2024. április 20., szombat

Csillagszemű hármasikrek

Ünnepekről és hétköznapokról a zentai Horváth családdal, akiknél három kislány édesíti meg az életet

Sikerült csodálatos szülőket nevelnünk ebből a vidám házaspárból! – mondanák a zentai huncut szemű hármas- ikrek: Emili, Emma és Maja, ha már tudnának beszélni. Ez a vicces gondolat jutott eszembe, amikor a minap náluk jártam, és az aranyhajú lányok apukájával és anyukájával, Horváth Edével és Máriával arról a kicsivel több mint egy évről beszélgettünk, amióta megszülettek a kislányaik.

A szülőkké nevelni szókapcsolat valahogy azért ötlött fel bennem, mert belegondolni sem egyszerű, milyen nehéz lehetett feltalálni magukat ebben a ritka helyzetben. Régóta vágytak ugyan már a gyermekáldásra, de azt azért nem tervezték, hogy hárman érkeznek egyszerre. Az örömük határtalan volt, ugyanakkor némi aggodalommal várták őket, hiszen a semmiből kellett nagycsaládos szülővé válniuk egyik napról a másikra úgy, hogy kevés külső segítségre számíthattak.

Mária már a kapuban várt, ahol rögtön megegyeztünk abban, hogy Marcsinak fogom szólítani, így szereti. Az előszobába lépve három kíváncsi szempár szegeződött rám, kettő a belépőből, egy a nappaliból. Mire megszabadultam a kabátomtól és a csizmámtól, Emili, a kis felfedező már mellettem állt, Emma egy kicsit távolabbról figyelt, Maja pedig apukája öléből kukucskált felém.

A nappaliban ültünk le, mindannyian a meleg padlóra, a játékok közé. A lányok nem sokáig zavartatták magukat, hogy én is ott vagyok, hiszen apa és anya és az ő kis hármas egységük teljes biztonsága vette őket körbe. Ide-oda totyogtak, pakoltak, néha összekaptak egy-egy játékszeren. Mivel én is közöttük ültem, nekem is mutattak néhány kockát, állatfigurát, majd megvizsgálták a táskámat, a fényképezőgépemet és a telefonom is, amire a beszélgetésünket rögzítettem.

Maja, Emma és Emili már huncut nagylányok

Maja, Emma és Emili már huncut nagylányok

A lányok tavaly szeptemberben születtek az után, hogy Marcsi és Ede mintegy négy évet vártak a gyermekáldásra, és azt mondják, ennél gyönyörűbben nem is alakulhatott volna az életük. Államilag támogatott lombikprogramban vettek részt Újvidéken, így születtek a lányok.

– Mi valójában nem tudtuk, hogy akár hárman is lehetnek, mert arról nem esett szó, de mivel hármas ikrek ritkán születnek, nekünk ilyesmi meg sem fordult a fejünkben – kezdte Marcsi a gyermekáldásuk történetét. – Nagyon örültünk, hogy egyáltalán bejutottunk a programba, mert még így is, hogy az állam támogatja, nagyon sok költséggel járt. Amikor az első ultrahangon kiderült, hogy három kis szívecske dobog bennem, azt sem tudtam, hova legyek. Még jó, hogy feküdtem, mert szerintem összeestem volna. A férjem a Covid-helyzet miatt sajnos nem lehetett ott velem egyetlen vizsgálaton sem, így akkor is egyedül voltam, amikor közölte velem a doktornő, hogy hárman vannak. Nagyon boldogok voltunk, hogy egyáltalán sikerült ez a próbálkozás, de egy kicsit megijesztett bennünket a gondolat, hogy teljesen tapasztalatlanok vagyunk, és elsőre három gyermekünk születik. A terhesség aztán gyorsan telt, persze mindig volt bennünk egyfajta aggodalom, hiszen a hármasikres terhesség csak veszélyes, de igyekeztünk a jóra összpontosítani. Voltak nehéz időszakok, de azokat gyorsan elfelejti az ember – mesélte Marcsi, miközben valamelyik lányka mindig rajta csüngött.

