2024. május 8., szerda

A fogyasztói árak 3,6 százalékkal növekedtek meg a tavalyi évhez képest

Szerbiában a fogyasztói árak 2021 májusában, összehasonlítva a tavalyi év ugyanezen időszakával, 3,6 százalékkal emelkedtek meg – jelentette ma a Köztársasági Statisztikai Intézet, írja az N1 hírportál.
A tavalyi év decemberével összehasonlítva a fogyasztói árak átlagosan 3,2 százalékkal növekedtek meg. Az idei év májusában az azt megelőző hónaphoz képest az élelmiszer és alkoholmentes italok 1 százalékkal, a lábbelik és ruhaneműk 0,8 százalékkal, az éttermek és hotelek 0,7 százalékkal, a szállítás 0,5 százalékkal, az egészségügy 0,4 százalékkal, a lakás, víz, villanyáram, gáz és üzemanyag ára pedig 0,3 százalékkal növekedett meg.
Az árak növekedése az alkoholos italok és dohányáruk kategóriájában is tapasztalható, valamint a rekreáció és kultúra csoportjában is, mégpedig 0,2 százalékkal, a kommunikációban pedig 0,1 százalékkal.
Az árak csökkenése a lakberendezés és házkarbantartási eszközök kategóriájában 0,1 százalékos volt. A többi termék ára nem változott jelentősebben.