszánszát éli a régi hangszer, a résztvevők számából ez derült ki. Egyébként a Csoóri Sándor Alapnak köszönhetően az egyesületnek vannak saját citerái, így semmi sem áll a tanulás útjába. A tanítók felhívták a figyelmet arra, hogy bármikor be lehet kapcsolódni a könyvtárban folyó munkába. Emellett az egyesület elnöke, Kádár Judit azt is elmondta, hogy nemcsak a citera kap hangsúlyt, hanem igyekeznek csábító programokat szervezni még az előttünk álló egy hétben, és ezekre a felnőtteket is várják.

– A két tagunk már korábban is citerázott, így nem az alapoktól indultak, ők már nagy tudással rendelkeznek. A mostani egy hangszerbemutató, egy kis ismerkedés a citerával, kedvcsináló, de a valós tanfolyamot a második iskolai félév megkezdésekor szeretnénk beindítani. Addig is vannak programjaink, amelyekre szeretettel várunk minden érdeklődőt. Tervezünk egy kirándulást régi jó ismerősünkhöz, Paskó atyához, akit a nyári táboraink alkalmával látogattunk meg, és most szeretnénk a tél folyamán is egy napot Kelebián tölteni, kirándulni és persze sütni-főzni. A kitűnő vonatközlekedés lehetővé teszi, hogy könnyen eljussunk Szabadkára, ez is egy külön élmény. Képzőművészeti foglalkozásokat is tartunk, és az elkészült munkákból majd létrehozunk egy kiállítást. Emellett sétára invitáljuk a helyieket, a közeli Újfaluba fogunk elsétálni, ahol a közösségi házban egy tea mellett megpihenünk – fogalmazott Kádár Judit, és hozzátette, hogy a programokra a fiatalokat és az idősebbeket is várják.