A lányokat minden fényesség elkápráztatja

A lányokat minden fényesség elkápráztatja

A szülés körülményeiről keveset beszéltünk. Császármetszéssel jöttek a világra a 33. hétben egy-egy perc különbséggel. Mindhárman két kiló alatt és alig voltak negyven centik, ugyanakkor azt állapították meg az orvosok, hogy nagyon erős babák. Marcsi gerincbe kapott érzéstelenítéssel végig ébren volt, így rögtön az első pillanatban láthatta őket. Sajnos neki utána életmentő műtéten kellett átesnie, ezért két napig nem hozták ki hozzá a kislányokat, aztán viszont gyorsan pörögtek az események. Őt egy héttel az operáció után hazaengedték, a babák pedig még egy hétig voltak a koraszülött részlegen, és kéthetesen jöhettek haza.

– Arra számítottunk, hogy legalább három hetesek lesznek, mikor hazahozhatjuk őket, de mivel nagyon erősek voltak, a legnagyobb örömünkre, csak egy hetet kellett itthon várnunk rájuk. Tényleg meg voltunk ijedve, mikor elindultunk velük haza, de biztosak voltunk benne, hogy feltaláljuk magunkat. Még akkor is csak 1,9 kg volt a súlyuk, de aztán szépen gyarapodtak. Míg nem voltak idehaza, addig lefagyasztottam az anyatejet, így jó sokat sikerült előre eltennem. Három hónapos korukig tudtam szoptatni őket, utána még egy ideig volt a lefagyasztott tejből és mellé hozzátápláltunk – magyarázta az anyuka.

Egyesek a hintában, mások Marcsi ölében szeretnek elaludni

Egyesek a hintában, mások Marcsi ölében szeretnek elaludni

Arról kérdezem őket, hogyan teltek az első hónapok, mik voltak a nehézségek, és Ede meséte el, hogy három hónapig alig aludtak, egyébként minden jól ment.

– Én két hétig voltam szabadságon, de az nagyon kevés időnek bizonyult. Az első hónapokban anyukám főzött, de azon kívül mindent mi ketten oldottunk meg. Azt mondhatom, hogy három hónapig alig aludtunk, mert egy a hármuk közül mindig ébren volt. Ez nagyon kimerített bennünket, mégis valahogy túléltük. Amikor nehéz volt, mindig eszünkbe jutott, milyen áldást kaptunk az élettől, és ettől új erőre kaptunk. Három hónaposak elmúltak, amikorra sikerült összehangolnunk az alvásukat, azóta többnyire hajnali 4–5 körül felébrednek, majd visszaalszanak még 8–9 óráig. Egyébként nemcsak az alvásukat hangoltuk össze, hanem minden más tevékenység is, így az evés és a nappali alvás is, mert másképp nem lehet, pláne, ha én nem vagyok itthon és az sajnos sokszor megesik – mondta az apuka.

Ede és Marcsi ugyanabban a vállalatban dolgozik, mindketten Zentán, az élesztőgyárban. Ede három váltásban dolgozik, és van, hogy éjszakás, vagy késő este ér haza, így Marcsi sokat van egyedül a három kislánnyal. Azt mondják, a szüleik sajnos korán lebetegedtek, így szinte semmiben sem tudnak nekik segíteni, ezért ők azt szokták meg, hogy egyedül boldogulnak.

– Egyelőre szinte megszűntem egymagam létezni, mindenhová a lányokkal megyek, hiszen ha Ede nincs itthon, nincs kire hagynom őket. Persze egy hármas ikerbabakocsival kész mutatvány bárhová is bejutni, így csak akkor megyünk bármilyen ügyet intézni, ha nagyon muszáj. Szinte mindig Ede vásárol be, mindenről ő gondoskodik, vagy megyünk mind az öten. Zentán egyetlen üzlet van, amelynek elég nagy az ajtaja ahhoz, hogy betoljam rajta a hármas kocsit, az pedig a Csarnok, így csak oda járunk, és egy gyógyszertár van, a régi állami, ahová beférünk – magyarázza Marcsi ezt a viccesnek tűnő, de nem mindig vicces helyzetet.

Engem az is érdekelt, hogyan lehet ezt anyagilag bírni, hiszen mindenből egyszerre három kell, pelenkából meg eszméletlen sok, még legalább egy évig.

– Én nagyon szeretek mindent előre megtervezni, így arra is időben elkezdtem készülni, hogy majd sokáig sok pelenkára lesz szükségünk. Már a várandósság idején vásároltam a pelenkát. Több hónapra előre be volt készítve, mert mindig, amikor volt egy kicsit több pénzünk, akkor abba fektettem. A ruhákkal kapcsolatban hasonlóan cselekedtem, és ezt most is így csinálom. Mivel képtelen vagyok eljutni vásárolni, mindent az interneten szerzek be. Figyelem az akciókat, és ha olyanra akadok, ami jó lesz a lányoknak, akkor lecsapok rá. Autót is időben vettünk, még a terhesség idején megvásároltunk egy hétszemélyes járművet, mert tudtuk, kisebbel nem sokáig boldogulnánk, és így két kísérő is velünk tud jönni – magyarázza az anyuka.

