A nagykikindai önkormányzat a napokban jelentette meg pályázatát a város területén működő mikro-, kis- és középvállalkozások támogatására. A célra 3 millió dinárt különítettek el a költségvetésből.
Nagykikinda
Mezőgazdasági lakossági fórumot tartanak holnap 10 órakor a tordai művelődési otthon kistermében a Vajdasági Magyar Szövetség és a Vajdasági Agráregyesületek Szövetségének szervezésében. A termelőket Tóbiás József, a VMSZ köztársasági parlamenti képviselője és Tóth Zoltán, a tartományi mezőgazdasági titkárság titkárhelyettese tájékoztatja az ágazat aktualitásairól.
Hogy megakadályozzák a Nagykikinda községhez tartozó Homokréven (Mokrinban) az illegális hulladéklerakó újbóli kialakítását és bővítését, 6 térfigyelő kamerát helyeztek el a szóban forgó területen....
Nagy siker övezte a Magyar menyegző című mozifilmet Nagykikindán. Teljesen megtelt nézővel az Egység Művelődési Egyesület színházterme a hétfő esti vetítésen.
A kisoroszi magyarság ma a katolikus temetőben Kőrösi Szabó János honvéd százados sírjánál gyűlt össze, hogy alkalmi műsorral és koszorúzással emlékezzen meg az 1848/1849-es szabadságharc és forrad...
Mezőgazdasági lakossági fórumot tartanak ma 19 órakor a szajáni művelődési ház előcsarnokában (Nagy utca 96.) a Vajdasági Magyar Szövetség és Vajdasági Agráregyesületek Szövetségének szervezésében.

