2021. december 2., csütörtök

„Akkor majd meglátjátok az Emberfiát, amint eljön a felhőkön, nagy hatalommal és dicsőséggel”

„Abban az időben Jézus ezt mondta tanítványainak: Azokban a napokban, amikor a gyötrelmek véget érnek, a nap elsötétedik, a hold nem ad világosságot, a csillagok lehullnak az égről, és a mindenséget összetartó erők megrendülnek. Akkor majd meglátjátok az Emberfiát, amint eljön a felhőkön, nagy hatalommal és dicsőséggel. Szétküldi angyalait, és összegyűjti választottait a világ négy tájáról, a föld szélétől az ég határáig. Vegyetek példát a fügefáról: Amikor már zöldellni kezd és levelet hajt, tudjátok, hogy közel van a nyár. Így ti is, amikor látjátok, hogy ezek mind bekövetkeznek, tudjátok meg, hogy közel van, már az ajtó előtt. Bizony mondom nektek, nem múlik el ez a nemzedék, míg mindezek be nem következnek. Ég és föld elmúlnak, de az én igéim soha el nem múlnak. Ám azt a napot vagy órát senki sem tudja, sem az ég angyalai, sem a Fiú, hanem egyedül az Atya.”
Mk 13,24-32

Krisztusban, Kedves Testvéreim!

A mai evangéliumban Jézus a második dicsőséges eljöveteléről beszél. Ez a téma mindig is aktuális volt a keresztények számára, és aktuális ma is, de kiváltképpen akkor, amikor már közeleg az ádvent. Szükséges, hogy felkészülve várjuk az Urat, és hogy ez a készülődés a mindennapjainkat is teljesen átszője. Jézus nem fenyegetni akar bennünket az Ő második eljövetelével, hanem éberen akarja tartani bennünk a vágyat a vele való találkozásra. Az utolsó ítéletkor, a világ végén, Krisztus dicsőségében jön el, hogy teljessé tegye a jó végérvényes győzelmét a rossz felett. Emlékezzünk vissza a búza és a konkoly példabeszédére. A konkoly együtt növekszik a búzával, és a gazda nem engedi, hogy a szolgák kitépjék a konkolyt, nehogy a búza is megsérüljön. Csak az aratáskor lesz szétválasztva a konkoly és a búza. A konkolyt elégetik, a búzát pedig a csűrbe gyűjtik.

A jó szét lesz választva a rossztól. Ez lesz a végső ítélet, amikor a dicsőséges Krisztus, aki az idők végén jön ítélni élőket és holtakat, feltárja a szívek titkos állapotát, és megfizet kinek-kinek tettei szerint, aszerint, hogy jót vagy rosszat tett-e, aszerint, hogy együtt működött-e vagy sem az isteni kegyelemmel, aszerint, hogy volt-e bátorsága megvallani őt az emberek előtt vagy sem. Az utolsó ítélet az Isten igazságosságának, szentségének és nagyságának az ünnepe lesz. Ott majd kitűnik, hogy mit tett az Isten az emberért, és hogy mennyi kegyelemben részesítette az embert a keresztségtől az utolsó leheletig. Tehát nem mindegy az, hogy most hogyan élünk. Együtt működünk-e az isteni kegyelemmel vagy nem. A jót tesszük-e vagy a gonoszságot?

Az utolsó ítéletkor látni fogjuk azt, hogy mennyi az a jó, amit tényleg jó szándékkal, minden számítgatás nélkül, Istenért végeztünk, s mennyi volt az a dolog, amit a saját dicsőségünkre, másokat kihasználva, számítgatással tettünk. Az utolsó ítéleten Krisztus nemcsak szívünk-lelkünk titkait tárja fel, hanem rámutat arra a nagy szociális feladatra, amit földi életünkben kellett volna teljesítenünk, az éhezők, a szomjazók, a ruhátlanok, a betegek a szegények felkarolását. Éppen ma van a szegények világnapja. Ferenc pápa a szegények világnapján felszólít bennünket, hogy „szükségünk van rá, hogy teljes meggyőződésünkkel csatlakozzunk az Úr felhívásához: „Térjetek meg és higgyetek az üdvösség jóhírében.” (Mk 1,15). Ez a megtérés mindenekelőtt azt jelenti, hogy megnyitjuk a szívünket, hogy felismerjük a szegénység sokféle megnyilvánulását, és Isten országáról olyan életstílusunkkal tanúskodunk, amely következetes az általunk megvallott hittel. Jézust követni annyit jelent, hogy válaszolunk a javakban való osztozás kihívására. Jézus tanítványává válni magába foglalja azt a választást, hogy nem halmozunk fel kincseket a földön, amelyek csak látszólag adnak biztonságot, valójában törékenyek és mulandók. Meg kell szabadulnunk minden köteléktől, amely megakadályozza, hogy eljussunk a valódi boldogságra, hogy felismerjük azt, ami tartós, amit senki és semmi nem pusztíthat el.”

Krisztusban, Kedves Testvéreim!
Ébredjünk tehát tudatára annak, hogy Isten mit kíván tőlünk. Isten akarja, hogy könyörüljünk a szükséget szenvedőkön, a rászorulókon, a testi és lelki nincsteleneken. Krisztus Urunk ezért azonosította magát velük, s tette az üdvösség elnyerésének függvényévé azt, hogy általuk és bennük szolgálatára voltunk-e Neki vagy sem. A keresztény életünk, nem a saját kényelmünkről szól, hanem a másokért vállalt áldozatról: a férj a feleségért, feleség a férjért, szülők a gyermekeikért, orvos a betegekért, pedagógus a tanulókért. Mindannyiunknak az igazságon és szereteten alapuló társadalom építésén kell fáradoznunk az evangélium megélésével, nemcsak önmagunkért, hanem embertársainkért, különösen pedig a szenvedőkért, a szegényekért, az elnyomottakért. „Amit e legkisebb testvéreim közül eggyel is tettetek, velem tettétek”(Mt 25,40) – állítja majd Jézus az utolsó ítéleten. De amit csak magunkért tettünk, azt hát magunkért tettük, és ezzel vége, és amit embertársainkért tettünk, azt igazából Krisztusért tettük, aki azonosította magát a legkisebbekkel, és így az örök élet magját hintettük el. Tekintsünk tehát úgy a szegényekre, a kitaszítottakra, elhagyottakra, a rászorulókra, mint Krisztusra. Az Ő arcát keressük bennük, az Ő akaratát tegyük meg velük, mert ha így cselekszünk, biztosan nem lesz szégyenkezni valónk az utolsó napon, hanem öröm és hála lesz a szívünkben.
Ámen.