2022. szeptember 24., szombat

Szöveg nélkül és sok szöveggel

Francia és magyar produkciót is nézhettünk a Desirén

A szabadkai Kosztolányi Dezső Színház Desiré fesztiváljának a közepéhez érve, szerdán először egy francia produkciót tekinthettük meg a Jadran színpadon Ripityára törve címmel. Az előadás duóként indult, Raphaël Cottint és Pierre Meuniert láthattuk a színpadon, akikhez egyszer csak Marguerite Bordat is csatlakozott. A szöveg nélküli, mozgásra irányuló produkció, habár humoros elemeket is tartalmaz, valójában a pusztításról és az újraépítésről szól. A cím szó szerint vehető, a szereplők ripityára törnek egy kredencet a színpadon, az előadás viszont ezen keresztül szimbolikusan is értelmezhető. De vajon mit lehet tenni, amikor már semmi sem marad? Az alkotók a közönséget hívják fel a színpadra, hogy együtt akár egy új világot teremtsünk. Egyebek közt erről szólt Pierre Meunier is:

– Ez egy többrétegű előadás, többféleképpen értelmezhető és több mondanivalója is lehet. Engem személy szerint leginkább a szolidaritás érdekel, amivel a mai világban eléggé rosszul állunk. Körülvesz bennünket a pusztítás. Az előadásban próbálkozást teszünk arra, hogy a semmiből valamit felépítsünk, és ehhez a publikum segítségét is kérjük. Ez akár úgy is érthető, hogy az emberiséget emeljük fel, alkossuk meg újra – hallottuk Pierre Meuniertől, aki egyébként Raphaël Cottinnal két különálló műhelymunkát is tartott a Desirén. 

Ugrai István, Katona Péter Dániel és Kovács Máté a Desirén (Fotó: Lukács Melinda)

A következő előadás a KDSZ-ben volt, itt a budapesti Átrium és a Mentőcsónak produkciójában a Holtverseny című monodrámát láthattuk. Az előadás kiindulópontját Totth Benedek azonos című sikerkönyve adta. A fiatalos lendület tehát folytatódott a Desirén, a produkciót Kovács Máté, fiatal színész rendezte, a szereplő pedig Katona Péter Dániel színészhallgató volt.

Az előadásról Ugrai Istvánt, az Átrium művészeti vezetőjét és a színpadi adaptáció egyik készítőjét kérdeztük:

– A cél az volt, hogy egy olyan előadást hozzunk létre, amely olyan fénytörésben mutat meg mai fiatalokat, amilyenben talán ritkán látjuk őket, ami nem feltétlenül a tanárok és a szülők szeme láttára történik meg. A regényt már 2014-ben, a megjelenése után elolvastam és számomra azért nagyon érdekes, mert egyes szám első személyben, mégis valamiféle távolságtartással mesél el egy megrázó történetet, amely ugyan részleteiben fiktív, de a szerző részéről egy olyan komplex képet ad egy úgymond láthatatlan világról, ami szerintem nagyon tanulságos, ugyanakkor ijesztő és ijesztően mai. Az elmúlt években egyre többször jutott eszembe a regény, egyre többet gondolkodtam rajta, és arra jutottam, hogy szinte adja magát a színpadi adaptálásra. Teljesen egyértelmű volt, hogy monodráma lesz belőle. Ennek ellenére komoly munka volt az átdolgozása, ezen hárman dolgoztunk Kovács Mátéval és Nyulassy Attilával. A legfontosabb visszaigazolást maga a szerző adta, aki megnézte az előadást és habár a regény legfeljebb egyharmada hangzik el benne, mégis azt mondta, hogy a magáénak érzi, sőt az is tetszett neki, ahogyan helyenként kipótoltunk egyes részeket. Ennek nagyon örültünk, mert amikor a szerző azt mondja, hogy a színpadi változat egyenértékű az írott alkotással, az óriási dicséret. Nem volt könnyű megtalálni a megfelelő színészt erre az előadásra, hiszen nem csak arról van szó, hogy valaki elmondja ezt a szöveget. Ez csak az alap, mert közben több más szereplőt is valamilyen formában megjelenít, ábrázol. Attól válik színházzá, hogy egy szemszögből több figurát láthatunk. Nem volt egyszerű meglelni azt, aki erre képes, de Katona Péter Dániel kiváló választás – tudtuk meg Ugrai Istvántól.

Kovács Máté elmondása szerint a könyvet Ugrai István ajánlotta neki:

– Beszéltünk erről a könyvről, ő adta nekem, hogy olvassam el, és ha tetszik, akkor rendezzek belőle egy előadást. Korábban nem ismertem ezt a regényt, miután pedig elolvastam, elkezdtünk dolgozni a szövegkönyvön. Ez megközelítőleg két hónap munka volt, azután pedig rátaláltunk Katona Péter Dánielre. Az előadás eléggé hű marad a könyvhöz, igyekeztünk nem eltérni tőle – hallottuk a rendezőtől.

Jelenet a Ripityára törve című előadásból (Fotó: Lukács Melinda)

Katona Péter Dániel számára kezdetben hatalmas feladat volt eljátszani a monodrámát:

– Most is az. Eleinte nagy volt bennem a rémület. Amikor elkezdtem az egyetemet, az osztályfőnökünk nagyon erősen abba az irányba terelt bennünket, hogy mire befejezzük az egyetemet, mindenkinek legyen egy monodrámája. Az, hogy nekem erre ily módon lehetőségem nyílt az Átriumon keresztül, egy hatalmas élmény. Nyilván rengeteg volt benne a nehézség, de nehézségek a többszereplős előadásoknál is akadnak. Itt viszont másfajta kihívásokkal kellett szembenézni. Ami az elejétől kezdve a legnagyobb feszültséget okozta a számomra, az a szöveg mennyisége. Nem is tudtam, hogyan fogom ezt megoldani, mert ennyi szöveget még sose kellett megtanulnom. Nagy nehezen sikerült. Emellett különböző akadályokba is ütköztem a saját testemmel kapcsolatban. Ez a regény sportolókról szól, én is sportoltam, és jól tudom, hogy a testet folyamatosan edzeni és forszírozni kell, akkor mind többet bír el. Itt is ez történt. Majdnem belebuktam az olvasópróbába, mert alig tudtam végigolvasni a szöveget. Összeakadt a nyelvem, kiszáradt a szám. Most pedig fejből mondom, egy sokkal izgatottabb állapotban. A testem fokozatosan hozzászokott ehhez a tempóhoz és azt érzem, hogy előadásról előadásra többet bír. A határaimat így feszegetem – mondta Katona Péter Dániel.