A Tisza képviselőinek a szavazataival az Országgyűlés kedden megválasztotta Baka Andrást magyar köztársasági elnöknek. A Fidesz és a KDNP nem vett részt a szavazáson, mert Sulyok Tamás eltávolításá...
Közélet
Ebben az időszakban a gyomnövények pollenje van jelen legnagyobb mennyiségben a levegőben, a parlagfű pollenje azonban egyelőre alacsonyabb koncentrációban mérhető – közölte Ana Ljubičić, a Környez...
Legfrissebb adatok szerint legalább 254 ember vesztette életét a Kolumbiát hétfőn megrázó erős földrengésben, a nyugati országrészben több mint 1300-an megsérültek – közölték kedden az érintet...
A Köztársasági Hidrometeorológiai Intézet (RHMZ) ma reggel újabb hőségriasztást adott ki. A 7 órai mérések szerint ma reggel Szerbiában 23 fokkal Belgrád volt a legmelegebb, a leghűvösebb pedig Sje...
Felzaklatta a térséget Aleksandar Vučić szerb államfő kijelentése, miszerint az állam mérlegeli az Ibar folyó sodrásának mesterséges megváltoztatását, mintegy válaszul a pristinai hatóságoknak kosz...
A múlt heti kitörést követően ismét hamut szór az Etna, emiatt turisták ezrei rekedtek kedden Szicílián.
Az Etnától délre fekvő Cataniában, a sziget legnagyobb repülőterén csak kevés repülőgép tud...

