2024. április 19., péntek

A jog, a törvényesség és igazságosság megtestesítője

Felavatták I. Petar Karađorđević szerb király köztéri szobrát Szabadkán

I. Petar Karađorđević rendkívül nagy népszerűségnek örvend a szerbség körében. A felszabadítóként és országegyesítőként számon tartott, 1921-ben elhunyt uralkodó hősiességéről, kitartásáról, műveltségéről és szerénységéről számos történet maradt fenn. A szerénysége miatt a szerbek Péter bácsiként (čika Pera) emlegetik. Az uralkodó szabadkai szobrának felállításáról még az előző összetételben döntött a városvezetés. A szoborállítás 21,4 millió dinárból valósult meg, amit a városi költségvetésből biztosítottak. A Zoran Ivanović szobrász által készített 4,2 méter magas, 1,3 tonna bronz szobor egy 5,6 méter magas talapzaton foglal helyet a Jadran épülete előtt.


A szoboravató elején Mirna Radulović, szabadkai énekesnő énekelte el a himnuszt, majd Srđan Sekulić színész ismertette I. Petar Karađorđević életét és munkásságát.
Stevan Bakić, Szabadka polgármestere ünnepi beszédében többek között arra is kitért, hogy a szoborállítással egy régi ígéret valósult meg.
– Száz év telt el Péter király halála óta. Szabadka gyászolta az uralkodót, a település minden templomában, függetlenül attól, hogy azok mely vallási felekezethez tartoztak, megkondultak a harangok, a szabadkaiak számtalan részvéttáviratot küldtek a királyi palotába, és a városi képviselő-testület emlékülést tartott, amelyen köztiszteletben álló szerbek, magyarok, bunyevácok, horvátok és zsidók is felszólaltak. A szabadkai magyarok képviselője, dr. Nagy Ödön beszédében Péter királyt a jog, a törvényesség és igazságosság megtestesítőjének nevezte, aki hatalmas felelősséget érez és mindenki érdekében tevékenykedik. Örülök, hogy ma is együtt tudjuk ápolni I. Petar Karađorđević emlékét, és hogy a szoborállításról teljes egyetértésben és egységben sikerült döntést hoznunk. Száz évvel ezelőtt a városi képviselő-testület ülésén arról döntöttek, hogy a vasútállomás melletti parkot Péter királyról nevezik el, és szobrot állítanak az emlékének. A gazdasági és politikai válságok, a végzetes ideológiák miatt ez utóbbi mindezidáig nem valósulhatott meg. Ma a béke, a politikai stabilitás, együttműködés és gazdasági fejlődés időszakában megvalósítjuk elődeink ígéretét – fogalmazott a polgármester.


Darija Kisić Tepavčević munkaügyi, foglalkoztatási, harcos és szociális ügyekkel megbízott miniszter felszólalásában Péter király örökségéről is szót ejtett.
– Száz évvel ezelőtt hunyt el I. Petar Karađorđević, az egyik legnagyobb szerb uralkodó. Szerbia Péter király uralkodása alatt élte át történelmének legdicsőbb napjait, generációk emlékeznek a győzelmekre, amiket a balkáni háborúkban és az első világháborúban arattak. Az ő uralkodása alatt született meg a Szerb–Horvát–Szlovén Királyság, amely a szerbeket egy ország határain belül egyesítette. Péter király élete arra tanít bennünket, hogy mindig a szabadság, az igazságosság és a béke oldalán álljunk. Szerbia polgárai ma egy rendezett, demokratikus, fejlődő és szabad államban élnek. Nem volt egyszerű idáig eljutnunk. Sohasem szabad elfelejtenünk múltunk szent pillanatait, és azokat, akik egész életüket a legmagasztosabb ideák megvalósításának szentelték. Éppen ezért örök hálával tartozunk I. Petar Karađorđevićnek – mondta a miniszter.
A szobor leleplezését követően művelődési műsor vette kezdetét, majd megszentelték az emlékművet.
A rendezvényen számos magasrangú vendég képviseltette magát, többek között dr. Pásztor Bálint, a szabadkai városi képviselő-testület elnöke, köztársasági parlamenti képviselő.
– Az előző mandátumban döntött úgy egyhangúlag a városi képviselő-testület, hogy három szobrot fogunk itt Szabadkán felállítani a három legszámosabb nemzet kérésére. A szabadkaiság esszenciája az, hogy egymás személyiségeit tiszteletben tartjuk, bármit is gondolunk róluk, illetve bármilyen szerepük volt a történelemben. Az elmúlt fél évben, a városépítő Bíró Károly szobrának felavatása óta azt tapasztaltuk, hogy azt nemzeti hovatartozástól függetlenül elfogadják a szabadkaiak – mondta Pásztor Bálint.