2024. április 27., szombat

A vezérférfiak szerepéről veszélyes tájakon

Zrínyi Károly, Csáktornya monográfusa (1.)

Zrínyi Károly a muraközi magyar oktatás mélységesen elkötelezett alakja, és a táj irodalmának kiváló képviselője az 1890-es évektől kezdődően Margitai József, Gönczi Ferenc és Bellosics Bálint társaságában csaknem három évtizeden át meghatározó alakja volt Muraköz történetének és közéletének: tanárként nemzedékeket nevelt a magyar irodalom és történelem ismereteire, a Muraköz című lap munkatársaként pedig közíróként a vidék társadalmi, politikai és történeti kérdéseinek elemző-értékelője volt. Életéről mégis oly keveset tudunk, mintha a történelmi Zrínyi név viselője a közélet terén szándékosan maradt volna a háttérben, beszéljenek helyette a megalkotott művek, a publicisztikai írások, az értekezések, de mindenek előtt az 1905-ben megjelentetett Csáktornya monográfiája című, kiváló munkája.

Még Zágorec-Csuka Judit, az oly hangzatos A Zrínyiek nyomában (2003) című tanulmányában mindösszesen annyit jegyzett föl: „Híres személyiségnek számított Csáktornya közéletében Zrínyi Károly, elemi képezdei tanár, aki a Csáktornya monográfiának is szerzője”.[1] Így tehát amíg szelleme immár másfél évszázada fényt ad a Mura és a Dráva szögleteként emlegetett magyar vidéknek, addig alakját, életének alakulását, legfőképpen pedig 1918 utáni, időskori éveit sűrű homály fedi. Neve először a csáktornyai polgári fiú-iskola 1888. évi értesítőjének A tanári testület működése című fejezetében fordul elő, amikor Pálya Mihály igazgató a földrajzot, a történelmet és az alkotmánytant előadó Zrínyi Károly segéd-tanító, „polg. iskolára képesített tanító” munkába lépését bejelentette.[2] Az 1895. esztendőre azután némileg módosult az általa előadott tantárgyak szerkezete, mert Zrínyi Károly tanári működése nyolcadik esztendejében a magyar nyelvet, a történelmet és az éneket tanította.[3] A tanári elhivatottságról vallott nézeteit 1898-ban két pályatársa – a 42 éve oktató Mura-Szent-Márton-i Majhen Ferenc, és a 25 éves tanári pályájára visszatekintő csáktornyai Margitai József – méltatásakor így foglalta össze: „csak két dolog van, mely a tanítói hivatást magasra emeli, s bizonyos ideálizmust kölcsönöz neki; az egyik a tudat, hogy az emberiségnek s a Hazának teszünk vele szolgálatot, s másrészt, ha a közönség, a tanítványok részéről azzal a méltánylással és elismeréssel találkozunk, mely felejteti a fáradalmat s keserűségeket, és kitartást önt a küzdő munkájába, hogy föladatának ezentúl is minél eredményesebben megfelelhessen”.[4] A magyar forradalom és szabadságharc 50. évfordulóján a muraközi tanítói járáskör alsó-domborúi közgyűlésén elmondott ünnepi beszédében pedig fönséges és magasztos küldetésnek nevezte a tanítói hivatást, s a dicsőséges forradalomra emlékezve kiemelte: „A Hazának 50 év előtti fényes korszakából felénk sugárzó szellem melege bennetek is erősíteni fogja az elhatározást, hogy Ti is éljetek a Hazáért. Titeket is buzdítani fog ama vágyatok megvalósításában, hogy éljen is viruljon, hogy boldoguljon a szép Magyarország!”[5]

Csaknem két évtizedes tanári működése után 1907. október 22-én a közoktatási miniszter 114292. sz. a. „magas rendeletével” Zrínyi Károlyt a csáktornyai magy. kir. állami tanítóképző-intézet igazgatójává nevezte ki. Az iskola 1908. évi értesítője Az iskolai év történeteIgazgatóváltás című fejezetében részletesen beszámolt az ünnepi eseményéről. Margitai József 1879-ben, az intézet megalakulásakor került tanárként a katedrára, igazgatóként pedig 1890. októberétől vezette a csáktornyai tanítóképzőt. „Margitai József mindkét minőségében mindenkor lelkiismeretesen töltötte be fontos hivatását” – méltatta pályáját az iskolai értesítő, majd hozzátette, a Miniszter úr kitüntető meleg szavakkal nyilvánította elismerését és köszönetet mondott „hasznos, buzgó és eredményeiben áldásos tevékenységért, melyet egy emberöltőn keresztül a hazai tanítóképzés messze kiható és nagy horderejű ügyének szolgálatában hivatásérzettel és ügyszeretettel kifejtett”. Margitai ugyan elköszönt a katedrától, de tanügyi tapasztalatait immár a Julián-egyesület iskolai felügyelőjeként továbbra is a magyar tanügy szolgálatában gyarapította. Zrínyi Károly igazgatót Ruzsicska Kálmán tanfelügyelő 1907. november 15-én iktatta be hivatalába. Az új igazgató a tanártársaihoz és a növendékekhez intézett beszédében kiemelte az internátus jelentőségét, elmondta: „A családias nevelést akarja meghonosítani az intézetben: ezzel minden egyes növendék szívéhez akar hozzáférni, hogy így a növendékek között a közszellem megjavításával őket a közpályára, a tanügy s a haza érdekében előkészítse.”[6] A Muraköz hetilap 1907. november 24-ei számában jelentette be: „Margitai József távozó igazgató helyébe Zrínyi Károly lépett.”[7] Egy héttel később Fáklyásmenet Zrínyi Károly tiszteletére címmel a lap az igazgatói beavatást követő ünnepségről is beszámolt.[8]

(Folytatjuk)

[1]             Zágorec-Csuka Judit: A Zrínyiek nyomában; Pilisvörösvár – Muravidék Baráti Kör Kulturális Egyesület, 2003. 31. p.

[2]             A csáktornyai államilag segélyezett községi nyilvános polgári fiú-iskola tizenhatodik értesítője az 1887–88. isk. évről. Szerkeszté Pálya Mihály igazgató; Nagy-Kanizsa–Csáktornya – Nyomatott Fischel Fülöp nyomdájában, 1888. 12. p.

[3]             A csáktornyai államilag segélyezett községi nyilvános polgári fiú-iskola értesítője az 1894–95. iskolai évről. Szerkeszté Pálya Mihály igazgató; Csáktornyán – Nyomatott Fischel Fülöp nyomdájában, 1895. 12. p.

[4]             Z. K.: Tanítói jubileumok; Muraköz, 1898. június 26. 1–2. p.

[5]             Emlékbeszéd. Mondotta a muraközi tanítói járáskör alsó-domborúi közgyűlésén 1898. június 2-án Zrínyi Károly képezdei tanár II.; Muraköz, 1898. június 19. 2. p.

[6]              A csáktornyai magy. kir. állami tanítóképző-intézet értesítője 1907–1908. Szerkesztette Zrínyi Károly igazgató; Csáktornya – Fischel Fülöp (Strausz Sándor) könyvnyomdája, é. n. (1908) 4. p.

[7]             A képezdei igazgató beiktatása; Muraköz, 1907. november 24. 2. p.

[8]             Fáklyásmenet Zrínyi Károly tiszteletére; Muraköz, 1907. december 1. 3. p.