2024. április 26., péntek

Köves-túra a Duna mellett

Idén ünnepelte 70. születésnapját az újvidékiek közkedvelt üdülőtelepe

Az íráshoz képgaléria is kapcsolódik

A Kövesről könyvet kellene írni – mondja nekem Piszár József, aki elvállalta az idegenvezetést a Duna mellett elterülő közkedvelt újvidéki nyaralótelepen. A tiszteletreméltó idős urat kisebb keresgélés után a háza előtt vesszük fel. Miután helyet foglalt a kocsiban, hajtunk végig utakon, kereszteződéseken, körforgalmakon, a Telep városrészen keresztül a töltésig, hogy azon átkelve odaérjünk a Kövesbe. Utazás közben Józsefnek elmondom, nem igazán van nekem sok közöm ehhez a helyhez. Párszor voltam barátoknál, ittunk-ettünk. Nem hazudok, ha azt mondom az idén 70. születésnapját ünneplő nyaralótelep kívül maradt az életteremen. Miközben a nyári melegben közeledünk célunk felé, ő elmeséli nekem, mit is illene tudnom arról a nevezetes Duna menti árterületi részről, ahová előszeretettel járnak ki az újvidékiek.

MIKOR BEJÖN A DUNA
– A Köves története az 1940-es évek vége felé kezdődött. Horgászok, halászok jártak ide ki szabad idejükben hűsölni, pecázni, vagy hogy elmeneküljenek a városi zajtól. Sokan közülük a Forum és Petar Drapšin vállalatok dolgozói voltak. 1951-ben hivatalosan megalakul a Köves (Kamenjar) Sporthorgász-egyesület, majd halászkunyhók épültek, amiket lassan kiszorítanak a víkendházak. Az 1980-as évektől kezdve az egyesület megkapta a telket az önkormányzattól és már hivatalosan is lehetett építkezni. Persze, itt nagyon sok minden megváltozott már azóta –mondja József.
Valóban új idők szele jár az újvidéki Kövesben. A szerény halásztelep már a múlté. Ahogy betoppanunk, néhány ott található palota láttán sokkal inkább jut eszünkbe, hogy a felső tízezer negyedébe csöppentünk. Kacsalábon forgó paloták, gomba alakú házak, magán teniszpálya, több emeletes épületek, sok emeletes panzió is található a Duna menti ártéri részen. Sok háborús nyerészkedő is építkezett itt – ahogyan azt egymás között mondják Újvidéken. A mi első utunk viszont a nyaralótelep sűrűjébe vezetett, ahol közvetlenebb a hangulat, szűkebbek az utcák, kisebbek a házak. Itt várt bennünket Mendrei Heléna, a Fórum egykori dolgozója, aki kerek negyven éve döntötte el férjével, hogy nyaralót vesz a Kövesben. Elmondása szerint akkoriban nem volt még itt áram, víz, mindent gázzal oldottak meg az emberek, otthonról hoztak vizet. A Duna-vizet persze nem kellett hozni, az jött magától is mikor áradás volt, ezzel sok bosszúságot okozva az itt lakóknak.

– Tisztában vagyunk vele, hogy mikor magas a vízállás, akkor kapunk mi is vizet, elvégre mi jöttünk be a Duna medrébe. Az áradások miatt az a célravezető, ha a ház berendezése szétszerelhető és mozdítható. Mikor tudjuk, hogy jön az áradás, elpakolunk. Akkor azt mondjuk a Dunának, hogy tessék bejönni. Persze sok kellemetlenséggel jár ez, mert jön az iszap, a piszok is a vízzel együtt. Amit a Duna hoz magával ilyenkor, az szörnyű. Ki kell várni, hogy a Duna elmenjen, akkor mossuk a házat kívül belül, fertőtlenítjük, várjuk, hogy felszáradjon az iszap, hogy rendbe jöjjön a környezet. Mikor a Duna visszahúzódik, úgy néz ki itt minden, mintha a Holdon lennél. Minden szürke, mert az iszap mindenfelé lerakódik, aztán várjuk az első nagy esőt, hogy lemossa a sarat az ágakról – mondta el Heléna.
KÖZÖSSÉG ÉS TERMÉSZET
Sok minden megváltozott az elmúlt években. Ahogyan beszélik az emberek, a kisemberek, köztük sok magyar nemzetiségű, elmentek a Kövesből. Helyettük jöttek a  mélyzsebűek. Heléna szerint annak idején kifejezetten jó szomszédi viszonyok voltak lent. A kövesi közösségi élet is egy ok volt, amiért az emberek szerettek lejárni. Mikor valaki babot főzött, fánkot vagy palacsintát sütött, akkor mindenki evett belőle.

