2021. december 5., vasárnap

Megható történetek

A Bambi és a Guli című produkciót is megtekinthettük a szabadkai Nemzetközi Gyermekszínházi Fesztiválon

A harmadik nappal tulajdonképpen a Nemzetközi Gyermekszínházi Fesztivál feléhez értünk. Ezen a napon először a Jadran színpadán a Kragujevaci Gyermekszínház Bambi című produkcióját tekinthettük meg, amelyet Felix Salten nagysikerű műve alapján Jakub Maksimov rendezett. A mindenki számára ismert történetben ugyebár Bambi felnövését kísérhetjük nyomon, amely boldog és szomorú perceket is tartogat. Bambi anyukáját gonosz és kegyetlen vadászok ölik meg, viszont az őzgida barátokra is szert tesz, egyebek közt egy nyuszi személyében.

Jelenet a Bambi című előadásból (Fotó: Lukács Melinda)

A Bambi a felnövésről szól, de a környezetvédelemre, az állatok megóvására, az értelmetlen fakivágásra is rávilágít. Nem hiába szeretik ezt a megható mesét gyerekek és felnőttek egyaránt, ráadásul az őz több európai nép folklórjában is fontos szereplőnek számít. A kragujevaciak előadása, a kedves kis bábokkal, magával ragadta a közönséget. Némely jelenetekben árnyszínházat is láthattunk, de fontos szerep jutott a zenének, a hangoknak is, amelyet élőben hallhattunk, ezekhez pedig fafúvósokat és fának álcázott ütőhangszereket használtak a fellépők.

Izraeli résztvevők a fesztiválon (Fotó: Lukács Melinda)

A következő versenyelőadás a Guli című izraeli produkció volt, amelynek a szerzői Efrat Hadany és Pablo Ariel. Az előadás nagyon kevés szöveggel készült, az élőszereplős, a báb- és az árnyjáték kombinációjával, némiképp a televíziós esti meséket megidézve. A történetben megismerjük Gulit, akit a mamája a nagyapjára bízz, mert sürgősen el kell mennie valahova. A kisfiú kezdetben igencsak próbára teszi őrzője türelmét, a nagypapa azonban jól tudja mire van szüksége Gulinak: önfeledt játékra és sok-sok kalandra. Ez a kis történet az idősebbekre is hatással lehet, mert arra is rávilágít, hogy mennyire értékesek azok a pillanatok, amelyeket gyerekként a nagyszüleinkkel tölthetünk. A Guli a fesztivál úgymond várva várt előadásának számított, tavaly is műsoron volt, de akkor a pandémia miatt csupán felvételről tekinthette meg a közönség. Ez a mostani játszás így arra is kiváló példa volt, hogy összehasonlítást tegyünk. Megtapasztalhattuk, hogy mennyiben más egy előadást nem csak felvételről látni. Bebizonyosodott az, amit a színházi alkotók is hangoztatnak, hogy csak az élőben előadott produkció nyújt igazi színházi élményt.