A politikai változást sürgető egyetemisták ma a Slavija téren tartják Te és én, Slavija, mert az egyetemisták győznek elnevezésű megmozdulásukat. Az ország különböző részeiből szervezetten érkeztek...
Belföld
Szerbia Kínához fűződő viszonyát illetően, ha az Európai Uniónak van „vörös vonala”, akkor Aleksandar Vučić már közel járhat hozzá – írja a Bloomberg. A lap ugyanakkor úgy véli, hogy az EU más geop...
A szerbiai egyetemisták ma, szombaton újabb nagyszabású belgrádi megmozdulásra készülnek, amelynek központi helyszíne a Slavija körforgalom lesz. A szervezők több ezer résztvevőt várnak Szerbia kül...
Szeptember és november között esedékesek a választások Szerbiában – mondta Aleksandar Vučić államfő a Szerbiai RTV csütörtök esti műsorában. Ugyanitt bejelentette azt is, hogy a következő három hón...
Marta Kos uniós bővítési biztos üdvözölte tegnap a négy választási törvény parlamenti elfogadását, amelyek eleget tesznek a Demokratikus Intézmények és Emberi Jogok Hivatala (ODIHR) ajánlásainak. Ü...
A blokádban levő egyetemi hallgatók szombaton tömeges tüntetésre készülnek. A polgárok fővárosba érkezése körül is megkezdődött a szerveződés.

