2024. április 26., péntek

Napszámosokkal a buszon

1999-ben, amikor országszerte bombák potyogtak az égből, megteltek a napszámosokat szállító autóbuszok. A tanítás szünetelt, és az általános iskolák felső tagozatos diákjai, valamint a középiskolások szüleik, ismerőseik mellett felszálltak a buszokra, és a hatalmas cukorrépaföldek felé vették az irányt. A munkavezető csak a negyedik megállónál szállt fel a buszra, és ahogy meglátta a fiatalok seregét, feldühödött és többeket leküldött a járműről, mondván, neki rendes munkásokra van szüksége. Megbújtam anyám mellett, így a buszon maradhattam, utána pedig a többiekkel együtt én is beálltam a sorba. A nap már magasan járt az égen, amikor a város felől meghallottuk a légiriadót jelző hangot, majd hamarosan repülőgépek zúgása ütötte meg a fülünket, és valahol a távolban füstfelhők emelkedtek az ég felé. A napszámosok felemelték fejüket, és érdeklődve a füst irányába néztek. „Nem nézelődünk! Vissza a sorokba!” – szólt a munkavezető, és mindenki visszatért a munkához, hogy azután a hazafelé vezető úton beszéljék meg egymással a látottakat.

*

(Ótos András illusztrációja)

(Ótos András illusztrációja)

Nehéz, ugyanakkor érdekes és változatos a napszámos sors, ami mintha a régi idők maradványa lenne, ami túlélte a különböző társadalmi változásokat, és ami úgy tűnik, hogy vidékünkön mára a kihalás szélére került. A vajdasági gazdák egyre nehezebben találnak napszámosokat a különböző mezőgazdasági munkák elvégzésére, annak ellenére, hogy viszonylag magas órabéreket, napszámot kínálnak nekik. Az emberek az állandóságra, a rendszerességre, a stabil bevételekre törekszenek, a biztos pontokat keresik az életben, és a napszámos-sors mindezt nem tudja megadni. A napszámos bevétele és munkaideje függ az időjárástól, a termények árától és mennyiségétől, attól, hogy éppen abban az évben, melyik növényi kultúrából mennyit vetettek, és attól is, hogy milyen új technológiákat vezettek be a termelésbe. A napszámosokra valamikor egész évben szükség volt, tavasztól őszig folyamatosak voltak azok a feladatok, amiket kizárólag kézi munkával lehetett megoldani. A napszámosok palántáltak, kapáltak, gyomtalanítottak, sarlóztak, címereztek, szénát és szalmát hordtak, dohányt szedtek, almát szedtek és paradicsomot, paprikát, krumplit és hagymát, és sorolhatnánk azokat a munkákat, amelyekhez szükség volt a munkásokra. Ezek egy részét mára gépesítették, aminek köszönhetően olcsóbbá vált a termelés. Már nem mutatkozott akkora igény a napszámosok munkája iránt, ezzel együtt az állandóság és biztonság is veszélybe került, ami sokakat elriasztott attól, hogy napszámos legyen. A napszámosok száma drasztikusan lecsökkent. Viszont továbbra is léteznek olyan munkák, amikhez kézi munkaerőre van szükség, de mivel ezek nagyrészt csak időszakosak, egyre nehezebb munkásokat találni hozzájuk. A gazdák ma már nem tudnak válogatni a munkások között, kénytelenek nyugdíjasokat, idős embereket foglalkoztatni, vagy sok esetben inkább elnézik azt, hogy az adott személyek nem végzik jól a munkát, mert ez is több a semminél. Ez pedig nem maradhat következmények nélkül, és egy sötét jövő képét vetíti elénk, aminek a jeleit már most is tapasztaljuk, elég, ha csak Észak-Bácskára gondolunk, ahol egyre többen hagynak fel a gyümölcstermesztéssel, hogy helyette burgonyát termesszenek.

Megoldás természetesen van. A legkézenfekvőbbnek a napszámosok bérének megemelése tűnik, ugyanakkor a társadalomban is változásra van szükség, hogy a napszámos munka ne egy lenézett foglalkozás legyen, hanem becsüljük meg azokat, akik elvégzik a szükséges munkákat. Ellenkező esetben maradnak a vendégmunkások. A közelmúltban lapunk hasábjain is hírt adtunk arról, hogy a szerbiai málnatermesztők kénytelenek külföldről, például Albániából munkaerőt toborozni, de arra is van példa, hogy távolabbról, Indiából, sőt Afrikából is hoznak munkásokat, akik hosszabb-rövidebb ideig tartózkodnak az országban, és ez idő alatt elvégzik azokat a munkákat, amelyek elvégzésére már nem találnak belföldi munkaerőt. Spanyolországban már régóta afrikai vendégmunkások szedik a paradicsomot, számos polgártársunk járt már Olaszországban földiepret szüretelni, és mint ahogy a tavalyi hírekből kitűnt, a németországi spárgát még a legszigorúbb járványügyi lezárások ideje alatt is kelet-európai, többségében romániai vendég-napszámosok takarították be. A globalizáció korszakát éljük, és ez azt is jelenti, hogy a munkaerő is globalizálódik, így hát nem csodálkozhatunk majd azon, ha pár év múlva azt vesszük észre, hogy Királyhalmon is Ukrajnából, vagy esetleg más kontinensekről érkező napszámosok szüretelik az almát.

*

3.15-kor a mészárszék előtt voltunk. Amikor felszálltunk a buszra, még sötét volt, és már derengett a keleti égbolt, amikor sarlóval a kezünkben kiszálltunk. Hideg volt, a növényzet pedig harmatos. Kilenc órára már szinte mindenki megszabadult a nedves hosszúnadrágjától és a pulóverétől. Az autóbuszban csak a menetszél hűtötte a megfáradt napszámosokat. A busz belsejében a testek, a ruhák és a sarlók élén lévő növényi maradványok szaga érződött. Sokan állva aludtak. A sofőr turbófolkot hallgatott teljes hangerővel.