– Manapság ez nincs már így, az emberek sokkal jobban elzárkóznak. Az új tulajdonosok közül keveset érdekel a közösségi élet. Pedig meg kell tanulni, hogy a dolgok nem csak úgy vannak, hanem ezeket meg is kell csinálnia valakiknek, nem pedig arra várni, hogy valaki majd elintézi – mondta el Heléna búcsúzóul, aki egyébként szervezője is volt az idei Köves napjának.
Elindultunk következő vendéglátónkhoz a sok kis utca útvesztőjében, de még előtte megálltunk egy hatalmas víkendház előtt. A kerítés talán két méter magas is lehetett. A tulajdonos építkezési stílusa inkább arra utalt, ő elszeretne különülni a közösségtől, mintsem részévé válni. Amint azt József elmondta, a kijárási tilalom idején a tulajdonos bérbe adta a házat, ahol hatalmas bulik voltak. A rendőrség persze egy idő után véget vetett a féktelen zajnak és csendháborításnak.
Piszár József jelenleg a legidősebb kövesi. A néhány hete zajló 70 éves Köves-születésnapon ő üdvözölte a vendégeket. A kövesi élet szervezéséből, amit a civil szervezet elvén működő kövesi közgyűlés végez, ő is kiveszi a részét.
– Mindig elhívtak szaktanácsot adni, kikérték a véleményem. Jól ismerem a Kövest, mert sokat vagyok lent, ismerem az itt élők és tulajdonosok jelentős részét. Legalább felével személyes kapcsolatom is van. Itt lent egyébként olyan 450 körüli a parcellák száma, ebből 400 a nyaralóház, 57 a lakókocsisok száma. Ami a lenti élet megszervezését illeti, az itteniek kezdeményezésére lett bevezetve a víz, gáz, áram annak idején, nemrégiben az internet. A városra nem lehet támaszkodni, ők tarják a markukat, mikor adózni kell. Amit tudunk, azt az önkéntes hozzájárulásokból intézzük el. Ennek összege 4000 dinár, nem kötelező kifizetni, ezért az okosabb ki sem fizeti. Elvégre a szolgáltatásokból ő is részesedik. A pénzből oldjuk meg a permetezést, kaszálást, égőcseréket, megszervezzük a szemételvitelt – mesélte József.

