2024. április 26., péntek

A mákvirág esete az orchideával

Nyugi, nyugi – csitította hevesen kalimpáló szívét, miközben a taxiban csomagjai között szorongott, útban hazafelé a repülőtérről. Mi történhetne? Vár rá a barátja, aki félévi kényszerű – kiküldetésben eltöltött – távolléte alatt, a lakását rendben tartotta, szellőztette, ürítette a postaládát, ügyelt vízre-gázra-villanyra. Ja, és nem utolsósorban, gondoskodott a virágairól. Az ő gyönyörű orchidea gyűjteményéről! Itt gondolatban egy kis szünetet tartott, mivel egészen elérzékenyült. Legutóbbi szerzeménye jutott ugyanis az eszébe, az a csodálatos orchidea, melyet kinyílva még sohasem látott. Pedig egy vagyonba került, pontosabban félhavi fizetését adta érte.

A barátja is tudta, milyen türelmetlenül várja, hogy kinyíljon. Kiszámította, épp a hazaérkezése előtt pár nappal bont majd szirmot a különleges virág. A barátja minden bizonnyal nagyon odafigyel, hiszen nyomatékosan fel is hívta rá a figyelmét, nehogy valami baja történjen a nemes növénynek.

Most gondolatai a férfira terelődtek. Hát igen. Majdnem szakítottak. Mármint a férfi szándéka szerint. De ő megmondta, semmiképpen nem ereszti el, nem hagyja, hogy elmenjen, megoldják a problémáikat, ő nagyon szereti, ragaszkodik hozzá. Azért csak nem lehet sutba dobni kétévi együttlétet! Az már, főként a mai világban, igencsak tartós kapcsolatnak számít. Megígérte a férfinak, ha megcsalja, elhagyja más nőért, ő utánamegy, akár a világ végére is, és kicsinálja. Egzisztenciálisan, vagy másként, de revánsot vesz. A férfit vagy sikerült megijesztenie, vagy csak belátta, korábban nagyon is jól megvoltak ők ketten, kár lenne felrúgni egy ilyen kapcsolatot. Inkább a rendbetételén fáradozzanak, hátha megéri.

Miután mindent tisztáztak, akkor jött váratlanul ez a külföldi tanulmányút. Ő nyugodt szívvel ment el, úgy érezte, mindent rendezett állapotban hagy itthon, beleértve a magánéletét is.

Úgy elkalandoztak a gondolatai, szinte észre se vette, hogy időközben hazaértek. A lakásajtót nem tudta kinyitni, mert a zárban belülről már volt egy kulcs. Ezek szerint a barátja mégiscsak időben elszabadult a munkahelyéről, és itt várja őt. Kopogására a férfi örömteli arccal nyitott ajtót. Átölelték egymást, bár érzése szerint az ölelés inkább barátinak tűnt, mintsem olyannak, amilyent egy féléve nem látott szeretőtől az ember lánya elvár.

A férfi készségesen elvette a csomagjait és bevitte a nappaliba. Alig rogyott azonban le a kanapéra, azonnal észrevette, hogy a bőrt borító, féltve őrzött, hófehér birkaszőrön tenyérnyi barna folt éktelenkedik. A férfi mintha csak leste volna, milyen reakciót váltanak ki belőle a látottak, sietve kezdett magyarázkodni: ez egy hete történt. Itt ücsörögtem, leveleiddel a kezemben ábrándoztam, amikor egy mozdulatomtól az asztalon lévő fényképed felborult, és a tartó nekiesett a kávéscsészének. Ideloccsant a tartalma. Nagyon sajnálom, egészen odavoltam, majd igyekezlek kárpótolni a tönkrement szőrméért.

