2024. március 29., péntek

Elkészült a fürdő, épül a parkoló

Adán várhatóan februártól fogadja a vendégeket a wellnessközpont

Az adai rekreációs központban a wellnessközpont építésének munkálatai a végéhez közelednek. Bilicki Zoltán, Ada község polgármestere elmondta, hogy február 1-jétől szeretnék üzembe helyezni a wellnessközpontot, amelyből a fürdőépület már elkészült, a parkoló építése még folyik. A többszintes létesítmény alapterülete 2803,54 négyzetméter a teraszokkal együtt. A fürdőépületben egy-egy relax-, élmény- és gyermekmedence van. A medencék mellett finn szauna, gőz- és pezsgőfürdő, valamint vendéglők és bolt is várja majd a vendégeket. A létesítmény melletti termálkútból 61 Celsius-fokos termálvíz nyerhető. A wellnessközpont építését Ada község önkormányzata finanszírozza, a beruházó pedig az Adica üdültetési közvállalat.

A fürdőépületben egy-egy relax-, élmény- és gyermekmedence van

A fürdőépületben egy-egy relax-, élmény- és gyermekmedence van

– A fürdőépület elkészült. A bútorok beépítése és összeszerelése a napokban fejeződik be, illetve megkezdődött a próbaüzem. Az épület körül fel kell még szerelni a világítást, valamint előkészíteni a talajt a zöld felületeknek – magyarázta Bilicki Zoltán. – A wellness épületével párhuzamosan zajlik a parkoló kiépítése, amit teljes egészében a tartományi kormány finanszíroz. Most zajlik a betonozás és a térkövekkel való lefedés, valamint megtörtént az öntözőrendszer és a villanyvezetékek lefektetése. A parkoló alatt már elhelyezték azokat a csővezetékeket, amelyek a termálvizet átvezetik a termálkúttól a fürdőépületbe. Emellett az utolsó simítások zajlanak a gáztalanító üzem kiépítésén, amely üzemnek a feladata lesz szétválasztani a termálvizet és a benne lévő gázokat. A terv az, hogy januártól munkaviszonyba áll az a 18 fős csapat, amely majd üzemelteti a wellnessközpontot. Az Adica közvállalatnak így 18 új alkalmazottja lesz. Azzal, hogy a kávézók, a masszásrész, a pedikűr és a manikűr, illetve a kisbolt az Adicán kívül fog üzemelni. Úgy tervezzük, hogy február 1-jétől megkezdi a működést és megnyitja kapuit a wellnessközpont. Ezt a határidőt az időjárás befolyásolhatja – nyilatkozta a polgármester.

A wellnessközpontban hétvégenként telt házra számítanak, és a vendégek 2, 3 és 4 órás, valamint napijegyet válhatnak majd. A gyerekek 3 éves korig ingyenesen léphetnek be, 7 éves korig pedig kedvezményesen válthatnak jegyet, akárcsak Ada község lakói.

A gyerekek hároméves korig ingyenesen léphetnek be a wellnessközpontba

A gyerekek hároméves korig ingyenesen léphetnek be a wellnessközpontba

– A wellnessközpont körülbelül 250 vendéget tud egy időben befogadni. Belépőjegyet online is lehet majd venni, és mindenkit arra biztatok, hogy ezt a módját válassza a jegyfoglalásnak, illetve a jegyvásárlásnak. Már tavasszal hozzákezdünk a létesítmény kapacitásának a bővítéséhez is, vagyis kiépítünk egy ballonalagutat a csúszdás medencéig, valamint lefedjük a medencét egy ballonnal. A medence körüli leaszfaltozott területet, illetve folyosó alatti nyomvonalat lecsempézzük, és padlófűtéssel látjuk el. Ezzel a célunk, hogy egyrészt 30–35 százalékkal bővítsük a létesítmény kapacitását, másrészt pedig eleget tegyünk azok igényeinek is, akik szeretnének úszni. A medencébe fűtött víz kerül. A következő téli szezonban már biztosan fedett és fűtött körülmények között használhatjuk a csúszdás medencét – mondta Bilicki Zoltán. @sz = csin