A Kövesben élők szerint a nyaralótelep legnagyobb előnye, hogy közel van a városhoz, a természet közelsége pedig karnyújtásnyira van. Így van ezzel Csáki S. Piroska is, mára nyugdíjas akadémikus, egyetemi tanár, a magyar kultúra lovagja, aki az utóbbi időben szenvedélyesen hódol a selyemfestészetnek is az árnyas Duna-parti lombok alatt.
– Most is azért szöktem meg a várostól, hogy itt kint legyek, a hűvösön, a szabadban jobban alkotok, többet mozgok, ha elmegyek sétálni, előbb-utóbb ismerősbe botlok – mondta Piroska.
Az újvidéki Magyar Tanszék közkedvelt tanára férjével együtt még az 1965-ös nagy árvíz után egy évvel később kötelezte el magát a Köves mellett.
– Akkoriban múlt egyéves a lányunk és egy nagyon pici lakásban laktunk, nem volt ideális a gyereknevelésre. Kijöttünk ide és a lányunk rögtön magára talált a természetben és elkezdett játszani a homokban. Akkor rájöttünk, nekünk is ilyen hely kell, ahol a gyerek, ha megbotlik és elesik, nem lesz semmi baja, nem kell rászólni, ha piszkos a ruhája vagy a keze. Aztán a férjem és a barátai felépítették ezt a házat és a nyarakat itt töltöttük. Sokat barátkoztak a felnőttek és a gyerekek is. Nem volt itt soha gond a különböző nemzetiségek között. Sok magyar itt tanult meg szerbül, a szerbek közül pedig jó páran megtanultak itt magyarul – mesélte Piroska.
HEJJ HALÁSZOK, HORGÁSZOK
A nyugalmazott tanárnő kivezetett minket a Duna partra. Séta közben ráakadtunk a régi Köves emlékére, igaz, mára csak nyomokban őrzi az egykori halásztelep hangulatát. A régi kunyhók helyét átvették a víkendházak. Piroska elmesélte, amit ő maga Pali bácsitól hallott, aki segített a férjének a házuk építkezésében annakidején:
– A Kövest tudomásom szerint halászok alapították, ők jártak ide le először. A hétvégén közös főzéseket szerveztek, összeadták a bográcsba, ki mit fogott és közösen megették, szórakoztak, folyt a közösségi élet. A halászkunyhóikat félkörbe építették ott, ahol végülis ma a Kövesnek az a része van, amit sokan központi résznek hívnak. A kunyhók helyét az első víkendházak vették át, amelyek közül 3–4 még ma is áll, a többit átépítették palotává – mondta a tanárnő.

Egyre kevesebben vannak manapság horgászok és halászok a Kövesben, sokkal több, aki üdülőtelepként tekint rá. Utunk utolsó állomásaként felkerestünk egy olyan házaspárt, akik horgásznak, és emellett néhány éve életvitel szerűen élnek lent.

Horváth Tibor jelenleg nyugdíjas, azt megelőzően az újvidéki Mozaik televízió igazgatója volt. Ő maga 1970-es évek második felében kapcsolódott be a pecázásba.
– Egy nagyon jó horgászcsapat volt itt akkoriban, és én megszerettem ezt a sportot és a Kövest. Pár évvel később vettünk itt telket, később egy víkendházat. Jártam horgászversenyekre, a Köves csapata pedig nagyon jó eredményeket ért el, volt vajdasági és szerbiai bajnok is. A Köves napja soha nem múlt el horgászverseny nélkül, az 1990-es évek derekától már ezek jóval szerényebbek. A belcsényi Karas  testvéregyesületet mindig meghívtuk az ünnepségre. Mentünk fel csónakkal Belcsénybe, aztán ők jöttek le. Voltak itt nemzetközi versenyek is Pécs közreműködésével. Sajnos mindez az elmúlt 15–20 évben szertefoszlott, jó lenne felfrissíteni – mondta Tibor.
A kövesiek azt vallják, ha sokan el is költöztek, azért a társaság többnyire mindig jó volt a Duna melletti üdülőtelepen.
– Sokat dolgoztunk itt a 80-as évek végén, azért, hogy a mai formáját nyerje el az üdülő. Ki kellett vágni fákat, átalakítások voltak. Persze áram nélkül is érdekes volt itt élni, volt egy varázsa. Akkumulátorokat használtak az emberek és arról ment a világítás, a rádió. Volt itt egy bácsi, mindig attól vettük a 12 voltos neonokat mikor kiégtek – mondta Tibor.

Manapság már könnyebb a Kövesben élni, mint 30 éve, de azért kihívások még mindig akadnak. Az ott élők és üdülők elmondása szerint sokaknak gondot jelent, hogy a közelbe nem jön városi busz, nincs már üzlet és az egykori vendéglő is bezárt. Ennek ellenére mind azt vallják, legalább tíz évvel meghosszabbítják életüket az újvidéki üdülőtelepnek köszönhetően.