2024. április 26., péntek
66. STERIJA JÁTÉKOK, ÚJVIDÉK

Amikor a színház elringat, majd szíven szúr

A szabadkai Kosztolányi Dezső Színház két előadással szerepelt a 66. Sterija Játékok fesztiválon, amelyek nyíltan, mégis összetett módon mutatják be a színház világát. Urbán András rendezésében kétféle nézőpontból szemlélhetjük a valóság és a színház találkozását.

A Csókos Asszony Lovagjai című előadás az ősoperetthez nyúl vissza, amely kicsit sem riad vissza az iróniától. Az alaptörténet szerint a színészek szakszervezetet alapítanak, és a nézők irányában teszik fel a kérdést: milyen színházat szeretnének? Mert a színészeknek elegük van abból a színházból, amelyben ,,szíven szúrják” a nézőt a valósággal való fájdalmas szembesítés közepette. Vidám és szórakoztató előadásokat szeretnének játszani, amelyben megcsillogtathatják színészi tehetségük minden szegletét. Az operett világát választják, s pompás kosztümök, látványos táncok, operettslágerek fokozzák a hangulatot.

Jelenet a Csókos asszony lovagjai című előadásból (Fotó: pozorje.org.rs)

Jelenet a Csókos asszony lovagjai című előadásból (Fotó: pozorje.org.rs)

Az előadásban pontosan azt hallja a közönség, amit szeretne – amely mindig is furdalta az oldalát. Milyen lehet a színházi világ közelről, milyen a színészek egymás közötti viszonya, hol vannak az agresszió határai… Olyan dolgok hangzanak el a színpadon, amelyeknek van némi valóságalapjuk, de hozzáadással, túlhangsúlyozással színházi elemmé válnak. Az előadás kacérkodik a valósággal és a kispolgári etikával. Mi zajlik le a nézőben, és mi megy végbe a színészben, amikor rendezői utasításra meztelenül áll ki a színpadra? Egyszer csak megjelenik a színpadon maga a rendező is, aki utasít, manipulál és megaláz. A közönség pedig nevet, hiszen mindez humoros elemekkel átszőve kerül a színpadra, s életvidám zene és bájos kosztümök kíséretében mulattatnak bennünket a káromkodások.

A nézés költészete című alkotás más szemszögből reflektál a színházi világra. Tárgyak jelennek meg a színpadon képeket formálva, ahol a színész szinte háttérbevonul, asszisztál. Láthatatlan. Állványokat hordoz be hosszasan a színpadra a sötétben, eltakart arccal, fekete jelmezben. Nem tudni, ki kicsoda. Flamingókat, madarakat, állatfejeket, hatalmas tükröket vonultatnak fel a színen, mindezt lassú, meditatív ritmusban. Csontvázak ülnek a színészek helyén a székeken. Nyers hús lóg a mikrofonálványról. Egyetlen mondat sem hangzik el. Nincsenek viszonyok. Csupán az ember, aki behordott a színre tizenöt halat.

A kialakított kép végül mégis élővé formálódik. Megjelenik a csupasz emberi lény. A látvány, a zene és az idő összhangja egybefűzik a részleteket, létrehozzák magát a színházat/előadást.

A nézés költészete (Fotó: pozorje.org.rs)

A nézés költészete (Fotó: pozorje.org.rs)

Mindebben jelentős szerepet játszik a zene. A lassú tempójú előadás során a nézőnek van ideje gondolkodni, elmerülni Mezei Szilárd zeneszerző által megalkotott meditatív zenében. A mesebeli előadás közelebb lép a képzőművészet világához, mint az irodalomhoz. Vizuális elemekkel kommunikál, képekből építi fel a hangulatot és a történetet. Habár a műben nincs jelen a hagyományos értelemben vett történetmondás, mégis kérdéseket fejteget. A nézőben a látvány által születnek meg e kérdések: mi zajlik le a színészben és a közönségben a nézés folyamán, látunk-e igazán? Mit látunk?

Izgalmas utazásra hívja az előadás az intuíciót, ahol nem létezik színházi hagyomány, sem irodalmi eszköz, sem történetmesélés. A színház határai izgalmassá és megfoghatatlanná válnak.