Nekem egy gyereket is nehéz volt elaltatnom, így arra végképp kíváncsi vagyok, ők hogyan ringatnak álomba egyszerre hármat. Marcsi elmondta, hogy a nappaliban felakasztott hinták vannak a segítségükre.

– Maja és Emili szívesen elringatózik a szobahintában, Emmát pedig az ölembe kell vennem, és ő ott szenderedik álomba. Ő alszik el legkésőbb, így mire őt le tudom tenni, alig marad esetleg egy fél órám arra, hogy igyak egy kávét, vagy szuszogjak egyet, vagy főzzek, vagy bármi mást csináljak. Akik előbb elaludtak, azok előbb is kelnek, így tényleg nem sok időm jut bármit elvégezni – mutatott rá Marcsi.

A kis cukorfalatok egészen türelmesek voltak velünk, hagyták, hogy a szüleiket faggassam, és engedték nekik, hogy bátran áradozzanak róluk. Persze azt azonnal látni lehet rajtuk, hogy kinek mi az erőssége, kinek mi a főbb tulajdonsága, ki a vezér.

Emma talán a legvidámabb, ő tud legnagyobbakat nevetni – mondta Ede. – Fogalmazhatnék úgy is, hogy kevés dolog is elegendő neki ahhoz, hogy boldog legyen, őt minden vidámmá teszi. Nagyon fontos neki a szimmetria, egyszerre mindkét kezében kell hogy legyen valami, leginkább két egyforma dolog, mint most ez a szivacsdarab, amiből szerencsére kettő van. Ha Emili el akarja venni tőle az egyiket, nagyon mérges. Ő egyébként nagyon türelmes, és nagyon barátságos, de nem az újítások embere. Emili mindenben az első, így a járásban, a felfedezésben, a testvérei mindent ő utána csinálnak. Közvetlen, amikor ideértél, akkor is ő merészkedett egyedül oda hozzád. Akaratos is, és mindig az kell neki, ami a másik kezében van, és azt el is veszi, úgyhogy folyton résen kell lennünk. A csínytevés után megbánó szemekkel néz. Maja sok mindenben követi Emilit, tőle tanul és tart is tőle, ő egy kicsit könnyebben elsírja magát, és ő az utóbbi időben abszolút az én lányom. Rengeteg ölelést, szeretgetést kapok tőle, nagyon kötődik most hozzám, mindig az én ölembe kéredzkedik, úgyhogy mi most összenőttünk – mondta boldogan Ede.

Az ünnepek kerültek szóba, a karácsony, az újév, és örömmel mesélték, hogy az idén már minden kicsit könnyebb, mint tavaly volt.

– A lányok néhány hete már járnak, és néha már egy kicsit játszanak is együtt. Az a legújabb találmányuk, hogy zavarásszák egymást. Egyikük elkezdi a viccelődést, cinkosan néz a másik kettőre, hívja őket egy kis zavarócskára. Nem olyan biztosak még a járásban, ezért nagyon viccesek, amikor ezzel szórakoztatják egymást. A karácsonyunk nagyon szép volt, a fától odáig voltak, hiszen minden elbűvöli őket, ami villog, világít. Hogy megelőzzük a bajt, a karácsonyfát az asztalra állítottuk, tőlük biztonságos magasságba. A szüleinkkel és a testvéremékkel együtt karácsonyoztunk itt nálunk és a szilveszterezés is itthon lesz. A barátaink jönnek hozzánk, két házaspár, és biztos nagyon jól fogjuk érezni magunkat. A lányok kilenc körül szoktak elaludni, és remélem most is így lesz. Addig együtt ünnepelünk, akkor pedig elaltatom őket és egy kicsit talán sikerül kikapcsolódnunk – mesélte a terveiket Marcsi.

Mire eljöttem tőlük, addigra már egészen összebarátkoztunk a lányokkal. A fogócskájukat is bemutatták nekem és egy kis testvéri összezördülést is összehoztak gyorsan, amit a két szemfüles szülő rutinosan meg is oldott.