Szíve szerint tett volna egy keresetlen megjegyzést, de inkább hagyta, hiszen még csak most melegednek újra össze. Legalábbis ő ezt szeretné, és e cél megvalósításáért neki semmi se drága. Felállt, kiment a konyhába, hogy teát főzzön. A poharak közül elő akarta venni két kedvenc csészéjét, melyek mintha csak egyenesen nekik lettek volna kitalálva. A csészék pereme alatt ugyanis a felirat így szólt: „tee for you”. És ebből kettő volt. Eddig. A másik csészét most sehol sem találta. A férfi ott toporgott mellette, hogy kéznél legyen az elszámoltatáskor. Hát azt ne keresd, eltört – mondta. Mármint a másik. Igazán nem tehetek róla, de amikor odatettem a csap alá, hogy elmosogassam, olyan erővel zúdult rá a vízsugár, hogy – lévén leheletvékony porcelánból – azonnal felborult, és három darabra tört. Kidobtam, megragasztani már úgysem lehetett volna. Akkor ő belenézett a szemétkosárba, és tényleg, meglátta ott a cserepeket. Legkedvesebb porcelánja cserepeit. Sírni lett volna kedve, de nem tette. Igyekezett jó képet vágni, de azt azért nem tudta megállni, hogy meg ne jegyezze: a szemetet levihetted volna, a kedvenc csokoládés kekszem üres dobozát is itt látom még. A férfi további szabadkozását már meg se várta, hiszen hátra volt még a legnagyobb élmény, a hazaérkezés legnagyobb öröme, értelme, vágyai netovábbja, a virágzó orchidea látványa. Sietett ki a beüvegezett verandára, ahol igazi trópusi körülmények között éltek, növekedtek és szaporodtak, főként virágoztak az ő kis szépségei. Gyereke nem volt még, a virágait szerette hát úgy, mint más a csemetéit. Pillantása azonnal a legszebbet, a legkülönlegesebbet kereste, a többi hétköznapi pozsgás levelű, trópusi élősködő között. Mert hiszen azok az orchideák, az ő számára azonban mégis a legnemesebbek, a földkerekség legszebb növényei. Nem is lett volna botanikus, ha nem így érez!

Megrökönyödött, mert sehol sem látta. Tudta, hogy mit keres, hiszen interneten ezerszer látta már, le tudta volna rajzolni a pillangót formázó hófehér gyönyörűségeket. Ez nem lehet, sehol nem látja. A közben odaérkező férfihoz fordult: hová rejtetted a legszebbet, azt a hófehéret, amit még nem is láttam kinyílva? Ja, azt a fehéret? Hát ezzel akartam kezdeni, tudom, milyen kényes vagy a virágjaidra. Hát én gondoskodtam róluk, amennyire csak tudtam, talán még túlzásba is vittem a serénykedést. Tíz napja hozott virágot, majdnem egyszerre ötöt, egész jól nézett ki, de pórul jártam vele. Éppen locsoltam a második sorban lévőket, amikor a zakóm ujja beleakadt abba a fránya, össze-vissza tekergőző szárába, és az egész cserép lecsusszant a földre. Persze össze is tört. Egyébként én is majdnem átestem rajta, de szerencsére csak rátapostam. A virág teljesen szétkenődött, a levele rongyosra tépődött, a töve is szétesett, úgyhogy kidobtam. Majd veszünk helyette másikat.

És akkor elszállt az agya. Ha a férfi reflexszerűen nem emeli arca elé a karját, az ütése elérte volna. Talán a szemét is kiveri, vagy két marokkal esik a hajának. Így azonban csak ráüvöltött: takarodj innen, és ne kerülj többet a szemem elé! 

A férfi arcán érzelem nem látszott, amikor szótlanul, hátára kanyarítva kabátját, behúzta maga mögött az ajtót.

Nagy lendülettel indult lefelé, a lépcsőfordulóban azonban megállt. Sunyin elmosolyodott, azután már kettesével vette a lépcsőfokokat. Az utcán taxit fogott, bemondta a címet. Nem a sajátját, az új barátnőét.

A címre megérkezvén, becsöngetett a lakásba. Az ajtót szélesre táró csinos, fiatal nőnek csak annyit mondott: nem megmondtam? Minden bejött, minden oké! És miközben elégedetten, lusta léptekkel áthaladt a nappalin, cinkos pillantás kíséretében rápaskolt egyet a hófehér habként pompázó orchidea sértetlen cserepére...